Pankát az ölembe vettem, és betakartam az esőkabátommal. Feltöltöttem a kiürült tárat, és bebiztosítottam a fegyvert. JJ közben a felvételeit nézte vissza.
− Panka, kiskutyám! Menjünk tovább! Fogytán az időnk – tettem újra a csapára Pankát, amikor megszólalt a telefonom. − Anya, a legrosszabbkor hívsz. Mi olyan fontos?
− Apádat bevitték a korházba – zokogta anyám.
Panka megfeszítette a vezetéket, és erősen húzni kezdte.
− Anya, most le kell tennem!
A bika néhány lépésre Pankától a sebágyából ugrott fel, és felénk rontott. JJ lámpája fényében, magasan a kutya felett lőttem. A bika összerogyott.
A kutyát egy fához kötöttem, és lassan közelítettem az állat felé, kegyelemlövésre tartottam a fegyvert. A bika nem mozdult, a lövés a nyakán találta, azonnal végezhetett vele.
− Nyugodj békében! – simogattam meg a fejét, és egy bokorról vágott ágat tettem a bika szájába.
− Megint azok az átkozott kutyák? – fülelt Károly a terepjáróban.
− Hívd fel Bibit – ásított Bence −, ilyen szerencsétlen nőt én még sosem láttam.
Bence telefonja egy ismert dallamot zenélt.
− Megvan az első! – ziháltam izgatottan. − Küldöm a koordinátáit sms-ben, zsigereljétek és vigyétek a terítékre. A kóbor kutyákat is szedjétek össze, azokat se hagyjuk itt. Indulunk tovább.
− Esküszöm, ez a csaj nem százas – nézett vigyorogva Bence Károlyra −, rántáskavarás helyett képes az éjnek idején vad után caplatni.
Sára és Gyula egy elhagyott tanyára értek. Az asszony ágakkal borította a beomlott kutat, közben a férje egy darab nyers őzhúst húzott keresztül a kutat takaró ágakon.
− Adok én annak a ribancnak, még hogy elszereti a más férjét – dohogott Sára.
− Mi van, ha nem is erre jön?
− Gondoskodj róla, hogy erre jöjjön.
A lányokkal babaruhát varrunk, pattog az akácfa a kályhában, anyám bóbiskol a nagy fotelben, apám keresztrejtvényt fejt, István forró citromos teát kever mosolyogva.
− Térj magadhoz − ölel át István –, idd meg a teát, nehogy megfázz!
− Szeretlek, drágám – ölelem vissza Istvánt, de az idilli képet hirtelen szertefoszlott. JJ kútban visszhangzó kappanhangja zökkentett ki az édes álomból.
− Meghaltál, térj már magadhoz! Elkötöttem a gépállomásról egy autódarut. Leengedem a kötelet.
Hatalmas vaskampó ereszkedett felém, rákapaszkodtam, és mintha még álmodnék, kiemelkedtem a kútból.
− Istenem! – nyögtem. – Nem is hiszem.
Panka rám ugrott, a derekamnál átfogott és arcon nyalt, bolházott.
− Kapd össze magad, és menjünk tovább − vigyorgott JJ –, a vezetőfülkében találsz egy száraz overált.
Felvettem az olajos szerelőruhát, és Pankát újra és újra csapára tettem, de a kutya rövid keresés után minden alkalommal felemelte az orrát, légszimattal próbált szagot találni. Kimerülten rogytam egy kidőlt fa törzsére.
− Nem értem, kinek állhatott érdekében eltüntetni a nyomokat – keseregtem tanácstalanul.
− Történt mostanában valami különös, valami meglepő? – kérdezte JJ a bűnügyi filmek nyomozója stílusában.
− Próbaidőre kaptam az állást, és már az első feladatomnál mindent elhibázok.
− Pályázott más is az állásra?
− Gyula, A vadászmester.
