groteszk mese felnőtteknek
A család a világ tetején, ott, ahol a levegő már csak ritka emlék, a józan ész pedig fakult legenda, élt egy különös család. Apa, anya, két gyerek — Tenzin és Dolma — meg egy tejelő jak, akit Szent Péter tehenének hívtak, mert a család szerint „a jak is megérdemel egy rendes nevet”.
Ők voltak az Everest-csúcs alatti kis farm tulajdonosai.
A farm egy hó fútta, szél vájta teraszon állt, amit a „jet stream” minden éjjel tépázott, de a család állta a sarat, illetve a helyi sajátosságot, a jeges viharokat.
A vállalkozás messze földön híres volt — Mottójuk: Aki fenn van, le is szeretne jutni. ” Kezdetben szánkókölcsönzéssel foglalkoztak, de úgy kinőtte magát a vállalkozás, hogy kínálatukat több különféle szolgáltatással is kiegészítették.
A zászlókölcsönző
A hegymászók gyakran felejtették otthon a zászlót, mert a halálzónában az ember már annak is örül, ha a saját nevét tudja.
A család ezért mindenféle zászlót tartott, és ha valaki extra igénnyel lépett fel, némi felárért megvarrták:
- magyar
- nepáli
- tibeti
- EU-s
- „Boldog születésnapot, Béla!”
- és egy rejtélyes, lila zászlót, amin egy mosolygó jak volt látható
A hegymászók először azt hitték, hallucinálnak. Aztán meglátták az árlistát, és rájöttek: ez túl abszurd ahhoz, hogy ne legyen valóság.
A fényképészet
A 12 éves Tenzin sisakján GoPro, hátán oxigénpalack, kezében fényképezőgép.
A család szerint fiuk a világ legmagasabban dolgozó fotósa.
„Mosolyogjon, kérem… vagy legalább ne essen el!” — mondta kedvesen a végkimerült hegymászóknak.
A képek mindig jól sikerültek, mert aki 8800 méteren mosolyog, az már mindenképp legendává válik.
A csúcskonyha
A sátorban egy világhírű séf főzött, aki eredetileg csak eltévedt, de aztán ott ragadt, mert „itt legalább nincs Michelin‑ellenőr”.
A menü:
- gulyás–ramen hibrid
- csípős tea
- kóla, ami nem buborékos, hanem harap
- és egy titokzatos leves, amelyről senki sem tudta, miből készült, de mindenki megvilágosodott tőle
A Szuvenír bolt
Mivel a család erdélyi származású volt a szuvenírboltjukban, mázas cserepeket, fonott kosárkákat és hegyi áfonyát is lehetett kapni, nepáli mézzel, valamint tükrös mézeskalács huszárral.
A hegymászók
A végkimerülés határán billegő emberek először azt hitték, álmodnak.
Aztán megkóstolták a levest, és rájöttek:
ha ez álom, akkor nagyon finom álom.
Egy idő elteltével, sokan csak azért másztak fel, hogy kipróbálja a gulyás-ramen kombinációt. A laktózérzékenyek a jak miatt, a magukat mutogatók a fénykép miatt., és olyan is volt, aki egyszerűen nem akart otthon maradni.
A család úgy tartotta
„Ha már úgyis nehéz, legalább menj tele hassal és egy jó képpel.”
És hogy igaz-e a történet?
Aki felmegy a hegyre, annak le is kell jönnie.
De aki fenn marad, az mesévé válik.
