Álomhatár

Category: Napi gondolatok 1 / 3 oldal

Holnap horgászni megyek!

silhouette photography of person

Csillagvilág

silhouette photography of person

Egy ideje felhős az ég, és éjszakánként a csillagok helyett a csillagászati facebook csoport jóslatait olvasgatom, ahonnan megtudtam, a világegyetem olyan iramban tágul, hogy hamarosan, kábé hétmilliárd éven belül, csak a tejút rendszerben gyönyörködhetem. De van rosszabb hír, a föld másfél-kétmilliárd éven belül kihűl és kihal rajta az élet, ha addig el nem veszti a mágnesesterét vagy össze nem ütközik néhány bolygóméretű üstökössel, és ha a számba vehető kihalást eredményező katasztrófa nem lenne elég a pesszimizmusomra, a csoportban azt is megtudtam, hogy a tizenötmilliárd év elteltével a molekuláim atomjaira hullanak, és az atomjaim neutrínókra és további apró vacak elemekre porladnak. Pedig éppen a napokban terveztem egy időtálló, minden további generáció számára aktuális, kitűnő regényt írni, amivel megajándékoznám az örökkévalóságot, de ha ennyire be vagyok korlátozva, talán a garázs kifestését vagy ezt a blogot még befejezem, aztán ha végre alább hagy a szél elmegyek pecázni.

brown and white owl on brown tree branch during daytime

Kacsintani

Humor és az irónia a gyógyszere az elrontott életnek.
Tudni kell a magunk alakította arcunkon és magunk választotta szerepjátszmáinkon kívülállóként, kritikusan röhögni, és a viselkedési szokásainkon változtatni, ami néha akkora feladat, mintha a merev tekintetű márványszobrot kacsintásra akarnánk bírni.

milky way

Csillagok

milky way

−Lehoznám neked a csillagokat is az égről − mondanám, mint romantikus szerelmes, de a csillagok a mai tudásom szerint csak távolból szépek, megismerve őket a rajongva szeretett hölgyet, akinek az ajánlat szólna igencsak nagy meglepetés és csalódás érné.
− A nagy bumm egy folyamat és nem egy egyszeri esemény, − gondolom − kiindulva az élet kialakulásából a természet számtalan variációt próbálgathatott.
Az általunk látott világegyetem kialakulásához variációk hosszú, talán egyidejű vagy térben és időben is különböző láncolata vezethetett.
Ahogy a világmindenség és az élet, úgy a gondolkodó intelligens ember sem célirányosan, laboratóriumi körülmények között, egyenesvonalú fejlődés eredményeként született, hanem a nagyvonalúan pocsékoló természet egyik legsikeresebb variánsaként.
Matematikailag a világegyetemben akadhat az általunk ismert élet feltételekre alkalmas bolygó, ám ahhoz, hogy a egyik-másik bolygón levő élet, civilizált lénye velünk egy időben, éppen a mi jelenlegi szellemi és technikai fejlettségünkön álljon, és ráadásképen együtt leküzdve a köztünk tátongó sok fényéves távolságot képesek legyünk egymással kommunikálni, annak elég csekély esélyét látom.
Abból a tényből kikövetkeztetve, hogy az intelligens ember az állatvilágból felemelkedve eljusson a jelenlegi tudás és technikai állapotba, bizonyosan hosszú és kerülőkkel tarkított időbe tellett.
Az szintén elgondolkodtató, hogy az ember miként viselkedne, ha mégis találkozna egy idegen civilizációval.
Az ember evolúciójából és az ismert történelméből kikövetkeztethető, hogy az ember a territóriumát védő, ragadozó természetű lény, aki mindenre képes a világegyetem birtokbavétele, meghódítása, a kolonizálása érdekében.
József Attila szintén érdeklődött a csillagászat iránt, amit a verseiben számos metafora is bizonyít.

