Kevés ilyen hosszú helyiséget ismerek, mint Máriaberény. Az úton Bianka hallgatott. A lányok a hátsó ülésen sutyorogtak.
− Álljon meg! – kiáltott váratlanul Bianka – nem is itt, hanem ott − intett egy emeletes házfelé.
A kapu elé fordultam, és leállítottam a motort.
− Anyu, menjünk már hazáig – pityeregte a legkisebb lány.
− Hát nem itt laknak?
− Nem szeretném, ha a szomszédok idegen férfival látnának.
− Mondjátok azt, a nagybácsi vagyok – fordultam vigyorogva a gyerekekhez.
− Mi vagyunk az igazmondó királykisasszonyok – fagyiért sem hazudunk!
Szégyelltem az őszinte gyerekek közt a felnőtt hamisságomat, mentségemre eszembe jutott a napközben az anyjuknak felemlegetett sok „gombóc fagyi”.
– Na, ki irányít?
A lányok egymás szavába vágva kiabálták a fordulókat. Jócskán elhagytuk a falut. Kiértünk a tanyákhoz vezető földútra, végül egy kis vályogház kertkapujában nem volt tovább.
Az udvarról közvetlenül a konyhába léptünk, amelynek a közepén egy masszív ebédlőasztalt négy hozzá illő hokedli fogta közre. Az asztal felett a mennyezetről egyszál fehér kábel végén kékzománctányéros sárgafényű villanykörte világított. A konyhaszekrény tetején, mázascserépkorsókban jó kívánságokkal teleírt színes fakanalak, mint virágcsokrok sorakoztak. Régi, fekete-fehér zománcozott sparheltet egy nyaláb hasogatott tűzifa és hímzett vászonfedőtartó fogta közre. Az ablakon fehér csipkefüggöny selyemzsinórmasnival volt összekötve. Az ablakpárkányon dúsan virágzó, vörös futómuskátlik sorakoztak. A konyha a romantikus vidéki hangulatot árasztott, a jó ízlésű, a tiszta és gondos háHildasszonyáról árulkodott.
Fürdés után a nagyobbik lány pizsamában terítette vacsorát, a középső és a kicsi hálóingben kente a kenyereket. Bianka átöltözve a kennelben ment ellátni a kutyákat. A lányok vacsora után, fogat mostak és éjszakai puszival jóéjszakát kívántak az anyjuknak.
Ketten maradtunk a konyhában. Bianka vizet melegített. A forró vizet két lavórba szétöntötte. Kávét kortyolta, és egyáltanán nem volt mehetnékem. Igyekeztem magamba szívni a békés tanyasi hangulatot. Bianka mintha kerülte volna a tekintetem, miközben úgy éreztem, lopva azért vet rám egy-egy pillantást. Szótlanul mosogatott, majd eltörölte a vizes evőeszközöket, és a helyükre pakolta őket.
− Hisz abban, hogy egy ház elátkozott? – ült le velem szemben Bianka elgondolkodva. – Azt mondják az öngyilkos háza megvan átkozva.
− Nem hiszek – néztem körül, hátha látok az öngyilkosságnak valami nyomát, egy falból kiálló kampót, ahova felakasztotta magát a megboldogult, vagy vérfoltot, amit az évenkénti meszelés sem tudott eltakarni.
− Már a rontás sem biztosíték – nevetett Bianka kényszeredetten. – Amikor a házat megvettük, a szomszédok azt mondták, a tolvajok is elkerülik, mert félnek a rontásától. Tavaly kétszer is betörtek. A sufniból elvitték a volt férjem asztalos szerszámait.
− Inna egy korty itallal?
− Ha alkoholmentes.
– Friss kútvíz, mentes? − legyintett Bianka – Az egyetemen meghívott előadó voltam, ahol Géza a tanszékvezető. Túl messze volt. Az albérlet többe került, mint amennyi a keresetem volt. Az exem a gyerekek láthatási jogán, minden hétvégénként elvitte a lányokat. Akkor, amikor végre együtt lehettem volna velük.
A tanya a kutyák végett is jó ötletnek tűnt, de az első télen a gyerekszoba fala megrepedt. Vizesedik a ház. Szerencsére a gyerekek hétköznap anyámnál vannak. Apám szívét kímélni kell. Amióta kijött a kórházból, csak a fotelben ül és hallgat. Anyám is megváltozott. Szemrehányások helyett csak a kutyák miatt zsörtölődik. Nem akarom a segítségét elfogadni, foglalkozhatna apámmal.
