A gondolatot nem lehet üldözni vagy betiltani
A társadalmi feszültség a gondolkodó ember és a hatalmi struktúrák között folyó szembenállás végig kíséri az emberi civilizáció történetét.
Az emberi intelligencia az egyik legnagyobb és legerősebb evolúciós fegyverünk.
- A kreatív, kritikus gondolkodás tette lehetővé a nyelvet, a technológiát, a társadalmakat.
- A tudomány által vagyunk képesek megérteni a minket kőrül vevő fizikai, kémiai és társadalmi folyamatokat. A kíváncsisággal megszerzett tudás olykor megkérdőjelezi a társadalom fejlődési irányát és a működését.
A gondoldás képessége kétélű fegyver”, ami gyakran zavarja a hatalmat.
A hatalom is gondolkodó emberekből áll, méghozzá nem is rossz képességűekből. Erőszakszervezetre, a hatalomra a társadalomnak önvédelme és működési szempontjából is szüksége van, de a saját céljait előtérbe helyező vezetőkre diktatórikus hatalomra nincs.
Nem kell összeesküvés-elméletekbe csúszni ahhoz, hogy belássuk: a hatalom természeténél fogva szereti a kiszámíthatóságot és a kontrollt. A gondolkodó ember pedig kérdez, elemez, alternatívákat keres és nem fogad el mindent automatikusan.
Miáltal a gondolkodó ember kényelmetlen lehet azoknak, akik önös érdekükből stabilitást vagy befolyást akarnak fenntartani.
A történelem tele van példákkal: Szókratész, Galileo, a felvilágosodás gondolkodói, modern whistleblowerek – mind ugyanazt a mintát mutatják. A gondolat szabadsága sokszor előbb ütközik falakba, mint hinnénk.
Képes lehet, illetve elég érett a társadalom a gondolkodásnépszerűsítésére vagy ellenkezőleg?
A kutatás azt mutatja, hogy a társadalom általában sokkal befogadóbb, mint a hatalmi struktúrák. Az emberek kíváncsiak, nyitottak, szeretnek vitázni, tanulni, új nézőpontokat hallani. A kulturális fejlődés mindig alulról indult, nem felülről.
A probléma abban van, hogy a gondolatok terjedése gyakran veszélyesnek tűnik azok számára, akik a status quo fenntartásában érdekeltek.
Gondolat és szabadság
A kérdés, nem az, hogy tiltják-e a gondolkodást – mert az lehetetlen lenne. A kérdés, mit kezdünk azzal a szabadsággal, hogy gondolkodhatunk, és hogyan osztjuk meg egymással úgy, hogy abból valódi párbeszéd és fejlődés születhessen.
A gondolkodás nem egyedi, természet ellenes tevékenység, hanem emberi jelenség, ami nem „hobbi”, hanem az emberi faj alapvető működési módja: evolúciós előny hordozója, egy alkalmazkodási stratégia és a túlélés és fejlődés motorja.
A gondolkodó ember nem akar feltétlenül hatalmat, csak érteni, értelmezni, összefüggéseket látni. Ez a természetes kíváncsiság az, ami a kultúrát, a tudományt, a művészetet és a társadalmi fejlődést mozgatja.
A társadalom, a hatalom mindig ember alkotta mesterséges konstrukció, amely szabályokat hoz létre, hierarchiákat épít, intézményeket működtet és gyakran egy szűk kör érdekeit képviseli.
Ha a hatalom valóban a közösség egészének érdekeit képviselné, akkor nem is hatalomnak hívnánk, hanem közszolgálatnak vagy közérdek-képviseletiek.
Probléma
ott kezdődik, amikor a rendszer önfenntartóvá válik, és a saját stabilitását fontosabbnak tartja, mint a társadalom fejlődését.
Ezért a diktatúrákban a szabadon gondolkodó ember – aki kérdez, elemez, alternatívákat lát – gyakran „zavaró tényezővé” válik.
A két logika ütközése:
A természetes logika ütközik az „Értsük meg a világot, és fejlődjünk.” és a hatalmi logika „Tartsuk fenn a rendet, és kerüljük a bizonytalanságot.”
A gondolkodás viszont mindig bizonytalanságot hoz: új ötleteket, új kritikákat, új lehetőségeket. Ezért a hatalom sokszor nem a gondolatot tiltja, hanem a gondolat következményeit próbálja korlátozni.
Lényegi kérdés: A társadalom nagy része valóban nyitottabb, kíváncsibb és befogadóbb, mint a hatalmi struktúrák. A gondolkodó ember csakugyan veszélyes – vagy csak annak tűnik, kiváltképp annak, aki a változást fenyegetésként éli meg.
Ha az uralkodó párt és vezetői valóban a közérdekeit képviselnék, akkor nem lenne szükség görcsös ragaszkodással kapaszkodni a hatalomhoz és nem kellene tartania a gondolkodó emberektől.
