Mit jelent a fogalom, elmúlástudat? Születésünk, illetve a fogantatásunk előtt sem voltunk és az életünk után sem leszünk. A nem létezésről még sincsenek tapasztalataink, nincsenek emlékeink.
Az álom nélküli mély álomban sem tudunk magunkról és a külvilágról. Érzések és gondolatok nélkül fekszünk, mozdulatlanul. Ébredés után elkönyveljük, nagyon mélyen aludtunk, de nem vonunk párhuzamot a halállal, mert a halál gondolata idegen az élettől, ezért félünk is tőle.
Normális, a halálhoz vezető út betegségektől, azok okozta testi fájdalmairól és a kiszolgáltatottságtól, valamint és ez a legfontosabb az emberi méltóságunk elvesztésétől félünk. De rettegünk attól is, hogy nem végeztünk az életben mindennel, sok a nyitott lap, amit nem zártunk le.
A befejezetlenség olykor nyomasztó, a tisztességes befejezéshez való jogunk sérül, ha útban a célhoz vagy a megoldáshoz elragad bennünket
A végleges megtapasztalhatatlan
Az emberi lét egyik legmélyebb tapasztalata a tudat időszakos eltűnése és visszatérése, és a félelem abból fakad, ami véglegessé válhat.
A nemlét paradoxona; a fogantatásunk előtt nem voltunk, és ez nem okoz szorongást. A mély alvásban nem vagyunk jelen, és ez sem félelmetes. A halál viszont félelmet kelt, mert véglegesnek tűnik, és mert az út hozzá gyakran fájdalmas, kiszolgáltatott, kontrollvesztett.
A félelem nem a nemléttől ered, hanem attól, hogy elveszíthetjük azt, amik vagyunk, és hogy nem tudjuk befejezni azt, amit elkezdtünk. A szellemi leépülés sokszor nem jár fájdalommal, cselekvőképtelenséggel mégis az egyik legnagyobb tragédia az ember és a környezete számára a tudat, a szellem elvesztése.
Elmezavar egyik formája a kényszeresség, ami a társadalomra nem jelent veszélyt, de egy családra nézve az lehet. Takarítási mánia
A „nyitott lapok” súlya
A legtöbbünk nem a haláltól fél igazán, hanem attól, hogy valamit nem mondott ki, nem fejezett be, nem ért el, nem tett jóvá, nem alkotott meg. A halál fenyegetése nem a semmi, hanem a lezáratlanság.
A félelem mögött ott a vágy
A vágy, hogy az életünk ne csak történjen velünk, hanem legyen benne rend, értelem, ív. Hogy ne maradjanak szétszórt, félbehagyott fejezetek. Hogy a saját történetünkben ne mellékszereplők legyünk.
A félelem a jelzőfény. Azt mutatja, hol vannak azok a pontok, ahol még dolgunk van magunkkal, másokkal, a világgal.
A mély alvás és a halál közti különbség nem a tudat állapotában van, hanem abban, hogy az egyikből visszatérünk, a másikból nem. De a nemlét maga nem fájdalmas, nem fenyegető. A félelem az élethez kötődik, nem a halálhoz.
És talán épp ez adja a szépségét is: hogy a félelem arra ösztönöz, hogy éljünk, hogy lezárjunk, hogy teremtsünk, hogy kapcsolódjunk.