Gyula kopogás nélkül, dühösen rontott az elnök irodájába.
− Jó, hogy jössz – állt fel az asztalától a meglepett elnök.
− Megmondtam, A vadászat férfimunka. Látnia kellett volna a vendégek a fegyver kezelését.
− Gyulám, tudom remek, megbízható szakember vagy. Mióta is dolgozol nálunk? – fogta át az elnök atyáskodón Gyula vállát. − Hibáztam, az amerikaiakat rád bízhattam volna. Írd meg a szakmai jelentésed! Addigis tereld a vadőröket a társalgóba, hadd beszéljek velük.
Gyula az elnök irodájának az ajtajában csaknem összeütközött a fegyvermesterrel.
− Szervusz – köszönt Gyula nyájasan −, de jó, hogy találkozunk, szeretnék veled üzletet kötni.
− Keress meg, majd megbeszéljük, de most, ne haragudj, sietnem kell, vár a főnök.
− Mit akar ilyenkor? – nézett csodálkozva az órájára Gyula, lejárt a munkaidőd.
− A hatósági ellenőrzést készíti elő.
− Jó, hogy mondod, rendet kellene tennem a fegyverszobában. Akkor majd kereslek.
− Tudod, hol találsz!
A fegyvermester kezet fogott Gyulával, majd belépett az elnök irodájába.
− Csukd be az ajtót – nézett az elnök gondterhelten a fegyvermesterre −, foglalj helyet, kérlek.
Gyula elégedetten ült a kocsijába. Mielőtt a vadőröket a társalgóba hívta volna, visszaautózott a lövések helyére, és a leszúrt, sebzést jelző karókat kihúzta a földből, és a terepjáróval áthajtott a nyomokon.
Joe nyitott az elnök irodájába.
− Nem mentegetőzni jöttem – nézett Joe az elnökre −, szigorúan bizalmas természetű dolgot akarok kérni.
− Üdv A vadásznak! – kínálta ülőhellyel az elnök Joe-t − Biankáról van szó?
− Nem – vágta rá Joe, majd egy pillanatra elgondolkodott −, de mégis róla.
− Hallgatlak! – nézte az elnök érdeklődve Joe-t – Miben segíthetek?
− Az engedélyed kellene JJ első filmjének a forgatáshoz.
A vadőrök Gyulával várakoztak a társalgóban. Pankát pórázon vezetve léptem a helyiségbe. Az elnök az amerikaiakkal együtt utánam érkezett. JJ a filmstúdió emblémájával ellátott hátizsákkal, és mint mindig, videózott.
− Köszönöm, hogy mindnyájan itt vagytok – törte meg a kínos csendet az elnök −, sajnálatos dolog történt. Elveszett két értékes bika. A veszteség miatt a vezetőség a karácsonyi pénzjutalom megvonását fontolgatja.
A vadőrök felháborodottan egymás között vitatták a történteket, neheztelő pillantásokkal méregettek.
− Amíg maga be nem tette ide a lábát – mutatott rám Gyula −, addig nem volt nálunk elveszett vad.
− Sebzés minden vadászati idényben előfordult. – szólt közbe Bence.
− Nem való nőnek ez a munka! – jelentette ki egy vadőr. − Egy nő képtelen megszervezni A vadászatot.
− Most hagyjuk a nők alkalmasságának a megvitatását! – vonta össze a szemöldökét az elnök. – A kérdés, hogyan hozzuk terítékre a bikákat.
− Ebben az ítéletidőben már szó szerint lőttek a terítéknek – vigyorgott Gyula.
− Talán hibáztam – léptem előre −, Pankával megkeresem a bikákat.
− Veled tartok – állt mellém Bence.
− Kisasszony − szólalt meg Gyula −, nem tudom, a vadgazda mérnökin tanították-e, a nagyvad utánkeresés vérebmunka.
− Vadásziatlan magyar vizslával nagyvadat kerestetni – erősítette meg egy vadőr.
− Hívtam a baranyai vérebes barátomat – közölte a fontos ember modorában Gyula.
− Mikor ér ide? – nézett rá kérdőn az elnök.
− Holnap este.
− Pankával dolgoztunk már vércsapán – érveltem −, több országos és nemzetközi versenyen győzött.
− Ez most nem mesterséges vér, ahol arra a néhány száz méterre két bika vérét is kifolyatják – nézett rám lesújtóan Gyula. − Lefogadom bárkivel és akármiben, Panka alkalmatlan erre a feladatra.
− Én is lefogadom – csatlakozott az előző vadőr Gyulához −, Panka szobakutya, vitrinbe való, nem a sötét erdőbe, ebben az istenverte időben.
− Kiállítási vizsla – dünnyögte valaki.
− Megtaláljuk Pankával a bikákat! – erősítettem a férfiakkal szemben, nyugalmat erőltetve magamra.
− Fogadjunk! – kapott Gyula az alkalmon. − Ha megtalálja a bikákat, én fizetem az ebek harmincadját, de ha nem, reggel enyém Panka.
Kezet fogtam Gyulával.
− Mindenki látta – jelentette ki elégedetten Gyula −, fogadtunk!
− Koncentráljon a bikákra – szólt közbe az elnök −, önként jelentkezőket kérek, akik segítenek Biankának a keresésben.
− Ivartalanítom azt a hitvány dögöt – dohogott Gyula, és egy előre elkészített adásvételi szerződést mutatott a vadőrök felé.