− Mit tennél, ha nem akarnád, hogy megtalálják a bikákat?
− Áttenném a jelzőkarókat máshova. Összejárnám a nyomokat terepjáróval.
− Áthajtanád a dámcsordát a nyomokon? Elhoznád a sintértelep kutyáit?
− A kurva anyját! – tört ki belőlem. − Add ide a hátizsákom!
Elővettem a pálinkás kulacsot, az italt a bikák kilövésekor akartam körbekínálni.
− Igyuk meg! Lélekerősítő. Meg van az a felvétel, amit A vadászaton készítettél?
− Letöltöttem Naomi számítógépére.
− Azonnal hívd fel!
− Jól vagytok? – szólt Naomi aggódva a telefonba.
− Vidáman! Átküldenéd nekünk azokat a képeket, amelyek a lövésnél készültek?
− Oké, azonnal kikeresem és küldöm őket.
JJ a képeket felnagyította. Egyiken egy távoli templomtorony, a rálövés mellett egy vén, kidőlt tölgyfa látszott homályosan.
− Emlékszem! – ismertem rá a helyre.
Futottunk a rálövés feltételezhetően a valódi helyére. Pankát elindítottam. Ám hamar elvesztette a nyomot. A sokadik újraindítás után, csalódottan egy kidőlt fatörzsre ültem és eltöprengtem. „Az emberek, ha idősebbek lesznek és rájönnek, hogy senki se hallgat rájuk, bosszúból gyereket szülnek maguknak, hogy legyen valaki, aki előtt játszhatják a felnőttet és mindentudót.” emlékeztem Karinthy Frigyes mondására. Gyerekeimre, Pankára és a kutyáimra gondoltam. JJ szenvtelenül hol közelről, hol távolról fényképezett. Minden igyekezettemmel, görcsösen próbáltam eszméletemnél maradni. Éreztem, a valóságot és a képzeletet elválasztó szakadék fölött foszló kötélhídról zuhanok.
− Az első világháború tragédiája után – lépett Géza az egyetemi katedrára −, a morálisan összeomlott Magyarország feudális hűbéres arisztokráciája, foggal-körömmel ragaszkodott kiváltságaihoz. Nem tudta, vagy nem is akarta a gazdaságba fektethetni a pénzét, helyette elszórakozta, felélte azt.
− A mezőgazdaság gépesítése – folytatta egy vadász −, a földművelés új technológiái, a tulajdonviszonyok változásai, valamint a háború velejárója a természetes vadállomány, illetve A vadászati lehetőségek csökkenését eredményezte.
− Ennek ellenér – vette vissza a szót Géza −, vagy ezért kézenfekvő volt A vadászati lehetőségek bővítéséért a sportcélú fácántenyésztés bevezetése.
− A tenyésztett fácán vadászata a korabeli vadálló vizslákkal nem volt elég hatékony – jelentette ki A vadász −, ezért felmerült az igény egy többfunkciós a lövés előtti és a lövés utáni munkára, illetve több vadászati módban is egyaránt eredményesen alkalmazható vadászkutyafajta bevezetésére.
− A helyi viszonyok – húzta közelebb a mikrofont Géza −, illetve a magyar ember habitusának a figyelembe vétele mellett a hazánkban korábban már honos fajták továbbnemesítésével, felhasználásával kívántak a szakemberek a kihívásnak megfelelni, a céljaikhoz egy új, saját nemzeti fajtát megteremteni.
− A külső és belső jegyeinek a meghatározásával történt a céltudatos tenyésztés – mutattam Pankár −, aminek az eredményeként megszületett a szerető, a hűséges, a kedves, a csillogószemű, a szeretet éhes, a világ legjobb, ha éppen nem a legeslegjobb mindenes vadászkutyája.
− A teremtő ábrázolás egy sajátos és meghökkentő formája – mondta kórusban Géza és A vadász −, egy hús-vér vadászkutya, amelynek a karakterén keresztül sikerült a magyar lélek, a magyar sors művészi megfogalmazása.