Reménytelenül

Lassan, tűnődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Oh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a múlt hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihűl.
Dehát kinek is szólanék – –

józsef attila
man in white shirt and blue denim jeans walking on pathway

Nő és férfi barátsága

man in white shirt and blue denim jeans walking on pathway

Nő és férfi őszinte, önzetlen, tartós barátságát vallási és társadalmi korlátok, valamint a fel-fellobbanó nemi ösztön akadályozza.
A nemek közti barátságot forradalmi ideológiai és a társadalmi változások, vagy az egynemű, önmegtermékenyítő embertípus evolúciója eredményezheti.
Hacsaknem a felek idővel belépnek a korlátokban és érzelmekben szintén gazdag koedukált aggastyánkorba, és minden külső tényező nélkül létrejöhet köztük a barátság.
Ámde az is megtörténhet, hogy egyébmás okok miatt akkor sem, de az legyen egy másik, ehhez hasonló tudományos hangvételű, objektív elemzőblog témája.

man, woman and child holding hands on seashore

A nő tisztasága

round black compass

Az élet forgatagában a feleség és a család a férfi legfontosabb és a legpontosabb iránytűje.

men wearing reflective vest and hard helmets

Átmenetileg

person standing near the stairs
− A gyár bezár, − kezdi a beszédet az üzem zsúfolt ebédlőcsarnokában Kovács, a gazdasági igazgató, egyben a megbízott válságmenedzser és körbenéz, pontosítja a bejelentést − átmenetileg. 
Speciális szakmával, gondolja két mondat közötti szünetben Kovács − nyelvtudás és átképzés nélkül hol találnak megélhetést, ám a célgépekhez kötött szak- és betanított munkások még kiszolgáltatottabbak, csak remélhetik, hogy a vezetés mindent megtesz és megmenti a munkahelyüket. 
− Az újrainduláskor, emeli meg Kovács a hangját, az elbocsájtott munkatársakat az eredeti munkakörükbe vesszük vissza, ám a középvezetőknek a jelenlegi állásukra pályázniuk kell. 
A kopott, téglavörös szőnyeggel borított emelvényen a gyár vezérigazgatója és egyben új tulajdonosa egyetértően bólogat. Kováccsal szemben a falról leszerelt vörös csillagos Kádár-címer szocialista porsziluettje, mint festett ördög figyelmeztet, még itt vagyok. 
− Mindenkit visszaveszünk, erősíti meg Kovács, és zsebkendőjével letöröli az izzadó homlokát. A lázadással felérő csendben erőltetett határozottsággal tagolja − senki sem marad munka nélkül. 
− Magyarázza meg, − kiáltja egy védősisakját szorongató idős munkás − hogyan lehetséges az, hogy a minisztertanács, a kormány és a párt legfelsőbb vezetői által évről évre kitüntetett élüzem felelősök nélkül, hirtelen csődbe megy és a vezérigazgató elvtárs és családja tulajdonába kerül. 
Elmarad a válasz, csend feszül az ebédlőcsarnokban. 
Kovács a gyár privatizációjáról hetek óta egyeztet a vezérigazgatóval, a csődbiztossal és az érdek-képviseletekkel, belefáradt az alkukkal, a kompromisszumokkal terhes vitába, lába megremeg, szédül. 
− A gyár átmenetileg bezár − veszi át Kovácstól a szót a vezérigazgató. 
Kovács szemben a munkásokkal a vezetők asztalához ül, és visszaidézi a pályája indulását. − Betanított munkásnak vettek fel, az esztergagépek mellől talicskáztam a fémforgácsot, de többet akartam, munka után tanultam, érettségiztem, és Summa Cum Laude diplomát szereztem. − Senkit sem érdekel, hogy milyen summásan végeztél Kovács elvtárs − vigyorgott a párttitkár − a fő, hogy töretlen az elvhűséged és a szorgalmad. Meglásd, a csendes modoroddal, a becsületes fizikai munkás múltaddal a vállalati rangsorban hamar a csúcsra emelkedsz. 
Kovács tenyerébe temeti az arcát, a közelmúlt eseményeire emlékszik, nyitott határ, páneurópai piknik, olajszőkítés, maffiaháború, ötvenkét baloldali párt az első parlamenti választáson, gazdasági hanyatlás, emelkedő államadósság, romló forint, munkanélküliség, eladott és felszámolt iparágak.
Kovács tudja, a vezérigazgató miért halogatja a megrendelések teljesítését. Tudja, hogy a munkások túlórában eladás helyett raktárra termelnek. Tudja, hogy a csődeljárás alatt a gyár miért kap milliárdos hitelt a banktól és hasonló nagyságú támogatást az államtól. Fájlalja, hogy a vezérigazgató ahelyett, hogy a gyár hitelezőit kifizetné, alapanyagot vásárol, olyan mennyiségben, hogy a folyosót, az udvart és minden helyiséget, ahol helyet találnak, megtölt. Kovács jóváhagyásával a csődvédelem alatt álló gyárban a vezérigazgató feleségét és gyerekeit sikerdíjért tanácsadóként alkalmazzák. 
Kovács, hogy a lelkiismeretén könnyítsen, egy termelési értekezleten megemlíti a tékozlását és a munkások béremelésének elmaradását. − A változást túl kell élni − fogja át a vállát atyáskodva a vezérigazgató, és megkérdezi − te, aki a kádári időkben szemet hunytál a gazdasági stikliken, a hallgatásoddal elősegítetted a rendszer bukását, és most közreműködsz a privatizáció folyamatában, mitől lettél érzékeny? Jobban tennéd, − böki mellbe a vezérigazgató Kovácsot − ha korkedvezménnyel nyugdíjba mennél, vagy más munkát keresnél. Kovácsot meghökkentik a vezérigazgató kemény szavai, de még jobban a mindig akadékoskodó és egymással rivalizáló szakszervezeti vezetők egyetértő bólogatása.
Kovácsot legyőzi a háborgó lelkiismerete és a fáradság, és ahogy katonakorában az éjjeli őrségben, nyitott szemmel alszik.
 
