A járda
A ház tulajdonosa járdát szeretett volna a hátsó kaputól a teraszig, de a kivitelezők sorra visszautasították. Egy nap a levélszekrényben ákombákom cédula várta: „fakivágástól kőműves munkákig mindent vállalok”. A telefonban meleg hangú férfi mutatkozott be: Mihály vagyok.
Mihály negyven körül járhatott, bár az anyja sem tudta pontosan, mikor született. Nap égette arca, kérges tenyere idősebbnek mutatta, de fekete szeme mögött egy bizakodó suhanc lakott. Beszéde bizalmat keltett.
Apró gyerekkora óta dolgozott. Amíg szomszéd gyerekeket koldulásra, őt büszkeségre nevelték: „A tisztesség mutatja meg, mennyit ér az ember” – állította az apja. „A munkát nem szégyellni kell” – intette az anyja.
Feketén alkalmazták, mint a környéken mindenkit. A családját eltartotta: volt mit enni, ünnepnapokon sütemény is került az asztalra. A politikát kerülte, a választási pénzosztásnál sem állt sorba. Azt hitte, ha becsületes, nem eshet bántódása.
Az egyik napról a másikra munka nélkül maradt. Az alvállalkozó fizetésképtelen lett, a fővállalkozó pedig – szerződés híján – megtagadta az elszámolást. Mihály tudta: akinek a neve előtt állami titulusok sorakoznak, az ellen egy csóró cigány semmit sem tehet. A pénz eltűnt, mint eső a futóhomokban.
A legkisebb gyerek megbetegedett. Az orvos daganatot állapított meg. A kezelés felemésztette minden tartalékukat. Bank nem adott kölcsönt, a szociális osztály vállat vont. Maradt az uzsora. A cigánysoron mindenki tudta: a visszafizetés életbevágó.
A szociális munkás tanácsára Mihály cédulákat ragasztott ki: „kőműves munkát vállalok”. Friss építkezéseket keresett, ahol nem sajnálatból adnak munkát. Úgy gondolta, egy járda, egy szegélykő mindig akad. Tisztességgel elvégzi, elkéri az árát, és kilép az éhenkórászok sorából.
A segédeit rokonok közül választotta. A járda alapozásánál beszélgettek: – Mihály túl komolyan veszi az adott szót – mondta az egyik, és beleköpött a betonkeverőbe. – Ha lopunk és elkapnak, leüljük, aztán annyi – tette hozzá a másik.
Mihály nem szólt. Csak gondolta: „Cigány vagyok, de hiszek magamban.” Nem csak a jobb életét, hanem fontosabb dologért, a gyerek gyógyulásáért dolgozott.
A járda hibátlan lett. A megrendelő elégedetten bólogatott. A végelszámolásnál Mihály a dupláját kérte annak, mint amit előzőleg mondott. Szélesebb lett a járda, több cement fogyott, az autó bedöglött- indokolta az árat. Valójában elszámolta magát, de babonából nem akarta elveszíteni az első munkát. Végül megegyeztek.
A bátyja kölcsönadta az Audi A4-est, de figyelmeztette: „Ez nem szerszámok szállítására való.” Mihály spórolni akart, egyszerre akart mindent bepakolni. A betonkeverő nem fért be. A lapátok kilógtak, a csomagtartó nem záródott. A segédek körbeállták, és röhögtek.
Mihály lecsavarta a keverő oldalpalástját, amiért a kilógó csavarok feltépték az Audi üléshuzatát. A lapátok megkarcolták a fényezést. A segédek Mihály kétségbeesett küzdelmén a térdüket csapkodták a nevetéstől.
Aztán Mihály váratlanul az autó mellé térdelt. Arcát a tenyerébe temette, és hangosan, szégyen nélkül, de férfiasan felzokogott.
– Istenem, miért büntetsz? – motyogta. – A gyermekemért dolgozom, a családomért. Támogatásod nélkül elveszek.
A segédek elhallgattak. A világ is megállt egy pillanatra. Aztán szótlanul kirángatták a keverőt az ülésről.
Mihály nem átkozódott. Nem hibáztatta a politikust, aki lenyelte a pénzt, sem a vállalkozót, aki elbocsájtotta. A gúnyolódó segédekre sem haragudott. A csontjaiban érezte: a cigánysoron a tisztesség olyan luxus, ami néha nagyobb teher, mint a szegénység.
Leült a betonkeverő mellé. – A munka el van végezve – nyugtázta halkan. – Még ha az elszámolás másként is alakult.
Volt Mihály történetében egy csavar.
A gyerek betegsége után meglátogatta az özvegy, súlyos beteg nagynénjét, akiről tudta, párnájába varrva a férje által elkövetett régi rablásból származó vagyont őrzi. Mihály pénzt akart kölcsön kérni a kezelésre. A nagynéni végighallgatta, majd azt mondta: – Ha megölsz, tied az egész. A fájdalmaim elviselhetetlenek. A vagyon jó helyre kerülne: a gyerekedre, a vállalkozásodra fordíthatod.
Mihály akkor meghökkent és elhessegette a gondolatot. Most azonban, a betonkeverő mellett, újra eszébe jutott.
Aznap este ruhástól zuhant ágyba. Álmában saját szerszámmal, megjavított Opellel indult dolgozni. A gyerek gyógyultan integetett utána.
A nagynéni temetését követően, miközben újra cédulákat ragasztott ki – A gyökér akkor is végzi a dolgát – gondolta –, ha a talaj alkalmatlan is az élet táplálására.
A cigány ember tisztessége nem segélyadomány. Feladni az álmainkat: az az igazi tragédia.
YouTube: Mákvirág: Medvetánc (Máramaros, Románia)