− Jól vagy? − világított JJ a kamera lámpájával a szemembe – Elájultál? Vagy alszól?
Felnyitottam a szemem Panka ült előttem. Megdörzsöltem a szememet. Panka a szájában egy jelzőapportot tartott. Olyat, amilyent a mindenes vizslaversenyen a vadhoz vezetésnél használunk.
− Meg van! – ugrottam fel.
− Vezess, Panka! Vezess, kiskutyám!
Fegyverrel futottam Panka után. Közel a nyom elvesztéséhez élettelenül feküdt a gímbika.
A levegőbe lőttem, hogy A vadászok érte jöjjenek. Öleltem, csókoltam Pankát, JJ-t.
− Megvagy, te elveszett csodaszarvas, te gyönyörű csodaszarvas térdeltem a bika mellé, hogy a töretet a szájába tegyem!
− Bianka, Panka és a gímbikák! – kiáltott valaki.
− Gratulálok! – ölelt meg Joe. − Egy pillanatra sem kételkedtem, tudtam, megtalálod mind a kettőt. JJ felvette az egész keresést. Műholdon keresztül láttuk.
− Bibi, nem okoztál csalódást – lépett hozzám az elnök −, nagyszerű vadász vagy, magam és a társaság vezetése nevében gratulálok.
− Semmit sem értek – csodálkoztam zavartan −, hogy kerültetek ide?
Naomi átölelt. Gyula a kezét nyújtva indult felém.
− Pusztulj, szuka! – rikoltotta Sára és mindenre elszántan, elkomorult arccal puskát fogott rám. A fegyver töltetlenül kattant, majd, mint a husángot, a csövénél fogva, feje fölé emelve felém sújtott. Gyula egy orrba vágással sárba fektette Sárát.
− Annyira, de annyira szorítottunk – folytatta Naomi, mintha Sára támadása figyelemre sem méltó. – JJ elárulta nekem, már kutyás vadász akar lenni, és szeretne egy Panka-kölyköt kapni.
Naomi, Joe és JJ karon ragadtak, és a bika előtt pózoltunk a fotósoknak. A vadőrök kalapjukat szorongatva gratuláltak.
István és a kislányaim szálltak ki egy érkező terepjáróból. Megöleltem a gyerekeimet, Megígértem nekik, magamnak soha többet nem hagyom őket magukra, nem vállalkozom még egy ilyen veszélyes kalandra.
− Igazságtalan voltam – ölelt át István −, nézd, mit kaptál –, nyitott ki egy vastag mappát.
„A Nimród Vadásztársaság véglegesítette a vadgazda munkakörében.” – olvastam − Egy másik papíron angol nyelvű szerződést kínáltak, Bianka, Panka és a gímbikák című film főszerepére. A szerződésben a „Honorárium” szó után soknullás végződésű szám.
Az elnök meggyújtotta a máglyát, és A vadászkürtösök megfújták „A vadászat vége” kürtjelzést, és hogy végre átmelegedjek, a lobogó láng fölé hajoltam.
A korházban anyám a kezemet fogta, amikor felébredtem.
− A lányok várnak – szipogta.
− Hol vagyok?
− Kihűltél. Kimerültél.
− Jobbulást – tett egy csokor virágot az éjjeliszekrényre az érkező János. – A bikák aranyérmesek. Gratulálok! A fegyvermester jelentette, a céltávcsöveket valaki elállíthatta. A vadásztársaság előre hozott közgyűlésén Gyulát választották elnöknek, és leállíttatta az ilyenkor szokásos rendőrségi vizsgálatot. Az elnököt feljelentették hűtlen vagyonkezelésért, engem kitiltottak A vadásztársaság területéről, neked felmondtak. De van egy jó hírem is, Géza felajánlott neked az egyetemen egy tanársegédi állást.
