Hetvenes évek

1–2 minutes

Egy koncert nézőterén történt.

A hetvenes évek elején az üvöltő hangzavarban körbe néztem. Amerre csak fordítottam a fejem, mindenfelé csupa velem egykorú, önfeledt fiatalt énekelte (üvöltötte) a zenekarral a dalok szövegét.

Szerencsés korosztály – gondoltam. Mi majd megmutatjuk, összefogva megmentjük a világot. Megteremtjük a totális jóllétet és a műveltséget. A korosztályunk mérnökei feltalálják majd az örökmozgót, az orvosai megfejtik az örök élet titkát. Megtalálják a súlyos betegségek gyógymódját, valamint a politikusaink megteremtik a világbékét.

„A rettenetes emberekkel találkoztunk egyik éjjel. Életüket szórták széjjel sodródva a sötét széllel. Szemük előtt szivárvány volt, lila nap és rózsaszín hold. Hangjuk, szavuk elváltozott, üres kútból visszahangzott. Rettenetes embereket soha el nem kerülheted.”

Ma már megmosolyogtató, akkoriban a legbárgyúbb szövegű dalokból is burkolt lázadó üzenetet hallottunk ki egy jobb, új és igazságosabb világ hírét.

Nosztalgiával gondolok azokra az időkre, de fájdalmasan kijózanító a tudat, a szeretetet hirdető, békés hippikből nem lettünk világmegváltó nemzedék. Sajnálom az elszalasztott éveket, sajnálom, velünk se jobb se rosszabb nem lett a világ, és a korábbi megosztottság, a nagyhatalmak közti feszültségek és szakadékok se nem lettek szélesebbek, se nem keskenyedtek. Minden maradt ugyanolyan, mint előttünk volt.

Apáinktól kapott örökségünket, a békétlenséget akaratunk ellenére mint stafétabotot, mi is tovább adjuk az utódainknak. Magam részéről azért mégis azt remélem, a hibáink egyszer majdcsak kijavíthatók lesznek és nem öröklődnek tovább, mint a szemünk, vagy a bőrünk színe.

Csatlakozó kategória: Társadalom

Addig is hadd szóljon https://youtu.be/xjixdEUqGdU?si=yfQm8uNhskW23Uyahttps://youtu.be/qG3o1uocPak?si=-DIDsBg-9tGjiUkn

Ez az oldal sütiket használ az online élményed javítása, a tartalom megosztásának lehetővé tétele a közösségi médiában, a weboldal forgalmának mérése és a böngészési tevékenységed alapján testre szabott hirdetések megjelenítése érdekében.
error: A tartalom védett!