Lapos föld hívő öreg úr a múltból
„Fortyog a kávé,
múzsa dal.
Tejszínnel keverve,
ünnepélyes.
A csésze égeti a szám,
kezdődjön hát a nap!” – Bátori
Gyula bácsit a Mentőknél ismertem meg, ahol nyugdíjas sofőrként a garázsban dolgozott. Akkoriban a szolgálatnál meglehetősen vegyes társaság gyűlt össze, barátságban, bajtársiasan egymás mellett békésen megfért az Auschwitzot megjárt zsidó, a nyilas, az ávós, a lelkipásztor, a Horthysta katonatiszt és a börtönviselt kommunista, hogy csak az egybegyűltek krémjét említsem.
A történetben Gyula bácsi a feleségéhez készült a temetőbe.
Indulás előtt, mint mindig körbejárta az autót. Rugdalással vizsgálta a keréknyomást. Letörölgette a visszapillantó tükröket és a rendszámtáblát. A folyadékszinteket és a világítást is ellenőrizte. Az irányjelző próbája a kezdő taxisemlékeket idézett fel benne.
− A karos módszert preferáltam. A lámpásnak nincs hangulata. – fordult annak idején a garázsmester felé, hátha a témában szóba elegyedhet vele. – Amikor a köztisztaságinál dolgoztam, figyelmeztető dudaszóval jeleztük, hogy veszélyes irányváltó manőverre készülünk. Ezután, hol a gépész, hol a kukások billegették az irányjelzőt. Igazi összehangolt csapatmunka volt az irányváltás.
− Régen minden jobb volt − sóhajtott, és hozzákezdett a menetlevél kitöltéséhez.
Előélet
Gyula bácsi a piaristáknál tanult, és a két háború közt szerzetes tanító volt egy békési faluban. A rend feloszlatása után üldöztetés, és börtönévek következtek. Szabadulása után a köztisztasági hivatalnál alkalmazták japáneres utcaseprő lett. Szerette a munkáját, mindig szakított időt a csavargó utcagyerekeket tanítani. Tevékenységére felfigyelt a hatalom, és áthelyezték a szemétszállításhoz kukásnak.
A kukásoknál ismerte meg a feleségét, aki korábban irgalmas nővér volt, és a köztisztaságinál az autómosóban dolgozott segédmunkásként. Kevés volt a vállalatnál a gépkocsivezető, Gyula bácsit beiskolázták és jogosítványt szerzett, majd onnan ment nyugdíjba.
Amióta autót vezet Gyula bácsi menetlevélen jegyezi a megtett utakat. Most sem történt máshogy. Pontosan beírta az indulási időt. Majd a célállomás rovatánál, mivel a helyiség neve nem fért a szűk rubrikába elgondolkodott. Vissza lapozott megnézni, hogy korábban milyen rövidítést használt. Remegő kézzel, lassan formálta a betűket. „Temető, feleség, virág” fogalmazta az út célját. és mert sietett figyelmen kívül hagyta további mezőket, mint az út jellege, szemét lerakási engedélyszám, illetve a hasznos és haszontalan raksúly, árutonna kilométer így tovább. Mire a lap aljára ért, eltel negyedóra.
− Ejnye! − fakadt ki az öregből. Precíz, akkurátus ember az ilyen mértékű pontatlanságot nem tűrhette. Határozott mozdulattal áthúzta a lapot, és egy másik oldalon újra kezdte, ám, amikor ismét az aláíráshoz ért, megint eltelt negyedóra. A harmadik vagy a negyedik próbálkozás után úgy döntött majd haza érve bepótolja az irodai munkát. Hogy behozza a lemaradást, vagy mert két számmal nagyobb bakancsot hordott, füstölő kerekekkel, egy gyorsulási versenyzőként száguldott a szűk belvárosi mellékutcán, és sodródva fordult ki a főútra.
Szakmai sajátosságok
Minden szakmának megvannak a vezetési szokásai – gondolta Gyula bácsi − a festő és mázolók a tetőcsomagtartóra gumizott létrájukkal a városi forgalom urai, viszont a szemetesek a királyok, akik meg-meg állva, bámészkodva róják a városi utakat.
Gyula bácsi következetesen, két sávot elválasztó szaggatott vonalon haladt. Csak a zöldre váltó lámpa előtt lassított, és akkor indult tovább, ha már legalább sárgára váltott. Viszont a tilos jelzésen kényelmesre vette a tempót, lassan döcögött. A keresztben érkezők fékezve, trágárságokat kiabálva mutogattak Gyula bácsi felé, aki csodálkozva nézte az indulatos embereket.
– Türelmetlenség,
ember a neved! – legyintett gyermeki ártatlansággal, – pokol az ideges ember élete.
A városhatárát jelző táblánál lassított.
− Hülyeség! – legyintett elengedve mindkét kezével a kormányt. – minek ezeknek a pogány betűk, mikor a szeretet szavát sem értik. Állítják, gömbölyű a föld. Még mit nem. Mindannyian leesnénk róla, ha nem kapaszkodunk. Még hogy a holdra űrhajóznak, mikor a földön sem képesek jól érezni magukat.
