alternatív kozmológia
A a csillagászok állítják, a modern kozmológia egyik legnagyobb rejtélye a világegyetem tömegének nagy részét alkotó sötét anyag, amely nem bocsát ki fényt, nem nyel el sugárzást, és nem lép kölcsönhatásba az más ismert anyagokkal sem. Viszont valószínű, hogy a tömegének gravitációs hatása tartja össze a galaxisokat és hajlítja el a fényt. Ott van mindenhol, mégsem találkozunk vele. Űrhajók sem ütköznek bele, nem érzékeljük, nem mutatják ki a műszerek.
A jelenség sok tudóst arra késztet, hogy új részecskéket, új erőket vagy új dimenziókat feltételezzen.
(A tapasztalat, az ismeret és a kreatív fantázia harcol a kételkedéssel a lehetséges legjobb megoldásért, ahogy valamikor a kerék feltalálásánál is történhetett. Az őskorban a szakiskolák hiányában valószínűleg képzetlen, lelkes amatőr találta fel a gurítás technológiáját. Egy tanárom, azt bizonygatta, a természet egyszerű, gyakori alapelemekből építkezik és azokból hoz létre bonyolult, ám megértve szintén egyszerű élő és élettelen szervezeteket.)
Talán a csillagászati problémák magyarázata a szemünk előtt, a földi környezetben is megtalálható. Feltételezésem szerint a sötét anyag nem más, mint az anyagot alkotó atomok életciklusának egyik állapota, mégpedig az elpusztult széthullott, elporladt maradéka, ami elvesztette a kölcsönhatásba lépő tulajdonságai nagy részét, viszont megtartotta a gravitációs képességét.
A gondolat egy olyan alternatív kozmológiai modellt mutat be, amelyben a világegyetem nem egyszeri robbanás végeredménye, hanem egy élő folyamat, amelyben az anyag három állapoton megy keresztül: aktív, passzív és plazmaállapot. A modell célja nem az, hogy megdöntse a standard kozmológiát, hanem hogy egy olyan szemléletet kínáljon, amely összhangban van a természet ciklikus működésével — a sejtek, a csillagok, a civilizációk és a galaxisok ritmusával.
Kis kitérő a kerék feltalálásának története bizonyítja, a tudás és a tapasztalat, de még a varázslat sem oldja meg a problémát, Mindig egy új szemlélet, egy másik nézőpont kell a korszakalkotó felfedezésekhez, mint a kerékhez is
A kerék születése – avagy hogyan haragítottuk magunkra az isteneket
Az őskori falu apraja-nagyja egy mamuttetem körül tolongott. A legderekasabb harcosok előre dőlve húzták, az öregek – hórukk kiáltásokkal vezényelték miközben hátulról tolták. A fiatal harcosok oldalról igyekeztek megakadályozni, hogy a monstrum agyara elakadjon.
A falu a dombtetőn épült, ahova a tavaszi és az őszi esőzések után az áradás nem érhet fel. A mamuttetem meredek emelkedőhöz érkezett. A falu varázslója irányította a műveletet ám látva, alig haladtak elfogyott a türelme, és éppen egy lelkesítő munkadalt akart előadni, amikor a mamut mozdíthatatlanul bele ragadt a sárba.
– Pihenjünk egy kicsit – lihegte az egyik öreg, és a többiek hálásan rogytak mellé a földre.
Egy fiatal harcos, a korábban felfedezett emelőszerkezettel mai nevén pejszerrel forgatta az ormányos a kedvezőbb irányba és mint aki kérdezi, kijelentette.
– Mi lenne, ha… alátennénk egy fatörzset és azon gurítanánk?!
Az öregek döbbenten néztek a varázslóra, mint akik a bocsánatáért esdekelnének, hogy fiatal kollégájuk ilyen szentségtörésnek beillő ötlettel állt elő.
– A fiatalság bolondság! – mordultak rá.
– Mindent kitalálnak, csak megkönnyítsék az életüket! – tette hozzá a másik.
– A szamárnak sincs kereke, mégis elviszi a búzát! – zárta le a vitát a harmadik.
A varázsló, aki addig csak a szakállát morzsolta eltöprengett, majd felemelte a botját, és torokhangon, ahogy a mai keleti népeknél szokás énekelte:
– Az istenek haragszanak az efféle magatartásért! A munka az istenek kiengesztelése! A munkakerülés, a könnyítés a rossz szellemek éltetése. Az ember azért van, hogy szenvedjen és meggebedjen a munkában. Nézzetek csak körbe, melyik ragadozó gurítja a prédáját? Megmondom én nektek, egyik sem, mert nem húz ujjat az isteneivel. Ez a természet rendje!
A fiatal vadász elgondolkodott a bölcs kijelentésén és azt válaszolta dacosan: „Az istenek sosem próbáltak mamutot vonszolni a sárban.”
A kis csapat minden ellenkezés ellenére fatörzse tett a kő alá, és nagy örömrivalgás mellett a kő megmozdult. Előbb lassan, majd kényelmes tempóban húzatta magát.