Álmában egy családi képet, azt, ahol még fiatal a felesége és kicsik a gyerekek, az aktatáskájába csúsztatja, majd mélyet szippant az iroda levegőjéből, és tétován behajtja a párnázott ajtót. Viszlát, szaki bácsi, fel a fejjel, főnök, párbeszéd hangzik a portán, és mögötte a vaskapu nyikorogva bezárul.
Hétköznap pecázik. A tavat körbeülik a munkanélküliek, kevés a szabad hely. Beindult a gyár, mutatja egy sorstárs, szaporodik az üres horgászhely. A tó körül elfogynak a fiatalok, csak néhány öreg gubbaszt a botja mellett, majd azok is elmaradnak.
Álláshirdetéseket böngészik, interjúkra jár. A munkaközvetítőben lakatost, csőszerelőt, hegesztőt és kőművest keresnek. Nyugdíjkorúnak diplomás munkát találni kicsi az esély, de ne adja fel, próbálkozni kell, közli az üvegfal mögött egy szenvtelen hang, és gépiesen hozzáteszi, majd értesítjük.
A felesége idegét felőröli a kilátástalanság, mindennapos a pénzvita, az asszony felelősnek tartja a kialakult helyzetért, újabban önérzetes vagy, csak munkád nincs, kiabálja és a gyerekekkel együtt elköltözik. 
Ürül a hűtőszekrény, kifogy a kamra, a bankkártyán sincs fedezet. Megszűnik a segély, nem tudunk segíteni, tárja szét a karjait a szociális ügyintéző, talán, ha súlyos beteg lenne, magatehetetlen, akkor volna lehetőség. Sebaj, mosolyog elnézést kérőn Kovács, majd leugrom az emeletről, vagy a parkban felakasztom magam.
Kerüli a szomszédokat. Szégyelli, hogy felesleges, sehonnan sem hiányzik. Aktatáskával a hóna alatt a gyárba igyekvőkhöz csatlakozik. Hogy van az asszony, mi van a gyerekekkel, kimérten válaszol, visszakérdez. A biciklitárolónál észrevétlenül lemarad, a kikötő felé fordul. 
A palánk rései közt beles. A gyárudvaron ismerős targoncás hordókat pakol. A munkások dohányoznak, beszélgetnek. Beleszagol az üzem felől érkező fuvallatba. Régen az irodából a szabadba vágyott, most itt van, mihez kezd vele. Összeszorul a gyomra, a kerítésre hány.
Akár gyerekkorában, vasat gyűjt. Reggelire üres kenyeret eszik, rozsdás vízcsapról a tenyeréből iszik. A töltésen vontatóhajókat, uszályokat számol. Kavicsot dob a folyóba, a híd alatt vasúti szerelvények dübörgését hallgatja. A hídkorláton át az örvénylő vizet nézi. Az utcákat járja, a hulladék közt visszaváltható üveget keres. Reménykedve nyitja a levélszekrény ajtaját.  
A kilakoltatás csendben zajlik. Fellebbezni kár, aláírja a végrehajtó papírt. A lépcsőházban lassítja a lépteit, vajon reggel megöntöztem-e a muskátlit, töpreng. Váltás ruha, néhány edény, evőeszköz a hátizsákban, mint aki kirándulni megy. 
Az út mentén száraz máriatövist görget a szél. Gyerekek mezítláb futnak, abroncs nélküli biciklikereket terelnek. Bádogházak előtt asszonyok teregetnek, gyanakodva nézik az érkező idegent. Gyehenna, kocsma a település határában. A pult mögött kövér cigány asszony poharat mos, vastag aranygyűrűje csikorog az üvegen. Tetszett volna forradalmat csinálni, húzza össze az asszony a szemöldökét, és a jósláshoz a rágott dohányt a lefolyóba köpi.