− Ne felejtsétek – nézett mérgesen az elnök Gyulára −, A vadászbecsületünk is úgy kívánja, hozzuk terítékre a sebzett bikákat.
Panka utazóketrecét az önkéntes vadőrökkel, Bencével és Károllyal, a levakarhatatlan JJ segítségével a terepjáró fedett platóján hevederekkel rögzítettük. Az első bika rálövésének helyén, a tisztás mellett Pankát csapavezetékre csatoltam.
JJ fejlámpával a homlokán, telefonnal és vízhatlan kamerával kiegészített mozgó filmstúdióként minden mozdulatunkat megörökített.
A rálövés helyét kerestük, de a jelzőkaró eltűnt. Mély kerék-nyom szántotta fel az ázott talajt.
− Annyiszor kértem a quadosokat, ha a területünkön járnak, ne térjenek le az erdészeti utakról – morogta Károly.
Szerencsénkre a quadok nem taposták el jelzőkarót, Bence érintetlenül találta a keréknyom mellett, és reményt keltő, bőséges vérnyom is maradt a füvön. Pankát a jelzéstől kissé távolabb elfektettem, és átvizsgáltam a sebzés nyomait. Frissnek tűnt a vér, de a csontszilánkokat mintha elnyelte volna a sár, azt nem találtam.
− Nem lehet, hogy ez egy másik jelzőkaró? – néztem a segítőimre, akik értetlenül vonták meg a vállukat.
− Panka, hozzám! – kiáltottam, és a kutyát a nyomhoz vezettem. − Panka, csapa, keresd!
Panka, megszimatolta a vérnyomot, aztán érdektelenül otthagyta.
− Panka, csapa, keresd! – ismételtem meg a parancsot, határozottabban, de Panka ismét otthagyta a nyomot, és felemelt orral, légszimattal próbált keresni.
Újra visszavezettem a kutyát a karóhoz, és próbáltam elindítani: − Csapa, keresd!
A kutya ismét felemelt orral a levegőbe szimatolt.
− Ebből se lesz bika! – legyintett Károly. − Ebben a szakadó esőben a kutyának sincs kedve dolgozni.
− Pedig valamit kellene – nézte Bence a kutyát −, hamar esteledik.
− Az nem lehet, hogy valaki szórakozik velünk? – akasztottam Pankát a vezetékre tanácstalanul. − Ebben az esőben?
− Visszamegyek a kocsihoz − intett Károly –, teljesen eláztam.
− Pankát csak zavarnánk – indult Bence Károly után.
− Maradjatok az autóban – utasítottam a megtépázott vezetői tekintélyem maradékával a két férfit, akik legalább idáig kitartottak mellettem.
Panka légszimattal keresett, és hamarosan visszatért a sok keréknyomos helyre, ahol előzőleg a rálövés helyét feltételeztük. Panka körbe-körbe vezetett, miközben többször megállt, és szimatolt. Rövid idő után Panka végre egyenesen csapázott, és időnként meg-megfeszítette a vezetéket.
Gyula és Sára terepjárója platóján szűk ketrecbe zsúfolva a sintértelepről elhozott kutyák szorongtak.
− Ne ülj karba tett kézzel – sziszegte Sára −, ki tudja, annak a büdös kurvának mekkora szerencséje van. Látod azokat a szarvasokat? Hajts közéjük!
− Azok dámok – dünnyögte Gyula. – Nem szeretnék az ellenséged lenni. Ilyen gonosz embert, mint te vagy, még nem láttam.
− Ne légy szívbajos! Engedd ki a kutyákat, azok majd elvégzik, amit kell.
Gyula megállt, kinyitotta a ketrecajtót. A kutyák ugatva rohantak el a sötétbe.
Panka végre határozottan követte a nyomot, amikor riadtan menekülő dámok keresztezték az utunkat. Egy, a rudlitól elmaradt tehén kis híján átgázolt Pankán. Hogy az ütközést elkerülje, átugrotta a kutyát és a társait követve eltűnt a sötét erdőben.
Az ijedtségtől alig kaptam levegőt. Panka reszketve lapult.
− Jól vagy, JJ? − Megsérültél?
− Semmiség – tápászkodott fel a földről JJ –, megbotlottam egy ágban.
− Megállunk − simogattam, nyugtattam Pankát.
Amikor Panka egyenletesen vette a levegőt, újra elindultunk. A kutya, mintha semmi sem történt volna, ismét húzta a vezetéket.
− Okos kutya! – biztattam.
Ekkor, talán az eső miatt falkába verődött kóbor kutyák támadtak Pankára. Lekaptam a vállamról a puskámat, és ugyanazzal a hirtelen mozdulattal egy felém vetődőre lőttem, majd egy másikra. Jól jött JJ lámpája, leterítettem még néhány körülöttünk futkosó kutyát. Az elmenekülők távolodó ugatását hallva átvizsgáltam Pankát. Szerencsére nem történt baja.
− Farkasok voltak? – remegett JJ hangja.
− Kóbor kutyák.
Megszólalt a telefonom.
− Gratulálhatunk? – örömködött Károly.
− Lőttem néhány elbitangolt kutyát.
− Ördög és pokol! Minden ellenünk fordul! Jobb lenne, ha feladnád, és eltűnnénk innen!
− Tovább megyünk.
