tovaszálló léggömb és édes vattacukor
Ratkó korszak idején két kiló néhány dekával, a tervezett idő előtt a szülészorvosok segítségével bújtam a fejtetőn álló világra.
− A baba lát! − nevetett a szülész meglepetten, miközben a karján jobbra-balra ringatott, és a fejem követte, illetve kereste a műtőlámpa fényét.
A születés kimerített, mégis a seggre veréstől, a létezés első fájdalmas jelétől új erőre kaptam, és keservesen elsirattam a hátrahagyott anyaméh kellemes melegét.
Anya hasán szabad akarat és egyéb elfoglaltság hiányában a csuklómra erősített azonosító karszalaggal, immár hivatalosan is megkezdtem az életnek nevezett remélhetően pompás kalandot.
Első találkozásom apával
Apa a szülőszoba üvegablakán át virággal a kezében, a vállán fényképezőgéppel aggódva és bizakodva figyelte a szülőszobában történő eseményeket. Ám olyannyira meglepte a látványom, hogy elfelejtette a virágcsokrot anyának átadni, és ráadásul a pillanatot megörökítő fotót sem készített. A szülésznő jóhiszeműen, a klinikai protokollt követve apa kezébe akart adni, mire apa csalódottan, az érintésemtől undorodva kihátrált a helyiségből.
Eszelős rémületében a folyosón közlekedőkbe ütközve a klinika udvarára rohant, ahol szitkok kíséretében a szemetesbe vágta a virágcsokrot. Hazáig dühöngött, és fáradhatatlanul ismételgette, − lehetetlen, egy olyan jóképű és mindenben kiváló férfinek, mint ő, ennyire nyüzüge, szar- és húgyszagú, nyálkás bőrű, lilás színű fia szülessen.
Anya családja apa és köztem számtalan hasonlóságot vélt felfedezni, ám velük ellentétben apa rokonai tapintatlanul magyarázatot vártak anyától, hogyan szülhetett a szőke egyeneshajú, hosszúkás fejű kék szemű apának göndör, gesztenyebarna hajú és szemű, kerekfejű és lapátfülű fiút. Anya bizonyságul, még a klinikán apasági tesztet akart csináltatni, de apa rettegett a vérvételtől, legfőképpen a vizsgálat eredményétől, és hallani sem akart a vérvételről, inkább a kényelmes kibúvót választotta, hűtlenséggel vádolta anyát.
Négyéves lehettem. A Margit-szigeti napfényben anya és apa kezét fogtam és a szökőkút felé sétáltunk. Egy árus mosolyogva színes léggömböt kínált felém. Egy másik cukorhabot tekert pálcikákra. Velem egyívású kisfiúk és kislányok kacagva mutogatták léggömb és vattacukor szerzeményeiket. Én is szerettem volna. Apa mindkettőt megtagadta. Zokogva, toporzékolva követeltem. Apa dühösen kiabált. Anya keservesen sírt.
Amikor mégis megkaptam, a léggömb madzagja kicsúszott a kezemből, és a remélt boldogság elszáll. Majd egy szellő, mint émelyítő, ragacsos pókhálót az édes vattacukrot a sós könnyes arcomra tapasztotta. A keserűség mellett mérhetetlen bűntudatot éreztem, Sokat töprengtem és az ellenkezőjét szerettem volna bizonyítani, nem vagyok semmirekellő, hitvány, aminek akkor apa nevezett. Soha nem sikerült elnyerni apa szeretetét, mintha ragályos betegséget hordtam volna soha egyszer sem érintett meg. Aztán már többet nem is igényeltem.
Csatlakozó kategória
Csatlakozó témák