Kovács felriad. A munkások tapsolnak. Vezérigazgató a készülő címlapfotóhoz begombolja a zakóját, szélesen mosolyog. Kovács elfeledve az aggodalmát, a szorongását a vezért ünneplő kollégákhoz csatlakozik, és a gazdasági igazgató állására elsőnek pályázik. 
white book

Prédikátor

people in white dress shirt standing in front of white wall

Bizony mondom néktek, − emeli fel a hangját és rosszallóan néz körbe a prédikátor, − az összefüggés és a mögé látás ördögtől való, veszedelmes, életrontó képesség.
− Jézus mégis látást adott a vaknak − kiált közbe valaki kételkedőn a gyülekezetből.
− Máté a visszaemlékezésében, nem tér ki a részletekre − legyint a prédikátor − nem mondja el a híveknek, hogy a vak, amikor felkiáltott, − Látok uram! − nem Isten fiát, Jézust, hanem egy embert látott maga előtt.
Mert bizony, − komorul el az arca és merül a gondolataiba a prédikátor − Jézus nem a tisztánlátást adta annak a vaknak, hanem, mint gondos, jó pásztor eltávolította a báránya szeméről a hályogot, hogy az követni tudja a nyájat.

Jó szöveget

white and gray abstract painting

írni számomra keserves és gyakran fájdalmas, csekély elismeréssel járó folyamat.
Szenvedélyesen, ám a lehető legpontosabban és a legtömörebben szeretnék fogalmazni.
Workshopon a kezdő vagy hozzám hasonló műkedvelő írókollégák kíméletlenül szétcincálják a hozott szövegeket. A ritka elismerésen túl megjelölik a kifogásolható szövegrészeket, de kevés visszajelzést kapok az írásaim tartalmi részéről.
Egy rendszerváltás idején történt létszám leépítésről szóló novellámat megmutattam a nyugdíjas gyárigazgató ismerősömnek. A történet láthatóan felkavarta, és elmondta, amikor kényszer nyugdíjazták, azt gondolta, ha a cégnek jobban megy a tulajdonosok visszahívják. Aztán a céget eladták és az új tulajdonosok nem hívták vissza, sőt be sem engedték a gyárba. Megalázottnak, kitaszítottnak, értéktelennek, feleslegesnek érezte magát, és öngyilkos akart lenni, a hidakon sétálgatott, hogy a Dunába ugorjon.
Majd ezek után egy fiatal olvasó, akinek szintén adok a véleményére ugyanazt a novellát, amit a nyugdíjas igazgató dicsért, azt zavarosnak találta és nem értette. Itt olvasható
A jó szöveg nem köthető korosztályhoz, azt mindenki érti, ha az írás magyarázatra szorul, az egyértelműen mutatja, baj van a szöveggel és még dolgoznom kell rajta.

