A film a második világháborúból hazatért amerikai katonák civil életbe, a családba, a társadalomba visszailleszkedési problémájáról szól.
Az Origón megjelent remek filmkritika “Ittletölthető.
Nem a filmről szeretnék beszélni, hanem a filmet nézve a rám törő máig nyomasztó gondolatokból említenék néhányat.
Két évig voltam sorkatona. Nem jártam a háborúba, nem lőttek rám, nem sérültem meg, és nem a bevonulás volt a legrosszabb az életemben. Ami a laktanyában várt rám, arra számítottam. A két év sem volt kibírhatatlan, hanem a várva várt, leszerelés után ért a keserű meglepetés.
Elvesztettem a barátaim többségét, az eltelt két év alatt elköltöztek, vagy szintén bevonultak, de akadt olyan is, aki csak egyszerűen eltűnt.
Hiába leveleztünk, hiába jártam havonta otthon, hiába igyekeztünk a feleségemmel fenntartani a korábbi gyengéd kapcsolatot, a két év alatt valami mégis megváltozott köztünk, talán, amire korábban sohasem gondoltunk, hogy tudtunk egymás nélkül élni.
Mindent, a legalapvetőbb dolgot is újra kellett tanulnunk, meg kellett szoknunk egymást, miközben éreztük, megváltoztunk.
A munkahelyemen büszkék voltak a főnökeim a kitüntetéseimre, mégis sajnálkozva állítottak választás elé, − küldjük el, akit felvettünk maga helyett, akinek két gyereket kell nevelnie, aki szintén becsületesen dolgozik? − Ne, ne küldjék el, − leplezve a csalódottságomat kijelentettem − majd nekifeszülök és a vállalati szamárlétrára visszakapaszkodom.
Bölcselkedhetnék, az a folyóvíz, amiben két éve lubickoltam, régen a tenger sós vízével keveredett, nem lehet újra bele lépni.
Mint a súlyos beteg, akinek a felépülés után járni kell tanulnia, mindent újra kellett kezdenem.
Sokan visszasírják, még többen ellenzik a sorkatonai szolgálatot. Tudnék pro és kontra érveket sorolni, de nem akarok, viszont egyet mégis el kell mondanom, a katonaság, illetve a leszerelés nehézségeiből megtanultam, hogyan lehet az abbamaradt életet folytatni vagy egy másikat elkezdeni.