− Nem lehet könnyű egyedül.
− A valamire való férfiak elköltöznek a faluból. Az internet társkeresőjében próbálkoztam – nevetett keserűen Bianka – de ezzel nem akarom fárasztani – Megkínálhatom valamivel! Olyan furcsa, hogy itt ül, egy pohár víz mellett és hallgatja a siránkozásomat.
− Jól esik leülni és hallgatni.
− Mégis csak megkínálnám egy korty pálinkával.
− Pertu kedvéért elfogadom. A munkám megkívánja a magázódást, az udvarias távolságtartást.
Bianka nekem egy kis pohárba, magának kétszer akkorába töltött. Egyhajtásra megitta, mint aki így próbálja oldani a feszültségét, egyben erőt gyűjteni.
Arcon akart puszilni, de útban volt a szemüvegem.
− Idefigyelj te! – nevetett az ügyetlenre sikerült puszi után. − Amikor oda telepedtél mellénk a kutyakiállításon, hát nem gondoltam volna, hogy este idehaza pertut iszunk. Hazudtam a férjemről, meg a fiamról, de nem akartam egy újabb kudarcba fulladó kapcsolatot. Aztán megbántam, de akkor meg úgy éreztem, hazugsággal nem lehet elkezdeni semmit sem. Te mit gondolsz?
− A hazugság, a valóság elferdítése vagy az elhallgatása a manipuláció eszköze. Az manipulál, akinek valami szándéka van a másikkal. Az hazudik, ferdít, vagy elhallgat, aki észre vette a másikat, de önértékelési zavarában eleve vesztesen áll egy új párkapcsolathoz – okoskodtam.
Megpróbáltam Bianka személyiségét megfejteni. Azt gondoltam a vadászat és a kutyázás, a gyereknevelés az élete. Kidolgoztam egy életmód változás tervet. Elképzeltem, mellettem fog a szervízben dolgozni, és segítségemre lesz az új autó értékesítésében. Néhány napot dolgozott is, de nem lelkesedett a műszaki dolgokért.
Vallom, az utunkat szerencsés, szerencsétlen körülmények között semmi sem befolyásolhatja jobban, mint magunk. Életünket, a döntéseinket a hazulról hozott előítéletek, életreceptek szerint irányítjuk. Az a kevés, amennyit Bianka magától, magából megmutatott, arra engedett következtetni, hogy a vadászat közelében kell keresni azt a foglalkozást, amit szívesen csinálna.
Miközben Bianka személyiségét próbáltam megfejteni, váratlanul felmondott az egyetemen. Hogy ne maradjon kereset nélkül belépett az autószervízembe, és a könyvelésbe segített. Kézenfekvő ötletnek látszott, elvégezte a könyvelői, majd a könyvvizsgálói tanfolyamot is. Úgy tűnt, a számok erdejében otthonra talált.
Kézenfekvő, jó ötletnek látszott, hogy a Széchenyi hitelt felvehessük Biankát az alapítóokirat módosításával cégtárstulajdonosává léptettem elő. Ám a hitel felvételéhez, a kezességhez kevés volt az élettársi kapcsolat. Egy zsúfolt péntek délelőtt család, barátok és minden ceremónia nélkül titokban a kerületi anyakönyvvezetőnél feleségül vettem Biankát. Bianka többször kihangsúlyozta, a házastársi kapcsolatunk formai, pusztán a cég működése végett ment bele. Az így megkapott hitelből szerszámokat, kenőanyagokat vásároltunk. A vevőkörünk egyre bővült, a hitelt görgetve szépen fejlődött a cégünk.
Még a hitelt el sem kezdtük törleszteni, amikor minisztérium, akitől a szervizhelyiségét huszonöt évre béreltük ajánlott levélben értesített, hogy a következő hónap végén el kell hagyjuk az épületet. Indoklásában állt, hogy a kisgazdapárt a működéséhez megkapta az épület tulajdonjogát. Azt nem írták, hogy a párt az elvesztett a választás előtt, remélve a győzelmében jelzálogba adta az ingatlant. A belvárosi, muzeális értékű szervízépületet minden közbeszerzési ceremónia nélkül bagóért eladta egy angol ingatlanbefektetőnek, aki haladéktalanul le akarta bontani, és a telken irodaházat akart építeni.