woman wearing eyeglasses

Gyula bácsi

selective focus photography of man wearing blue and white striped collared top

Gyula bácsi halottak napján a feleségéhez a temetőbe megy. Indulás előtt körbejárja a Trabantját, belerúg a kerekekbe, letisztítja a visszapillantó tükröt és a rendszámtáblát, majd ellenőrzi a fék folyadékszintet és a világítást.
− A karos és a tárcsás irányjelző módszert jobban preferálnám, ennél a villogólámpásnál, − fordul a problémával bizakodón a közömbös járó kellők felé, remélte valakivel a témában szóba elegyedhet − tizenkilencben szereztem jogosítványt, akkoriban elég volt egy figyelmeztető dudaszóval jelezni, hogy a járművel kanyarodni készülök, majd a megfelelő irányba kitoltam a jelző tárcsát. A viszonzott dudaszó után biztonságosan megkezdhettem a manővert. Amikor az üres kereszteződésből nem dudált vissza senki, a kísérő segítette a fordulást − emlékezett az öreg − de manapság csak villogunk, és nem tudhatjuk, látják e a közlekedési partnerek.
Gyula bácsi a piaristáknál tanult, és a két háború közt szerzetes tanító volt egy békési faluban. A rend feloszlatása után üldöztetés, és börtönévek következtek. Szabadulása után a köztisztasági hivatalnál alkalmazták, utcát sepert. Szerette a munkáját, mindig szakított időt a csavargó utcagyerekek tanítására. Tevékenységére felfigyelt a hatalom, és áthelyezték az akkor alakuló mentőszolgálathoz betegápolónak. Ott ismerte meg a feleségét, aki korábban irgalmas nővéreknél szolgált az Orsolyáknál.
Gyula bácsi menetlevélen jegyezi a megtett kilométereket. Pontosan beírja az indulási időt. Remegő kézzel, lassan formálja a betűket. Temető, feleség, virág, fogalmazza az út célt, és mert siet figyelmen kívül hagyja a további mezőket, mint az út jellege, beteg taj száma, illetve a hasznos és haszontalan kilométer. Mire a lap aljára ér eltelik negyedóra.
− Ejnye! − fakadt ki Gyula bácsiból, aki mint precíz, akkurátus ember nem tűrheti a pontatlanságot. Határozott mozdulattal áthúzza a lapot, és egy másik oldalon újra kezdi a kitöltést, ám, amikor ismét az aláíráshoz ér, megint eltelik negyedóra. A sokadik próbálkozás után Gyula bácsi úgy döntött, majd a temetőben pótolja a hiányzó rovatokat. Hogy behozza a lemaradást, vagy mert két számmal nagyobb cipőt hord füstölő kerekekkel, a gyorsulási versenyzőket megszégyenítőn száguld végig a szűk belvárosi utcán, és csikorgó kerekekkel sodródva fordul ki a főútra.
− Minden szakmának megvan az autóvezetési stílusa, − gondolja Gyula bácsi − a festő és mázolók a tetőre gumizott létrájukkal a városi forgalom sprinterei, viszont a szemetesek a királyok, akik a szűk utcákban meg-meg állva, hosszú kocsisort tartanak maguk mögött, és bámészkodva araszolnak.
Gyula bácsi következetesen, két sávot elválasztó szaggatott vonalon halad. A zöld jelzésen lassít, és akkor ér át a kereszteződésen, ha már pirosra váltott a lámpa. Viszont a piros előtt nem áll meg, hanem kényelmes tempóban átdöcög a kereszteződésen. A keresztben érkezők olyankor fékeznek, trágárságokat kiabálnak, mutogatnak Gyula bácsi felé, aki csodálkozva, ártatlanul szemléli az indulatos embereket. − Hova a sietség, − legyint és összegezi − pokol az ideges ember élete.
