Az idős kor az elcsendesedés, ha nem a demencia akkor a megbölcsesedés ideje. Az idős ember viszonylagos távolságtartása, egy sajátos „védőpajzs”, ami nem átláthatatlan, nem áthatolhatatlan fal, hanem az összefüggések megértésének következménye.
A belső béke és az önmérséklet nem elzárkózást, hanem egy magasabb működési szintet jelez. Aki ilyen meditatív állapotba képes tartósan kerülni, annak a jelenléte stabil, gondolatai tiszták, szelleme ingadozás mentes és befolyásolhatatlan.
A testi és lelki egyensúly kívülről úgy hathat, mintha az idősnek a magány lenne a lételeme. Mintha nem lenne szüksége senkire, mintha kívül akarna maradni a világ nagy játszmáiból. Pedig valójában gyakran ennek az ellenkezője történik. A hallgatagság beszédes. A félreérthető távolságtartás a kapcsolat magasabb dimenziója, az kapcsolódási pontok, az összetartozás keresésének a jele nem pedig az érzéketlenségé.
Az említett tulajdonságokkal rendelkező filozofikus természetű emberből hiányzik a birtoklási vágy a kivagyiság és az irigység.
Az idős ember visszavonult viselkedése sokakban bizonytalanságot kelt. Értetlenek vele szemben és úgy érzik a zártsággal takargat valami szörnyűt, amiről jobb nem tudni.
Az elcsendesedő embert nehéz megszólítani, még nehezebb a lármás és zajos világban élőknek megérteni.
Mindenki másként öregszik. Számomra az írás, a gondolataim kitárulkozása létfeltétel. Ha sokat beszélek, mint most, az remélem nem a szellemi leépülésnek tekintik. Amíg nyomom a sódert, legalább addig megkíméljem magamat a mindenfelől rám és rátok zúduló negatív dolgok meghallásától.