Lassacskán eltakarta a felhő a kerek holdat. A sötétbe boruló nádasban patkány neszelt, és a fák ölelte horgászállás felett egy vén bagoly kiterpesztett szárnya suhanó, halvány árnyékot vetett.

− Ha nem maradt rád a nénikédtől jelentős vagyon, ha nem segíti utadat befolyásos barát vagy rokon, – recitálta halkan az ötvenes éveiben járó barázdált arcú horgász a maga fabrikálta dalszöveget – majd a refrént, mint Mózes a fájdalmát a tóba kiáltotta – NEM BOLDOGULSZ, CSAK MEGBOLDOGULSZ!
− He, he, he! Görbüljön a bot fiam! − emelkedett a felszínre a horgász iszappal és hínárral borított pityókás szellem apja.
– Segíts már bazmeg! – nyújtotta az öreg dülöngélve az ázott, remegő kezét a horgász felé − Hát nem látod, milyen nehezen mozgok itt a szárazon?
Az öreg, amint a fia mellett stabil helyzetbe került, ingerültről újra csipkelődő, kedélyes hangnemre váltott − Kivetett az ágy, hogy a lóbőr helyett éjnek idején a halak száját húzod?
− Aludjon az, akinek szép az álma, − tört elő a keserűség a horgászból − nekem nem az! Az unokád kimaradt az iskolából. Favágónak ment. A természetben, madárdalra akart dolgozni. Hát teljesült a kívánsága. Ám az első munkanapján zuhogott az eső. Madár helyett a szél fütyült. A balta feltörte a tenyerét. Beteget jelentett. Az üzemorvosnak, azt panaszolta, hogy az idegeire megyek. A családvédelemtől felszólítottak, a gyógykezelés alatt kerüljem a fiamat nyugtalanító témákat. Hallgattam a munkáról és az iskoláról. Vártam, majd csak megunja a gyerek a semmittevést és magától keres valami hasznos elfoglaltságot. Eltelt egy év, meg még egy. Gondoltam kíméletesen rákérdezek.
− Idefigyelj bazmeg! A segg vakarás helyett járhatnál iskolába, vagy kereshetnél munkát?
− Csak nem gondolod, hogy megbolondultam, − válaszolta a gyerek sértődötten – hagyjam a multiknak, hogy kizsákmányoljanak?!
− Akkor ne hagyd, − tehetetlen dühömben csúszott ki a számon – csak kapd össze a holmidat és takarodj itthonról a picsába! − válaszul kiröhögött, és felhangosította a tévét.
A vihar leszakította az ereszt. Úgy terveztem, a fiammal pik-pakk visszatesszük, de másnap kisütött a nap, és segítség helyett elment hazulról. Amikor megjött, fogadkozott, segít, de előbb enne valamit. Gondoltam, nem siettetem, várhatok még. Felvágtam és gúlába raktam a jövőévi tűzi fát. Az udvart is felsepertem, mire elfogyott a türelmem. Kíváncsian benyitottam a szobájába. Hát mit látok? A kanapén fekszik. Finoman oldalba bököm, ébresztem.
– Hát, mit ígértél? Meddig várjalak?
− Tele hassal nem hajolgathatok! – méltatlankodott – Idő kell, hogy leülepedjen a kaja! De, ha már ennyit csesztetsz, inkább felkelek, és ha bele döglöm is felteszem, azt a szar, lyukas, csöpögő ereszt egyedül!
El is indult, ám a kapuban találkozott a haverjaival, és leállt dumálni.