A városhatárát jelző táblánál Gyula bácsi lassít, − Micsoda hülyeség, − sóhajt, miközben elengedi a kormányt úgy mutat a feliratra − pogány betűk − amikor a szeretet szavát sem értik.
Gyula bácsi, amíg a rovásírást nézi az út mentén egy rőzsét cipelő idős asszony biceg és rá köszön − Jó napot, adjonisten.
Gyula bácsi úgy meglepődik, hogy balra rántja a kormányt. A szemből érkezők dudálva húzódnak félre.
Az útmentén örömlányok kínálják szolgáltatásaikat − szerencsétlen lelkek − jegyzi meg Gyula bácsi − miféle családok, milyen szülők gyermekei lehetnek? − ingatja rosszallóan a fejét. − Megadtam a lányomnak mindent − emlékszik − bicikli, korcsolya, angol- és balettóra, mindent, ami kell. A lányom szófogadó, szorgalmas, − mosolyodik el − Angliában ösztöndíjjal tanul. Pár év és ledoktorál. Az interneten levelezünk. Névnapomra küldött egy mobiltelefont, − nevet − biztosan spórol, leértékelve vehette, még billentyűje sincs, − legyint, és a vezetésre koncentrál, de a gondolatai elkalandoznak − Az okosok mondják, a föld forog és gömbölyű, röhej, a magas vérnyomásommal biztosan leszédülnék róla. Más téma, mitől van az, − tűnődik − előttem kihalt az út, mögöttem meg beláthatatlan hosszú a kocsisor.
A kérdés megválaszolatlan marad, az öreg tekintete ettől kezdve elkerüli a problémás tükröket.
Gyula bácsi a felesége halála óta gyakran beszél Istenhez, − Istenem, ne vedd panasznak − emeli a pedálokról az ég felé a tekintetét, − hiányzik az asszony és a nyugdíja. Te tudod édes Istenem, egész életemen át dolgoztam. A mentőknél életeket mentettem. Elmúltam kilencven éves, és annyi spórolt pénzem sincs, hogy szeretetházba költözzek.
Gyula bácsi jobb lábán a vastag talpú gyógycipő beszorul a műszerfal és a gázpedál közé, az autó felgyorsul. Üggyel-bajjal kiszabadítja, és onnan pihenésképpen a fékpedálra helyezi. Gyula bácsi az úton, ha záróvonalhoz, előzni tilos táblához, erős szembe forgalomhoz vagy éles, beláthatatlan kanyarhoz ér szisztematikusan lassít.
Gyula bácsi mögött feltorlódott járművezetők dühösen, elkeseredetten dudálnak, próbálják az öregtől megszerezni a vezető pozíciót. Egy elszánt járművezető az öreg mellé ér, és az öklét rázza, ám ahelyett, hogy kihasználná a szerencséjét, gyorsan befejezné az előzést, néhány keresetlen szóban összefoglalja a véleményét. Az öreg, hogy jobban hallja, a kormányt a beszélő irányába húzza. A megrémült járművezető kénytelen az öreg mögé visszasorolni, hogy aztán várjon egy újabb előzési lehetőségre. Gyula bácsi a záróvonalat két kerék közé veszi, és udvarias távolságból a rőzsés asszonyt készül kikerülni, miközben mögötte a dudaszó állandósul.
Gyula bácsi az út menti lányok között egy ismerős arcot vél felfedezni, elengedi a kormányt, és izgatottan a szívgyógyszerét keresi a kesztyűtartóban. Egy mellé érkező teherautóvezető lehúzott ablakon át az öreg Istenét emlegeti. − Korábban kell elindulni fiam, − mondja az öreg meghökkenve, amikor egy kamion fékezve az öreg autójába rohan. Gyula bácsi feje hátra csapódik, elveszíti az eszméletét, és a mély vízelvezető árokba hajt.
− Apa, apa − eszmél egy ismerős hangra. Gyula bácsi kinyitja a szemét, rámered a homlokát csókoló lányra, és mielőtt végleg elveszíti az eszméletét, megbocsátón magához szorítja a lánya kezét.