Amíg eltűnődött és a rovásírást betűzte a kocsija mellett az út mentén egy a hátán rőzsét cipelő idős asszony bicegve rá köszön.
− Jó napot, adjonisten!
Gyula bácsi úgy megijedt, hogy balra rántotta a kormányt és a gázra taposott. A szemből érkezők dudálva félig az árokba hajtva menekültek.
− Mennyivel mehetett az a boszorkány, ha a kilométerórám százat mutat?
A kérdése megválaszolatlan maradt, tekintete a továbbiakban elkerülte a műszerfalat.
Az erős szembejövő forgalomban Gyula bácsi mögött beszorult járművek, mint a forma egy bemelegítőkörén jobbra balra kanyarogva keresték az előzési lehetőséget.
Amikor az öreg lába beakadt a műszerfal és a gázpedál közé, miáltal a járműve végsebességének a határáig gyorsult. Ám akkor is ezzel a tempóval száguldott, amikor éppen nem jött vele szembe semmi, és a követői végre előzhettek volna. Majd záróvonalnál, előzni tilos tábla után minden átmenet nélkül elvette a gázról a lábát, és pihentetésképpen a fékre helyezte.
A Gyula bácsi mögött egyre dühösebben, egyre elkeseredettebben, dudálva támadták élen járó pozícióját. Egy-egy vakmerő autós az öreg mellé érve a lehúzott ablakból az öklét rázta, ahelyett, hogy a véletlen szerencséjét kihasználva gyorsan befejezte volna az előzést, néhány keresetlen szóval elmondta, ami a szívét nyomta.
Ilyenkor az öreg, hogy jobban hallja, határozottan a beszélő felé kormányozta a járművét. A bőbeszédűek rémülten soroltak vissza Gyula bácsi mögé, hogy ismét hosszú kilométereket megtéve várjanak egy újabb előzési lehetőségre.
Gyula bácsi a felesége halála óta
gyakran beszél Istenhez, – nem panaszkodom, – emelte fel a pedálokról az ég felé a tekintetét, – hiányzik az asszony és a nyugdíja. Annyi spórolt pénzem sincs, hogy szeretetházba költözzek.
Az öreg kitaposott bakancsa ismét beszorult. Az autó felgyorsult. Amint kiszabadította a lábát, pihenésképpen a fékre helyezte.
Egy elszánt vezető előzés közben az öklét rázta, ám ahelyett, hogy kihasználta volna a szerencséjét, és gyorsan befejezte volna a manővert, néhány keresetlen szóban összefoglalja Gyula bácsiról a hevenyészett véleményét.
Az öreg a férfi felét irányította az autóját. A férfi, hogy a szemből jövő kamiont elkerülje a fékre tapos és füstölő kerékkel halálra rémülve az öreg mögé visszasorolt.
Gyula bácsi defenzív vezetőnek tartotta magát, az előzni tilos táblánál, záróvonal-, beláthatatlan útkanyarban és bukkanó előtt, valamint erős szembe jövő forgalom esetén lassított, viszont a sorvezető pozícióban megelőzhetetlen sebességgel száguldott. Egy bukkanó előtt a záróvonalat két kerék közé vette és a tájat csodálta, miközben mögötte a dudaszó állandósult.
Lányok az út mentén
– Szerencsétlen lelkek, – ingatta a fejét rosszallóan. Az út mentén integető lányokat nézte. – Miféle családok? – Milyen szülők gyermekei? Istenemre mondom, elveszett lelkek!
Én mindent megadtam a lányomnak, emlékezett, biciklit, korcsolyát, angol- és balettórát fizettem.
Megérdemelte, a mai napig szófogadó, szorgalmas gyerek. Angliában ösztöndíjjal tanul, pár év és doktorál. Ritkán látom, SMS-ben vagy e-mailban levelezünk. Gyula bácsi keserűen legyint, és hogy a gondolatát elterelje visszapillantó tükörbe néz. – Hogy lehetséges, – tette fel magának a fogós, ravasz kérdést – előttem kihalt az út, viszont mögöttem hosszú a kocsisor kígyózik
A kérdés megválaszolatlan marad, az öreg szeme kerüli a problémát okozó tükröket.
Gyula bácsi pontos időközönként szedte a gyógyszereit. Parkolót keresett. Irányjelezett, befordulni készült. A mellé érkezők a kurva anyját és az Istenét emlegették.
– Korábban kell elindulni fiam, – mondogatja az öreg meghökkenve, és a trágárok hang felé fordítja az autóját.
Egy teherautó hátulról nagy sebességgel az öreg autójába rohan. Gyula bácsi feje hátra csapódik, elveszíti az eszméletét, és az út melletti, mély vízelvezető árokba hajt.
– Apa, apa – eszmél egy ismerős hangra. Kinyitja a szemét. A homlokát csókoló lány Gyula bácsit a lányára emlékezteti, csak a vastag smink, a mély dekoltázs, az apró szoknya sehogy sem illik hozzá, hunyja be a szemét, és megszorítja a lánya kezét.
