nem tanított csak példát mutatott
Nem vagyunk egyformák. Egy ember sem egyforma. Mindig az aktuális környezethez, a pillanatnyi témához és a éppen kapcsolatban állóhoz való viszonyunk határozza meg éppen milyenek vagyunk. Könnyen egy véletlen gesztusból, egy elejtett hanglejtésből vagy egy megjegyzésből valami régi elvarratlan rossz emlék tolul fel bennünk és megváltozik a viszonyunk az illetőhöz, pedig nem is csinált semmit. Önvédelmi mechanizmus, az emberben önkéntelenül működik, és nem is tudunk róla. Próbálom megfejteni az embereket, de egy folyton változóról akarok képet festeni, miközben mindenki mást és másképpen lát. Ez nem baj, csakhogy szélmalom harcot vívok saját magammal, magam ellen és a szeretteim mellett.
Emlékszem Kiskunfélegyházán a hatvanas években tiszta időben éjjel az udvaron néztük a csillogó tejutat, a hulló meteorokat és közben az összegyűlt szomszédoknak apai nagyanyám történeteket mesélt, nem nagy dolgokról, hanem egyszerű emberek sorsáról.
A csillagos ég alatt mesélni nem csak romantikus, hanem különleges. Az ember olyankor érzi, hogy mennyire kicsiny része valami hatalmasnak, és mégis fontosnak érzi magát. Nagyanya történetei azért hatottak olyan mélyen, mert a csillagok tágassága mellett az emberi sorsok még emberibbek, a hallgatóság közelebb kerül egymáshoz. A mesélés nem tudásfitogtatása volt, hanem kapcsolódás lehetősége és a történeteivel nem tanulságot akartak adni, hanem életetekről akart valamit megmutatni.
Nem tanított, nem prédikált, csak mesél – ami szerintem az egyszerű ember bölcsességének a legtisztább megnyilvánulása. Ma már tudom, a bölcs, amilyen nagyanya volt nem feltétlenül tanult, hanem olyan aki képes a háttérben maradni, akinek nincsenek titkai, aki nem akar ismert lenni.
Mesélési szokása a régi fonók közösségét idézte, ahol a mesélő nem tanítani akart, hanem csak szeretetben, megértésben együtt lenni a hallgatóságával.
A csendes bölcsesség, amit a nagyanya hordozott nem könyvekből tanulható, hanem abból, hogy figyelt az emberekre, értette a sorsokat. Nem akarta többnek mutatni magát, mint ami volt. Nem akart beleszólni mások életébe, ám ha szükség volt rá, ott volt és a jelenléte biztonságot adott. Nagyanya bölcsessége morális és érzelmi alapokon állt, ami nem a fejben lakik, hanem a szívben és a tartásban.
Azért emlékszem szívesen rá, mert a világ tele van olyanokkal, akik hablatyolnak, de kevesen vannak, akik képesek ha kell hallgatni és meghallgatni. Tele van a világ olyanokkal, akik tanítani akarnak, de nagyon kevesen vannak, akik igaz történetet mesélnek. Tele van a világ olyanokkal, akik előtérbe tolakodnak, de kevesen vannak, akik háttérben is fényt adnak. Nagyanya nem akart ragyogni, mégis világított.