Statue of Liberty, New York

Élni és élni hagyni

Statue of Liberty, New York

A 70-80-as években a túlszámlázást a taxisok játéknak nevezték. Jenőnek igencsak nagy játék kedve, a tisztességtelen jövedelem, a pénzhajszolás, a szenvedélyévé vált, de a plusz jövedelem sem volt elég. Jenő a sport és a műszaki bizományi előtt lopott, vagy vámolatlan szórakoztató elektronikával és sport eszközökkel üzletelt.
A bizományos a “játékban” az eladásra felajánlott árut eladhatatlannak minősítette, vagy rendkívül alacsony megvásárlási árat mondott. A nepperek, köztük Jenő a bizományi előtt várakoztak, lecsaptak a csalódott eladókra, és a becsüs összegénél készpénzben kicsivel magasabb összeget adtak. Ha az üzlet megkötődött a nepper idegen, többnyire csövesektől beszerzett személyivel magas összegért eladta a cuccot a bizományiban, és a becsüssel osztozott a nyereségen. A becsüs nyomozókkal is összejátszott, és a feljelentése alapján a kisstílű csalókat besúgóként alkalmazták, beszervezték. Jenőnek tetszett a besúgó munka, fontosnak, titkos ügynöknek érezte magát, miközben sikeresen működött az üzlet is, de egy alkalommal csapdába csalták. Mivel Jenő kezdte kiszorítani a nepper konkurenciát, harácsolás méreteket öltő üzletkötéseivel. Az INTERPOL által körözött, lopott sportfelszereléseket kínált Jenőnek egy beépített ember megvásárlásra. Jenő ezzel az üzlettel a nyomozók szemében a piti ügyeskedő, besúgóból nemzetközi bűnözővé, orrgazává vált. A „komáló-s” becsüs figyelmeztette Jenőt, hogy leakarják a nyomozók „kapcsolni”. Jenő a családja egyetértésével egy IBUSZ csoportos sport útra váltott jegyet, és sebesen az NSzK-ba távozott. A németeknek a szokásos történetet adta be, Magyarországon politikai üldözött, körözést adtak ki ellene és menekült státuszt kért, viszont a német hatóság már jól ismerte Jenő fajtáját, csak ideiglenes tartózkodási engedélyt adott.
Az NSzK-ban minden, amire idehaza ácsingózott az áruházak polcain hevert, csak pénz kellett hozzá, hogy megvegye. Jenő a segélyek mellett illegálisan, feketén dolgozott. Hamar megtapasztalta, a becsületes munkából ott sem lehet rózsásan megélni, ezért gyakran többet kért a munkáért, amit el, illetve el sem végzett. Jenőnek a bevándorló szerbek és kínaiak konkurenciát jelentettek. Jenő “élni és élni hagyni” szólammal, a liberális világnézetére hivatkozott, és a németnél németebb hazafias gyűlölet beszédeket tartva elítélte a nála olcsóbban dolgozó bevándorlókat, akik szerinte elveszik a németek elől a munkát.
Jenőre hamarosan felfigyelt a német rendőrség, és kiutasították Németországból.
Jenő a CIA segítségével kivándorolt az Egyesült Államokba, ahonnan a rendszerváltás után, gazdag és sikeres üzletembernek kiadva magát hazatért, és belevetette magát a számára kedvező zavaros politikai és gazdasági világba.

A történet és Jenő személye fikció, ha valaki mégis magára vagy másra ismerne, az csak a véletlenek egybeesése.
racing black and green sports car

Az élet nem verseny,

hiszen mindenki máskor és máshonnan indul, hogy máskor és máshova érjen.

racing black and green sports car

„A versenyhelyzet, az ösztönzők negatívan hatnak a teljesítményre” állapította meg Karl Duncker a jól ismert gyertya tesztel.
A versenystressz, a győzelem elveszítésének a fenyegetettsége megemeli az adrenalinszintet és torzítja az ítélőképességet. Stresszállapotban nem a feladat megoldására összpontosítunk, hanem az eredményre, mivel döntéshozásunk az agy racionális feladatmegoldó kéregből, az emocionális rendszerébe tolódik.
A szabályok egyszerre segítenek és korlátoznak. Paradox módon, a szabályok betartását, a semmibe vételét kettős mércével ítéljük meg.
Elfogadjuk, hogy a szabályok megsértése tisztességtelen, mégis így, vagy úgy a szabályok megsértése a minden napunk részévé vált. Gondoljunk csak az indokolatlanul kitett, vagy útépítés után ott felejtett sebességkorlátozó táblákra, a hibásan működő zöldhullámot szabályzó forgalomirányító lámpákra, a gyalogátkelőhelyek időnként betarthatatlan szabályára, a belsősávban indokolatlanul lassan közlekedőkre, a buszsávon előzőkre és a mindenhol, minden körülmények között tőrtetőkre, a pénzért előnyöket vásárlókra, a hatalmukkal visszaélőkre.

1 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner