Akira Kurosawa
Ikiru a nyugdíjazás előtt álló özvegy tisztségviselő megtudja, halálos rák beteg, néhány hete van hátra. A fia és a menye a szemébe vágják, a halálát és az örökséget várják. Ikiru eltöpreng, rájön, egész életén át a családjáért, a hivatásáért dolgozott. Egy diákkal találkozik (klasszikus Vergilius szereplő), aki elkalauzolja a szórakozás pokoli alvilágába. Az idős ember megérti, az élvezetek hajszolásával nem találja meg elveszett életének az értelmét, de még egy pillanatnyi boldogságot és örömöt sem. Alkalmi barátnője felvilágosítja, Ikiru sohasem állt ki önzetlenül mások igazáért, csak kötelességből, gépiesen, lélektelenül parancsokat, utasításokat hajtott végre, akkor hogyan akar nyomot hagyni maga után.
Ikiru elhatározza, felkarol egy kis közösség kérését, a feletteseinek (a minden kérelmet elutasító, magukat bálványozó és menedzselő, pökhendi politikusoknak) ellentmondva kiharcolja, hogy egy forgalmas híd alatti elhanyagolt szeméttelep helyén gyermekjátszóteret engedélyezzenek és építsenek. Ikiru szembefordulása a hatalommal, az öntudatra ébredése és a játszótér megvalósítása valódi hőstett.
Ikiru a film több szakaszában egy régi dalt dúdol a szeretetről, ezt a dalt dúdolja, amikor a játszótér átadásának estélyén egy hintán, magával és a világgal megbékélve megfagy.
Ikiru dala, Hintadal (Életdal): https://youtu.be/STiIe6DSYnE