Sírjunk vagy nevessünk?
Immár harminc éve a rendszerváltás után sem hozták nyílvánosságra az ügynökhálózat besúgóinak névsorát. Amíg az unokáik ki nem halnak, addig fogják húzni? A törvénytelenségek, gazdasági visszaélések elkövetői szabadon, vígan dörzsölnek. Joggal mondhatjuk, mi egy következmények nélküli ország vagyunk?! Nálunk a törvény kijátszása, a szervezett bűnözés a követendő példa. A cinkosság a megosztottságban az egyetlen összetartó erő?! A tisztesség, a becsületes munka vált a bűnözés melegágyává, és az oktatási rendszer, valamint a média (a televízió) az elbutítás hatékony eszközévé?!

Egy halvány pisla fény az alagút végén? Vádat emeltek a több mint 64 millió forintos nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében

A csodák világa Magyarországon, a méter magas homoki lombkoronasétányon, az alföldi derék magas kilátó, szánkópálya lejtő nélkül, a luxus buszmegálló, tuskópark, kutyafitnesz.
Hazánk csodái közé tartoznak a szegény politikusok, akik milliárdos éves jövedelmükből egy fillér megtakarítást sem tudnak félre tenni, viszont fennen hirdetik, havi huszonötezer forintból királyian meglehet élni.

A szervezett bűnözés pártalapokra helyezése korszakalkotó találmány, miáltal a párt és szellemi atyjához, illetve a vezetőjéhez hű haver bántódás nélkül közpénzzel tömhette a pénztárcáját. Önmérséklet hiányában megdöbbentő összegek, ingó és ingatlan vagyonok vándoroltak és még vándorolnának a telhetetlen zsebekbe.
Egyedülálló társadalmi kísérlet bebizonyította, nincs az a temérdek kincs, ami elég lenne a harácsolók kielégítésére.

Ha panaszkodnék talán így folytatnám:

Az elmúlt három választási ciklusban, a világon egyedülállóan az ország teljes területén csökkent a szervezett bűnözés, és csupán a parlament képviselői széksoraira koncentrálták a csoportos korrupciót. Az elmúlt tizenhat évben a közpénz kacskaringós útját lerövidítették és a kiválasztottak zsebébe áramoltatták. Templomokat, illetve stadionokat építettek. A forradalmi áttörésnek jelentették a futballisták adómentességét, a szegények közkonyhájának Európában is példátlanul magas áfáját.

Szorgalmasan letarolták az erdőket, és az értékes mezőgazdasági földekre autó és akkumulátor gyárakat telepítettek. Az árvízvédelem címén leeresztették az öntözésre alkalmas vizeket és a víztározókat. A természetes vizeket körbekerítették. A környezetkímélés érdekében a közúti forgalmat dugókkal szabályozták. Uniós pénzből épített hidak és utak egy része, a falvak határában épített körforgalmak sehonnan sehova sem vezetnek. Az elöregedett vasutunk sebessége messze alul marad az európai átlagnak, miközben alig lépi túl a száz évvel korábbi hazait, és a késesesek törvényes és természetessé váltak.

Csak habdísz az ország tortáján a kaszinók adókedvezménye, illetve mentessége, a feudális címek ismételt bevezetése, a szegénység papíron eltörlése, a tanulás, a kultúra kisajátítása, a színházak, a települések pénzmegvonással való terelése. A gyermekmegrontás látszólagos üldözésének, és a büntetésének a gyakorlati felfüggesztése. A törvény előtti egyenlőtlenség alkotmányos jogra emelkedett, viszont a törvénytestületek szelektív szemhunyása általánossá vált. A panaszhalmaz teljesség nélküli, a felsorolás végeláthatatlan.

Legnagyobb fájdalmam a művészetek, a kultúra kisajátítása, a vallás elferdítése, az erkölcsi tisztaság beszennyezése, a törvény kijátszása az egészségügy elpusztítása, az oktatás minimalizálása, stb., stb., stb. Annyira hülyének néztek bennünket, hogy már-már elhittük, hogy azok is vagyunk.

A problématenger annyira magyar, hogy már-már hungarikum egy új műfajt teremt: a mikro‑csodák országa, ahol minden látványosság pontosan annyira grandiózus, amennyire a táj engedi — vagy amennyire a helyi önkormányzat uniós pályázati kerete futja és a képviselők arcbőre engedi.

A lényeg: a monumentalitás akarása, de helyi léptékben és módszerességben, amitől egyszerre groteszk, és szürreálisan valóságos.

Magyarország közelmúlt csodái – egy „kaland park kicsiben és nagyban”

A homoki lombkoronasétány

Ahol a magas vérnyomású, szédülékeny, nehezen mozgó látogató úgy érezheti magát, mintha a természet fölé emelkedne — csak épp térdmagasságban.
A táblákon büszkén szerepel:
„Figyelem, magasban vezető útvonal!”
A gyerekeknek izgalmas, a felnőtteknek abszurd, a fotóknak pedig tökéletes.