A cégnek új telephelyet kellett keresni, de csak drágábbat és csak a város peremén találtunk használhatót. A megadott időre kis szerencsével sikerült átköltöznünk. A telephely változással elvesztettük a mindennapos ügyfeleink többségét. A cégünk életében hosszú agónia következett. A hitelek növekedtek, az eladások, javítások vészesen csökkentek. Mind e mellett a szerviz kollégák látva a kínlódásunkat, lojalitásuk határához érve más cégeknél próbáltak szerencsét. Biankát a kudarcok, a nehézségek meg keményítették. Küzdött a pénzügyekkel, mint egy sarokba szorított oroszlán az életért, miközben a tanyasi házát a föld tulajdonosa el akarta dozeroltatni, a konyhapénzt kiegészítő kutyapanziót meg akarta szüntetni. Fel ajánlott egy csekély összeget a házért, ami kevés volt egy másik hasonló vásárlásához, de arra elég, hogy Bianka a lányokkal hozzám költözzenek, és az immár közös otthonunkat felújíttassuk.
A vadász magazinban, ahol a cikkeim megjelentek olvastam a vadásztúrizmusról.
− Vadászturizmus, vadászturizmus – próbálgattam magam elé idézni, mit jelent, mivel jár egy ilyen cég.
− Rengeteg pénz kell hozzá – sóhajtott Bianka.
− Az jó! Olyan cég kell nekünk – okoskodtam −, amelyik alól nem lehet kihúzni az ingatlant. Olyannal kell foglalkoznunk, amihez nem kell az autószervizek őrül mennyiségű és értékű állóeszköze. Szerencse, hogy azt gondolják az emberek, a cégalapításához és a cégműködtetéséhez pénz kell.
− Mi más?
− Az a cég, amelyik sok pénzel indít, lazábban kezeli az anyagiakat, pazarol. Elsősorban éhesnek kell lenni – mondták a japánok a márkaszervizek tanfolyamain. Pénzéhesnek kell lenni, szakértelem, piac ismerete és kapcsolati tőke kell, meg persze elhatározás. Adóságunk csak erősíti az elszántságunkat. A vadászatban kapcsolataink és tapasztalataink is vannak.
− Akkor hát előre! Ha meguntad már az örökös második helyet – és mint Lucifer Az ember tragédiájában, sátáni mosollyal az arcom elé emeltem a zakóm alját., és látnoki hanglejtésben szavaltam − Küzdeni kívánok, felrúgni előző életem, új dimenziókat nyitok, ahol a lélek magában is nagy lehet, ahová, ki bátor, az velem tart. – és magamhoz rántottam a lelkesen Biankát.
Elsőként kerestük fel Jánost, akinek a javaslatára közös céget alapítottunk Istvánnal, a volt vadásztársaság elnökével, valamint Bencével és Károllyal, a két munkanélküli vadőrrel. Meglepett, milyen erősek lehetünk, ha nem egyedül kínlódunk, hanem közösen, együtt akarunk boldogulni.
Napokon belül találtam vevőt az autószervízre. Kevesebbet kaptam érte, mint gondoltam, de így is sikerült két használt kis buszt vásárolni az árából.
Jánossal felkerestem a szóba jöhető vadásztársaságokat, és előszerződéssel megállapodtunk a vadászatokról. Bence és Károly sokezer madárnak fácántelepet építettek. István intézte a vadásztatáshoz szükséges engedélyek beszerzését. Bianka beiratkozott egy idegenforgalmi szakmát adó tanfolyamra.
Az első vadászati kiállításon túlteljesítettük a sokéves tervünket.
Gyulát adócsalásért, sikkasztásért, meg még sok más stikliéért börtönbe csukták. Távollétében a földtulajdonosoktól megvásároltuk a vadászati jogot és a vadászházat, amit Eurós pályázati pénzből átalakítottuk ökológiai iskolának és vadászszállodának.
Eladtuk a társasházi lakást, és egy tágas házat építettünk, kutyakennelekkel. István Ausztráliáig ment munkát keresni, ahonnan évek óta nem ír a lányainak. A lányok iskolába járnak és jól tanulnak, és elfogadtak második apjuknak. De itt gyorsan be kell fejezzem a történetet. Klinikára kell sietnem Biankáért és a kisnagy fiam ért.
