Fantáziálás az örökkévalóságról
Az ember folyton küzd az idővel, az örökkévalóságról álmodozik, miközben megöli a munka és az unalom.
Ha csak tíz évvel emelkedne a várható élethossz a nyugdíjrendszert azonnal meg kellene változtatni, hogy az ökológiai hatásról, a túlnépesedésről ne is beszéljünk.
Szerintem az ember addig él, amíg a szellemi ereje meg van.
Ha már nem képes önmagát ellátni, vagy a szelleme megbomlik, onnantól csak létezik és képtelenné válik igazán élvezni az életet.
Küzdelem az idővel
Az ember különös lény, egyszerre vágyik az örökkévalóságra és szenved attól, hogy a napjai tele vannak rutinnal, munkával, kötelességgel. Mintha a biológiai időnk és a társadalmi időnk két külön világ lenne. A biológiai idő azt mondja: élj, tapasztalj, fejlődj, míg a társadalmi idő pedig: teljesíts, termelj, alkalmazkodj.
Elgondolkodtató, ha tíz évvel hosszabb lenne a várható élettartam az megrengetné a nyugdíjrendszert. A modern társadalmak nagy része már most is küzd azzal, hogy kevesebb a fiatal, több az idős, miközben a gazdasági modell folyamatos növekedésre épült.
Tetézi a problémát, ha az emberek tovább élnek, de nem feltétlenül tovább egészségesek, akkor az egészségügyi rendszer omlana össze.
A hosszú élet ökológiai hatása, a túlnépesedés, az erőforrások véges volta mind olyan tényezők, amelyek miatt a „hosszabb élet” nem csak személyes ajándék, hanem társadalmi kihívás.
„Addig élünk, amíg szellemileg élünk”
Sokan érzik úgy, hogy az élet minősége nem az évek számán múlik, hanem azon, hogy van-e cél, van-e kíváncsiság, van-e kapcsolat másokkal, működik-e a test és az elme annyira, hogy az ember részt vegyen a saját életében.
A puszta létezés – amikor már nincs öröm, nincs aktivitás, nincs önállóság – az nem az élet, az egy másik állapot.
Talán nem az a kérdés, hogy meddig élünk, hanem hogy hogyan élünk. A hosszabb élet önmagában nem érték, ha nem jár együtt az egészséggel, a szabadsággal, a kényszerűséggel, az emberi kapcsolattal és a lehetőségekkel (célokkal).
A modern társadalmak gyakran a mennyiséget hajszolják, miközben az egyén a minőséget keresi.
Az a világ, ahol érdemes sokáig élni, feltételezem nem a véletleneken múlónak és békésnek kell lennie. Olyannak, ahol az embernek folyton célokat kell kapnia, amiket elérhet, a testet és a szellemet és a lelket is táplálnia kiszolgálnia kell. De milyen az olyan világ, ahol érdemes sokáig élni, ahol nem lehet pusztán a szerencsére, a véletlenekre vagy a túlélésre építve létezni?
