Az élet folyamán különböző alapterületű, méretű, elhelyezkedésű és változó funkciójú lakhatásra van igényünk.
Egyedül élő fiatal egy egyszobás garzonra vágyik. Az ifjú házaspárnak elegendő egy gyerek mellett a másfél szobás lakás. A több gyerek esetén a két-három szoba és száz négyzetméter sem túlzó igény.
Ám, amikor kirepülnek a gyerekek felmerül a kisebb otthon igénye.
Egy több generációs magántulajdonnal, akár a röghöz kötöttek nehezebben, több kompromisszummal válthatunk távolabbi munkahelyre.
A nagy lakás vagy ház árát, a kölcsönrészleteit a család apraja nagyja együtt spórolja meg. Fizetik a kölcsönt, a kamatokat, a biztosítást, a rezsit és a szükséges egyéb fenntartási költségeket. Ha a családfenntartók elveszítik a munkájukat vagy az egészségüket, akkor borul minden.
A magántulajdon nagyszerű érzés nyújt, de a amennyire szabadságot ad, annyira kiszolgáltatott rabszolgájává is tesz. Ami korábban boldogságot nyújtott, összefogta a családot az egy nem kalkulált betegséggel mindent az ellenkezőjére is fordíthat.
A gyerekek hamar megértik a magántulajdon, ami nem mobilis, a falait nem lehet a praktikus igények szerint változtatni, ami helyhez köt, az nem kiszolgálója, hanem gátja a változóigényű életnek.
Az okosok mondhatnák, a magántulajdont el lehet cserélni, el lehet adni, de tapasztalatból tudom, ha valamit el akarok adni, azt értékén alulira becsüli a vevő, és ha valamit meg akarok venni, azt értékén felül adja az eladó, egy szóval többnyire veszteséggel jár.
A politikusoknak be kéne látniuk, az életünk nem mehet rá egy olyan ingatlanra, amiről tudni kell a fenntartása az átlagjövedelmekből két aktívan dolgozónak sem könnyű, addig nyugdíjasnak, pláne, és egyedül maradtnak már kifizethetetlen, miközben a karbantartás, a takarítás, az állagmegőrzés is temérdek energiát és pénzt nyel el.
A gondolat lezárásául nyomatékosan kijelentem, és „erről nem nyitok vitát”, szükség van, mi több nélkülözhetetlen a városokban épülő, különböző méretű és szabályozott költségű bérlakásokra!
Kapcsolódó témák: Társadalom