Feladás pillanata
A sok eredménytelen próbálkozás után az öregek kimerülve feladták és a varázsló is kénytelen volt bele törődni, a mamutot vagy ott helyben pogány módon felszeletelik, vagy elmarad a faluban az ünnepi pörzsölés és szalonnasütögetés. A fiatalok, hogy egyedül rájuk maradta a feladat, ujjongtak és kiabáltak. Az öregek pedig döbbenten nézték, ahogy a mamuttetem a farönkökön úgy gördül, mintha addig soha.
A varázsló aki értette a fizikát, kijelentette:
– A gonosz szellemek mozgatják! Meglássátok az istenek haragja utolér benneteket! – kiáltoztak.
A mamut viszonylag hamar, az öregek segítsége nélkül felért a dombtetőre, majd onnan be a falu közepére.
– Könnyű volt fölfele húzni, hiszen úgy nem kell fékezni – próbálták magyarázni és kicsinyíteni a sikert.
– A gördítés veszélyes! – egészítette ki gyorsan egy idős férfi – vigyázni kell, nehogy a tuskókon elszabaduljon a teher.
– Csak egyszer legyen baj, akkor majd jön a nagy szánom-bánom! – intett a harmadik.
A varázsló diadalmasan felkiáltott:
– Látjátok! Isten azt akarja a mamutról tartsak nektek szentbeszédeket!
Az öregek egyetértően bólogattak.
A gurítás, az emelés technológiájának a bevezetése sem lehetett konfliktusmentes. De végül győzött a hiábavaló fáradság felett a kézenfekvő (esetünkben a tuskón nyugvó) józan ész.
A nagy találmányok hasonlóan születnek, valaki megunja a régit, más tiltakozik, a varázsló fenyegetőzik, és az istenek pedig beletörődnek, az ember már csak ilyen, nem kell neki a régi jól bevált, inkább újat keresi.
Az aktív anyag – a világegyetem fényes korszaka
Az aktív anyag az, amit ismerünk: atomok, elektronpályák, stabil magok, csillagok, bolygók, galaxisok. Ez az anyag képes:
- fényt kibocsátani,
- kölcsönhatni,
- struktúrákat építeni,
- gravitációval vonzani.
Ez a világegyetem „fiatal” és „érett” korszaka, amikor az anyag működik, alkot, formál. A csillagászok ezt látják, ezt mérik, ezt elemzik — ezért tűnik úgy, mintha ez lenne a teljes valóság.
Pedig ez csak az egyik fázis.
2. A passzív anyag – a fekete univerzum
A sötét anyag ebben a modellben nem titokzatos részecske, hanem az anyag halála utáni állapot.
Ahogy a világegyetem öregszik, az atomok is öregszenek. A stabil szerkezetek lassan szétesnek:
- az elektronok pályái megszűnnek,
- a magok felbomlanak,
- az elektromágneses kölcsönhatás eltűnik,
- az anyag „szétporlik” részecskék laza halmazává.
Ez a halott anyag nem képes többé fényt kibocsátani vagy elnyelni. Nem ütközik, nem tapad, nem akad fenn semmin. Ezért nem találkoznak vele az űrhajók, ezért nem látjuk, ezért tűnik „láthatatlannak”.
A gravitációja azonban megmarad — csakhogy megváltozott formában. A passzív anyag nem vonz, hanem lassan taszítani kezd. Ez a taszító hatás a világegyetem gyorsuló tágulásának természetes magyarázata lehet.
A sötét anyag tehát nem idegen, hanem a világegyetem hamuja.
3. A plazmaállapot – a kozmikus újrakezdés
A passzív anyag taszítása idővel olyan mértékűvé válik, hogy a világegyetem tágulása megáll, majd megfordul. A környező univerzumok taszítása is hozzájárul ehhez a kompresszióhoz. A tér összehúzódik, az anyag felhevül, plazmává válik.
Ez a folyamat hasonlít a dízelmotor működéséhez:
- nincs külső gyújtás,
- csak a nyomás,
- a kompresszió,
- és a belső energia.
A plazma eléri a kritikus sűrűséget — és felrobban.
Ez az új ősrobbanás, amely nem a semmiből jön, hanem a ciklus természetes következménye.
A lehűlő plazmából új atomok születnek, az anyag újra aktívvá válik, és a világegyetem ismét fényes korszakába lép.
A ciklus újraindul.
4. A világegyetem mint élő folyamat
Ez a modell nem állítja, hogy a standard kozmológia téves.
Csak azt, hogy nem teljes.
A világegyetem nem egyszeri esemény, hanem ritmus.
Nem történet, hanem életciklus.
Nem kezdődik és nem ér véget — csak átalakul.
A sötét anyag pedig nem rejtély, hanem az anyag öregedésének természetes következménye.
Ez a szemlélet összhangban van a természet minden más folyamatával:
- a csillagok születnek és meghalnak,
- a sejtek osztódnak és elpusztulnak,
- a civilizációk felemelkednek és eltűnnek,
- a galaxisok összeolvadnak és szétesnek.