Halloween idején
Az állomásépület peronja üres, az iparvágányokon sem rakodnak. A gazdasági válság óta egy helyben rozsdásodó vagonok mellett derékig érő gaz és parlagfű burjánzik.
A vécé valaha fehér falait fekete grafiti, népi bölcsességek, trágár rigmusok zsúfolják. Mennyezetsarkokban kövér pókok szövik a hálójukat. A falból csupasz elektromos vezetékek lógnak.
Tele a vécékagyló, többen mellé végezték a dolgukat. Az ürülékkupacok tetején politikusok arcképeivel, törlésre használt újságpapírdarabok, napjaink büszke, és önelégült vezéreinek szürrealista lovasszobrai meredeznek. Az áporodott szagú helységben döglegyek dongnak. Egy lódarázs falakba ütközve keresi a szabadba vezető utat. Túl messze állok a kagylótól, hogy bele vizeljek. Magamban káromkodok, hogy ne kelljen a számat kinyitni.
A vécé bejáratánál csavargók beszélgetnek.
− A füstszűrőre köpsz, majd nyálas oldalával felpöckölöd a plafonra, – mondja valaki az alkoholisták nyelvtörő modorában, alig érthetően − gyakorolni kell, néhány év az utcán és olyat köpsz, ami már masszív kötőanyag.
Kihátrálok a borzalomból.
− Uram! – szólít meg az imént beszélő − Aki ennyi ideig képes vizelni, az tehetős ember.
− Meglep a következtetése, csak nem egy álruhás adóellenőr? − próbálom szürrealista helyzetet, szocreál történetet oldani.
− Megkínálna egy cigivel?
Beszéd közben a csavargónak, időnként kívülre reked a beesett, borostás száján az egyetlen egy szál foga.
− Nem dohányzom, – jelentem ki, miközben azon tűnődött, hány éves lehet − de savanyú cukorkával megkínálhatom.
− Ez az egy fogam van, – mutatja a nyelvével a csavargó − vigyáznom kell rá. Tudja az intelligens megjelenéshez szükséges az ápolt fog – vigyorog.
− Van humora!
− Azzal semmi baj. Csak a zsebem üres. Kisegítene néhány forinttal? Ide figyeljen, meg tudja ezt csinálni?
A csavargó az alsó ajkával bekapja az orrát. Olyan, mint egy élő Halloween tök és egy tangóharmonika kombinációja.
− Ügyes mutatvány! – ismerem el – Nem lennék képes a hibáimat mutogatni.
A csavargó elégedetten röhög. Amíg a pénztárcámat keresem, látom, a mennyezet teli van dobálva füstszűrőkkel. Alig maradt szabad hely.
− Ezt maguk csinálták?
− Nem mi, hanem, én – büszkélkedik.
− Szép munka. Eltarthatott egy darabig.
− Időm az van pocsékolásig.
A pénztárcám aprópénz tartalmát beleöntöm a csöves markába.
− Mióta kártyával fizethetek kevés készpénzt tartok magamnál − mentegetőzöm a szerény adomány miatt.
A csöves hajlongva köszöni, miközben a megafon az utasok és vasúti személyzet nélküli, romos pályaudvaron gépies hangon visszhangozza − A vágányon gyorsvonat halad át, a vágány mellett vigyázzanak!