Az alföldi sámli méretű kilátó

A síkságon minden centi számít. A kilátó tetejéről lenyűgöző panoráma tárul elénk:

• balra délibáb
• jobbra délibáb
• előttünk a jövő lehetőségei
• mögöttünk a múlt hibái
  A táblán az áll: „Tengerszint feletti magasság: 102 m. A kilátó: +25 cm. Csak kalandvágyóknak és kíváncsiaknak!”

A kukoricatábla közepén álló buszmegálló

A magyar abszurd csúcsa.
A menetrend szerint naponta kétszer jár busz — a valóság szerint évente vagy gyakorlatilag soha.
A kukoricásban álló buszmegállóhoz vezető ösvényeket a helyiek büszkén „A hazai Nazca vonalaknak” hívják.

Miért szeretjük az abszurdat?

Mert ezek a „csodák” nem a nagyzolásról szólnak, hanem a magyar találékonyságról, a humorunkról, és arról a különös képességről, hogy hamis pályázatokon nyert ellenőrizetlen uniós pénzekből a semmi hozzáadásával is tudunk valamit, illetve egy másik semmit alkotni.
A világ hét csodája monumentális.
A hazai hét csoda pedig… intim, fanyar és végtelenül magyar.

• vendég nélküli szálloda
• biciklis nélküli biciklipálya
• kalandmentes kalandpark
• felcsúti kisvasút, csónakázótó és disneyland
• geotermikus energiatermelés
• kutyafitnesz
• bullshit-generátorral létrehozott
  • a szélárnyékba épített csendes szélerőműpark,
  • a falu határában álló körforgalom, amihez nincs út,
  • vagy a „panoráma nélküli panorámaéterem”.
  • hegytetőre épített mélygarázs,

Beszéljünk a magyar közélet sajátos folklórjáról: olyan jelenségek, amelyek egyszerre nevetséges, tragikus és fájdalmasan ismerős mindannyiunknak.
A társadalmi kritika, nem egyes személyek kigúnyolása, hanem egy jelenség felszínre hozása.

Magyarország – a közélet groteszk panteonja

A szegény milliárdos politikus

A világon kevés helyen fordul elő, hogy valaki

• évi több százmilliós vagy milliárdos bevétellel,
• luxusingatlanokkal, kastélyok és vadászbirtokok
• céghálóval,
• állami megrendelésekkel

mégis azt állítja: nincs megtakarítása.
Ez a politikus figura a magyar közélet egyik legsajátságosabb teremtménye:
a „vagyon nélküli vagyonos”, aki a nyilvánosság előtt szegény, a valóságban pedig… nos, a vagyonnyilatkozatok sokak szerint nem mindig tükrözik a teljes képet.

És közben fennhangon hirdeti:
„Havi 25 ezerből királyian meg lehet élni.”
Ez a mondat már-már bekerülhetne a magyar mitológia aranykönyvébe, valahová a „három kívánság” és a „szegény ember okos lánya” mellé.

A szervezett bűnözés centralizálása

„Megszüntettük az országban a szervezett bűnözést, és a parlamenti többség széksoraira koncentráltuk.”

Nagyszerű, mondhatni vívmány! A korrupció nem szétszórt, hanem rendszerszerű, nem rejtett, hanem intézményesült és nem üldözött, hanem normalizált.

A jelenség az elemzők szerint nem magyar sajátosság, de nálunk különösen látványos a kontraszt a hivatalos kommunikáció és a hétköznapi tapasztalat között.

Miért működik a valóság, mint groteszk?

Mert a magyar társadalomnak van egy különleges képessége: a humoron keresztül kimondani azt, amit máshogy nem lehet.

Nem gyűlöletből, nem személyeskedésből, hanem abból a mély, keserédes tapasztalatból, hogy a rendszer sokszor nem a közjóért, hanem egyedül és kizárólag önmagáért működik.

És közben ott a magyar túlélőhumor: ha már változtatni nehéz, legalább nevessünk rajta, hogy ne őrüljünk bele.

„Magyarország látványosságai:”

• Ahogy a folyó, amelyik beleveszik a sivatag homokjába úgy a közpénz, ami elveszíti közpénz-jellegét, mint egy mágikus trükk beleveszik a telhetetlen politikusok zsebébe..
• Hogyan lesz az elvadul, ős buja föld, és dudva muharból védett pázsitú stadion, ahol a lelátón több a VIP-páholy, mint a néző.
• A környezetbarát ipari beruházás, ami háromszor drágább, mint a világ bármely más pontján épült volna.
• A közvélemény-kutatás, ami mindig azt mutatja, amit a megrendelő kíván.

A magyar közélet 21. századi „csodái” – egy groteszk panaszkönyv, humorral vegyített színházi előadás, amin sírni lehet, de röhögni nem.

A közös mintázat?

a közérdek és a magánérdek határának elmosódása,

a társadalmi prioritások felborulása,

a szimbolikus politika előtérbe kerülése,

és a valóság és a hivatalos narratíva közötti áthidalhatatlan szakadék.

A felsoroltak nem egy garázda párt kritikája, hanem egy letűnt rendszer, egy remélhetőleg soha vissza nem térő korszak logikája