a kor szépségei és buktatói
Tízezer éve, az őskorban egy harminc-negyven éves ember matuzsálemnek számított, a fejlődéssel az életkor kitolódott. Még az ötvenes években egy negyven-ötven éves férfi nem csak külsőleg, hanem belülről is megfáradt, rugalmatlan aggastyánnak látszott és a-ként is viselkedett.
Megállapítható, az idős ember státusza minden korban attól függött, hogyan tudta megőrizni a szerepét a családban, a közösségben és a társadalomban, illetve a döntéshozatalban, miközben a környezetének is alkalmazkodnia kell a hosszabbodó életkorhoz és az újabb fajta életutakhoz.
Elgondolkodtató, mi határozza meg azt, hogyan fogadja el a környezet az idős embert?
Elsőnek említhető: az idős ember aktivitása és önállósága.
A környezet elfogadása nagymértékben függ attól, hogy az idős ember, mennyire tud szellemileg és fizikailag önálló maradni, mennyire képes aktív társadalmilag (közösség, hobbi, önkéntesség) munkát végezni, és mennyire képes alkalmazkodni a technológiai és társadalmi változásokhoz.
Az aktív idősek gyakran sokkal nagyobb megbecsülést kapnak, mert láthatóan „jelen vannak” a világban.
Közhelyként emlegetik, a család szerkezete és működése átalakult, megváltozott. Gyakran érvelnek azzal, hogy régen több generáció élt együtt, így az idősek természetes részei voltak a mindennapi lettek.
Ma a családok szétszórtan élnek, mobilak, így az idősek szerepe háttérbe szorult, illetve gyökeresen megváltozott, a gondozóból gondozottból támogatandó nagyszülő vált, az aktív dolgozóból nyugdíjas, az életen át gyűjtött munkatapasztalatai devalválódtak, a kemény és határozott családfőből megmosolyogni való kisöreg vált.
A társadalom értékrendje is változó. A kultúrák között óriásira nőtt a különbség. Akadnak társadalmak, ahol az idősek a bölcsesség hordozói, máshol inkább a produktivitás alapján ítélik meg az embereket. A modern nyugati világban gyakran a „fiatal, gyors, rugalmas” értékek dominálnak, ami könnyen háttérbe szorítja az időseket.
A hosszabb életkor miatt új életfázisok jelentek meg, miáltal a társadalmi szerepek is módosulnak: Az öreg nem vén, csak a kora előrehaladott.
A „harmadik életkor”: aktív nyugdíjas évek, amikor még sok mindenre képes az ember.
A „negyedik életkor”: amikor a gondozás kerül előtérbe.
Sokan nehezményezik az idősek társadalmi befolyását a vállasztásokra, a parlament törvényhozására. A hosszabb életkorral együtt nőtt az idősek aránya és ezt számításba kell venni a politikában és a választók arányában is. Az idősek társadalmi aktivitása nagyobb politikai súlyt eredményez. erősebb érdekérvényesítést tesz lehetővé (nyugdíj, egészségügy), és ezzel a generációk közötti feszültségeket is növelheti.
A környezet akkor fogadja el jól az időseket, ha a társadalom képes egyensúlyt teremteni a generációk érdekei között.
Például, ha a társadalmi narratívában az időskor nem teherként, hanem értékként jelenik meg. Ha a generációk közötti kapcsolatot teremt, mint közös programok, együttműködések, családi jelenlét formájában. Technológiai bevonás, azt jelenti, hogy az idősek nem maradnak ki a digitális világból, így könnyebben maradnak aktívak. Közösségi szerepek vállalása, mint az önkéntesség, mentorálás, helyi közösségekben való részvétel. Végül, de nem utolsó sorban az egészség és önállóság támogatása, miszerint minél tovább marad valaki független, annál nagyobb lehet és annál tovább tartó a társadalmi megbecsülése.
Összegezve: Az idős ember elfogadása nem automatikus, hanem kölcsönös alkalmazkodás eredménye. A környezet akkor fogadja el jól, ha értékként tekint a tapasztalatra, teret ad az aktív részvételnek, támogatja az önállóságot és nem csak gondozási teherként látja az időskort.
A társadalom és a család is képes tehernek látni az idős embert, attól függ, az idős ember mennyire képes besegíteni a mindennapos életbe. A társadalom a nyugdíjkor kitolásával próbál védekezni a túlterheléstől, A család szétszórt, nehezen képes egy távoli öregéről gondoskodni. Az idősek ragaszkodnak a megszerzett egzisztenciáikhoz, ház, lakás, föld, miközben a fiatalok éppen ezekért küzdenek, sokszor kevés reménnyel. Az ellentétek feszülnek. Egy jól működő gazdaság jobban el tudja viselni a konfliktust, mint a rosszul prosperáló. Az egészségügy segít az öregek életének élhetőbbé tételében. A gyógyszeripar a legnagyobb bevételforrása az idős ember.
A hosszabb életkor, a gazdasági nyomás, a szétszórt családok és a vagyonhoz való ragaszkodás mind olyan tényezők, amelyek egyszerre alakítják át a társadalmi viszonyokat és növelik a konfliktusok lehetőségét. A helyzet nem egyetlen okból fakad, hanem több, egymást erősítő folyamatból.
