Egy érintő

1–2 minutes

előítéletek, tehetetlenség és kiszolgáltatottság

Egy érintő

Családi erőszak anatómiája, ahol apa és fia közt hol csendes és láthatatlan, hol pedig nyílt élet-halál harc folyik.
Elemzés, amely láttatja, miként adják tovább a szülők a többnyire gyerekkorukban elszenvedett sérüléseiket, viselkedési mintáikat az utódoknak.

Ha a gyerek rosszul tanul, problémás a magaviselete az nem a gyerek, hanem a nevelés hibája. A nevelést nem lehet erőszakkal orvosolni.

Egy érintő regény előzménye

Mint a palackját vesztett, tétlenségre kárhoztatott nyugdíjas szellem bolyongsz a lakásban, − korholt Kató, a párom − keress valami elfoglaltságot, például vitorlázz a Balatonon, kirándulj a hegyekben, vagy utazgass a nagyvilágban, esetleg megírhatnád a katonatörténeteidet!

Az írás lehetősége megmozgatta a fantáziámat. Tanfolyamokra jelentkeztem, workshopokra, szemináriumokra jártam, hogy valamelyest beletanuljak az írás mesterségébe.

Úgy képzeltem, a születendő oknyomozó regényemben, ahogy a restaurátor, aprólékosan lehántom Attila emlékeiről a feledésrétegeket, és őszinte, tárgyilagos elbeszélésén keresztül az olvasó elé tárom az általa megélt családi erőszakot és a kiváltó okokat.


Kritika:

Ez az oldal sütiket használ az online élményed javítása, a tartalom megosztásának lehetővé tétele a közösségi médiában, a weboldal forgalmának mérése és a böngészési tevékenységed alapján testre szabott hirdetések megjelenítése érdekében.
error: A tartalom védett!