az emberiség olyan aljas találmánya, mint a vegyi fegyver, a taposóakna, a láncos bomba és sok más pusztító harci eszköz együttvéve
A hamis állítás retorikájával a történelemben és filozófiában sokan éltek, ezzel kényszerítve a vitázót védekezésre — ez a retorikai a manipuláció egyik legrégebb és a legjellemtelenebb formája. A ókori klasszikus példa
Szókratész pere:
Meletosz, Anütosz és Lükón azzal vádolták meg a filozófust, hogy „megrontja az ifjúságot” és „nem tiszteli az isteneket”. A vádak mögött nem tények, hanem politikai és személyes félelmek álltak. A cél nem az igazság feltárása volt, hanem az, hogy Szókratész védekezésre kényszerüljön, és ezzel gyengébb pozícióba kerüljön a nyilvánosság előtt.
Technika — a hamis állítás mint retorikai eszköz — azóta is gyakorlat:
A hazugságokkal mocskolódó uralja a narratívát. A megtámadott fél csak védekezhet. Fontos leszögezni, nem csak a vád, hanem a védelem is gyakran hamis állításokkal próbálja a másikat védekezésre kényszeríteni. A közönség pedig hajlamos azt hinni, hogy „valami alapos, sötét ok biztos van a háttérben, ha valamelyik védekezésre kényszerül”.
Szókratész a várakozással szemben: nem védekezett, hanem kérdezett. A kérdéseivel visszafordította a mocskolódást, és megmutatta, hogy az ellene felhozott lejárató kampány hamis állításai ellentmondásosak.
Ezért vált a szókratészi dialógus a retorikai legmagasabb formájává — nem támadással, hanem egyszerűen, megválaszolható kérdésekkel segítette a tisztánlátást.
A szókratészi tanmese ellenére a bemocskolás, a ködösítés, a hamis állítás valamilyen mértékben mindig eléri a célját, hosszútávú együttes hatásuk a kétség, az elbizonytalanodás formájában mélyen és nehezen felülírhatóan belevésődik köztudatba.
Az elbizonytalanítás gátolja a párbeszéd lehetőségét, elpusztítja az igazság vágyát
A politikai bejegyzésekben mintha a valóság elvesztette volna a súlyát. A viták a szópárbajok nem a tisztázásról, hanem győzelmekről és vereségekről szólnának.
Az ellenzékbe került korábbi hatalmas nem tisztázni akarja magát, hanem a jövedelmező és befolyásos pozícióját védi. A tudását fegyverként használja. A vita nem az előremutató közös gondolkodás, az igazság kiderítése, hanem pusztán státuszharc. A tények a szócsaták felesleges terhe, amire a sárdobálásához semmi szüksége.
A korábbi politika rátelepedett a múlt értelmezésére. A közel- és a régmúlt is „harctér”. Elfogadott nézet, aki a múltat birtokolja, azé a jelen és ráadásként a jövőt is uralhatja.
Sajátos világban élünk, (vagy ilyen volt mindig), csak most ébredtünk rá), mindig minden korszakot újraírnak és újraértelmeznek. Akinek a hatalom fontosabb, mint a társadalmi béke, annak a megosztottság hasznos, annak a konszenzus, az egyetértés veszélyes. Az emberek, ha tisztán látnak, képesek megérteni az összefüggéseket, a folyamatokat és többet nem manipulálhatók.
A vádaskodó retorika felülírja a valóságot. A manipuláló hazudik, hogy a saját elméleti rendszerét, az érdekeit helyezze a valóság elé.
Az intellektuális önvédelem azt jelenti, a szókratészi tényfeltáró, visszakérdező retorika felszínre hozhatja az igazságot, ám a rossz fiúk a sötét hazugságaikkal sokáig palástolhatják.
A rossz fiúk a tények helyére csúsztatják az okoskodást, mivel a valóság csak a problémát jelent a számukra és nem nyújt biztonságot. A biztonságot az jelenti, ha „hatásosabban érvelnek” a másiknál. Ezért a vita nem arról szól, hogy mi igaz és mi nem, hanem arról, ki tudja a közvéleményt a maga javára befolyásolni.
A konszenzus hiányának az oka, az egyetértés veszélye. A megosztottság hasznos. A bizonytalanság még hasznosabb. A ködösítés a letűnt diktatúra legjobb eszköze arra, hogy az emberek ne találjanak közös nevezőt.
A sokszínűség természetes, de a hazugság leegyszerűsíti a valóságot. A hazug kulturális és politikai közegében a józan ész, a tiszta beszéd és az igaz iránti tisztelet meghátrál, visszavonul. Ha a vita nem közös gondolkodásról szól, nem az elszámolásról, hanem pusztán színjáték, a jóérzésű többség távolságot tart a társadalmi Ki nevet a végén társasjátéktól.
A ködöt csak az veszi észre, aki tisztán akar látni. Akinek érdekében áll takargatni valamit, annak a homály a természetes közege.
Elgondolkodtató:
Mi hiányzik a közbeszédből: a jó szándék, a közös nyelv, vagy a valóság és az igazság megismerésének az igénye? Ha a valóságtól elszakadt hazugságra épített retorika csatázik, a vitában a három közül valamelyik mindig megsérül.
Az emberiség történetében az igazság keresés, a szabadság igénye valószínűleg több áldozatot szedett, mint az összes háború együttvéve, mégis akadnak bajnokok, akik az aljas sárdobálókkal szemben is képesek tisztességes, tiszta eszközökkel harcolni és győzni.