− Haddjuk mára az ereszt, besötétedett, holnap anyáddal visszatesszük! – kiáltottam a fiamnak.
Hát nem elpanaszolta az anyjának, hogy a barátai előtt megaláztam, és miattam határozta el, külföldre megy, mert csak ott lesz tőlem nyugalma, és csak ott kap elég jó fizetést. Mire az anyja, aki mindig a fia pártján állt, rám támadt − te kannibál, hát nem veszed észre, hogy miattad választ a gyerek másik hazát?!
– Miattam? − vágtam közbe – Ha annyira sem képes, hogy segítsen a rokkant apjának, vissza se jöjjön!
Az az áldott jó asszony, az új élet kezdéshez a fiának odaadta a betegségre és halálesetre félretett pénzünket, amire a lányom bevágta a durcást, és kijelentette − testvéri jogon és köteles örökségi részként az ajándék lóvé fele engem illet!
− Mikor és hol szereztél jogi ismereteket? – röhögtem – Te, aki a tanulás helyett naphosszat a fotelben mereszted a segged, a pótkörmeidet fényezed, miközben, azt rikácsolod a barátnődnek a telefonba, hogy a pasim úgy beszólt, azt mondta, húzzam le a vécét és takarítsak magam után, hát nem vagyok a neje, hogy így beszéljen velem.
− A kurva életbe! – vett nagy levegőt és nézet tanácstalanul a horgász az apjára − Hát ki nemzette ezeket? Honnan örökölték a lusta természetüket? Csak annyit szeretnék, − váltott dühöngőből rimánkodó hangnemre, − hogy az élethez elegendő munícióval lássam el a gyerekeimet, hogy a generációs átkot, ami a földhöz tapaszt bennünket megtörjem. Ez olyan sok?
Félre ne értsd, nem anyagi sikerekre vágyom, hanem az élet megélésére, az élet örömeinek megtalálására, a boldogság szabad érzésére, az emelt fővel, büszkén járás örömét szeretném magamnak, a páromnak és a gyerekeimnek.
Apa, egyet mondj meg, én is lusta és beletörődő voltam?
− Kerülted az iskolát, csavarogtál, bandáztál. Garázdaságért sittre vágtak. A börtönben tanultad ki a kőműves szakmát, amit a piás baleseted óta nem tudsz folytatni. Anyáddal figyelmeztettünk, a lustaságodat, erőszakos, robbanékony természetedet még az unokáid is megszívják!
Nézz a víztükörbe, hogy nézel ki, mire vitted? A családod szétesőben, alkalmi munkából és segélyekből élsz, piálsz, miközben tele vagy adósággal.
Emlékszem, nagyapád is elégedetlen volt velem és azt akarta, hogy többre vigyem nála, és a dédnagyapád is ugyan ezt akarta az apámmal, de még az ó és a szép apád is csalódott a gyerekeiben.
Na, de nézd csak, megmozdult a kapásjelződ − mutatott az öreg a botfelé, és ráérősen a testére tapadt hínárt és tavirózsát tógaként összerendezve visszaimbolygott a feneketlen tóba.
A horgász a bot után kapott és felrántotta. A feszülő zsinóron érezte a kapitális méretű jószágot. A hal bukfencezett, a farokuszonyával őrvényeket kevert, csapkodott, így próbált a horogtól szabadulni, de a horgász a merítőhálóval a partra emelte.
− Túl büszke vagyok kérni, − zihálta a horgász fáradtan − de csak most az egyszer mégis, ha új életet kezdhetnék fogadom, tanulnék és küzdenék a családomért − majd megcsókolta a halat, és kíméletesen visszaengedte a vízbe.

A hajnali derengésben patkány inalt a nappali rejtekére. Varangy kapaszkodott lomhán a parti kövekre, és egy varjú csapat károgva keringett a párába burkolózott tó felette.
A horgász a kezét a feje alá téve a fövenyen gyermeki pózban aludt, és álmában maszatos legénykeként reggelire főttkrumplit majszolt, és bizakodva hallgatta az iskolai ellenőrzőkönyvét elégedetten, ám gondterhelten lapozó piás apja szavait.
− Jól tanulsz, példás a magaviseleted, de meg kell értened, nincs pénzünk a felesleges iskoláidra. Segédmunkásnak állsz, hogy a keresetteddel minél előbb segíthess a családnak.

Tetszésnyilvánítás0
Értékelések átlaga: 4.0 / 5 (2 votes)
5 csillag
0
4 csillag
2
3 csillag
0
2 csillag
0
1 csillag
0
iro
iro

bravó

Nehéz téma.

5 hónap elteltével
Szabolcs
iro

bravó

Nehéz téma.

5 hónap elteltével
Szabolcs
iro

gratula

Nehéz téma.

5 hónap elteltével

Hal adja a másikat értékelése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük