Egy ideje felhős az ég, és éjszakánként a csillagok helyett a csillagászati facebook csoport jóslatait olvasgatom, ahonnan megtudtam, a világegyetem olyan iramban tágul, hogy hamarosan, kábé hétmilliárd éven belül, csak a tejút rendszerben gyönyörködhetem. De van rosszabb hír, a föld másfél-kétmilliárd éven belül kihűl és kihal rajta az élet, ha addig el nem veszti a mágnesesterét vagy össze nem ütközik néhány bolygóméretű üstökössel, és ha a számba vehető kihalást eredményező katasztrófa nem lenne elég a pesszimizmusomra, a csoportban azt is megtudtam, hogy a tizenötmilliárd év elteltével a molekuláim atomjaira hullanak, és az atomjaim neutrínókra és további apró vacak elemekre porladnak. Pedig éppen a napokban terveztem egy időtálló, minden további generáció számára aktuális, kitűnő regényt írni, amivel megajándékoznám az örökkévalóságot, de ha ennyire be vagyok korlátozva, talán a garázs kifestését vagy ezt a blogot még befejezem, aztán ha végre alább hagy a szél elmegyek pecázni.