Elegem volt vadászatokból, vadászkutyázásból. A klub környékére sem akartam menni. A csalódottság, az önsajnálat kis híján apátiába döntött. Munkaidő után nem találtam a helyem. Róttam az utcákat, vagy kibámultam az ablakon, ahonnan irigykedve néztem a kutyafuttatón beszélgető embereket. Szégyelltem magam. Hogyan hagyhattam, hogy férfi önérzetemben megalázzanak. Kerestem az igazságomat, de mint a szemen a szürke hályog, a keserűség korlátozta a tisztánlátásom.
Egy esős szombat hajnalban felriadtam. A konyhában a kávéfőzőbe a legerősebb kávékapszulát tettem. A kávé kevergetése közben azon gondolkodtam, miért én, az áldozat szégyelli magát, miért nem Hagen vagy Hilda. Felöltöztem és a szokásos találkozóhelyre, a vadászházhoz autóztam. Hagen mintha mi sem történt volna, gondterhelten üdvözölt.
− Hilda apja apasági perrel fenyegetett – húzta el a száját, mint akit meglepett a történet ilyen fordulata. – Tudod – harapta el a folytatást, mint aki vívódik, elmondjon-e valamit, vagy ne −, Hildát tegnap számon kértem. Azt mondta, felejtsem el az egészet, álterhes volt. Miómát találtak a méhén, lehet, hogy soha nem lehet gyereke.
Sajnáltam Hilda szüleit, és csodálkoztam Hagenen, mennyire szenvtelenül tud a történtekről, a volt kedvese sorsáról, a tragédiájáról beszélni.
– Nagyon akarták azt az unokát – mondtam, az együttérzésemet nehezen leplezve.
– Teljesítménybíró-tanfolyam indul – tette a vállamra a kezét Hagen −, jelentkezhetnél.
A versenyen távolról figyeltem a mélyvízi feladatokat.
− Előre! – mutatta Hilda Bosszúnak az irányt, de az nem mozdult.
− Bosszú, előre! – ismételte meg Hilda a parancsot határozottabban − Előre! Keresd! – emelte a hangját, de a kutya továbbra sem mozdult. − Agyonrúglak! A kurva anyáddal szórakozzál! – üvöltötte a magából kikelt nő, és a vízbe lökte a kutyát. – Keresd!
− Hildám! – szólt segítőkészen Hagen. − Próbáljad higgadtan küldeni.
− Bosszú, előre! – üvöltötte Hilda.
− A kutya, ha egy parancsot megtagad, annak oka van – jelentette ki Géza.
– Szemétkedik – magyarázta kényszeredett mosollyal Hilda.
− Ez verseny. Nem lehetünk elnézőek, minden parancsmegtagadás egy-egy pont levonásával jár – figyelmeztette Hildát Géza.
− Bosszú! Előre! Előre, mert agyonrúglak! – ösztökélte a kutyáját Hilda, de az továbbra sem mozdult.
Hilda visszaakasztotta Bosszú nyakába a pórázt, és dühödten ütötte, rúgta a visító, menekülni próbáló kutyát. A bírók fogták le a magáról megfeledkezett nőt, és szabadították ki a fojtó nyakörvből a kutyát.
− Hölgyem! Kizártuk a versenyből – hajtotta ketté és tette a mappájába az értékelőpapírt a Géza −, a viselkedését jelentenem kell az etikai bizottságnak.
− Mit jelent? Maga, szerencsétlen – kiabált Hilda apja, aki távolról nézte lánya kudarcát –, betilttatom a versenyt! Hívom az állatvédőket! Feljelentem az egész mocskos bagázst!
− Gyere, kislányom! – fogta meg Hilda kezét az anyja. – Apád majd elintézi ezeket a piszkos csavargókat.
− Mi van veled? – fogta meg Hilda kezét Hagen.
− Baszd meg! – rúgott Hilda Bosszúba. – Az ágyban jó voltam, akkor a mezőn is legyek jó! – kiabálta Hilda. – Add vissza a kicsalt pénzemet! Vidd a kutyát! Vagy lődd le! Bánom is én. Apuka – karolt Hilda az apjába −, hánynom kell ezektől. Menjünk innen!
− Amennyiben nem kapnék maximális osztályzatot, megóvom a bírálatot – jelentkezett Hilda után Hagen sokadik fizetős ügyfele. – Győzni jöttem, és nem érdekel a véleményük!
A vízi szagnyomot a kutya hamar elvesztette, a feladatra kapott hátralévő időben céltalanul és irányíthatatlanul úszkált. Hosszú rimánkodásra és fenyegetésre kikapaszkodott a partra, a hol a vezetője fejbe rúgta.
− Kizártam a versenyből – intett Géza a kutyavezetőnek – A kutyát tegye pórázra és hagyja el a verseny területét!
− Szar Jancsik! – sziszegte a kutyavezető – Mit képzelnek magukról? Mindenki látta. Szabálytalanul engedték a kacsát a vízbe.
Hagen megismételtette a feladatot és maximális pontszámmal jutalmazta a harcos ügyfelét.
− Ma nekem, holnap neked – ölelgették a verseny győztesei, egyben szponzorai Hagent, akik különdíjat, serleget, oklevelet kaptak.
− Tisztelt tagság! – kezdte szónoki hangnemben a köszöntőjét Géza – Az elmúlt időszakban, többen kritizálták a Verseny és Vizsga Szabályzatot, közismert nevén a Zöldkönyvet. Van, akinek túl részletes, van, akinek túlságosan elnagyolt, és akad, aki az egész koncepcióját vitatja. A szabályzat kritikusai abban megegyeznek, reformokra van szükség.
− Mondok nektek valamit – szólt közbe Hagen −, egészen addig, amíg tét nélkül kutyáztunk mindenkinek megfelelt a Zöldkönyv. Csak most, hogy díjakat adunk a győzteseknek semmi sem működik úgy, mit azelőtt.
− A versenyhelyzet, a díjösztönzők gyengítik a kutyavezetők teljesítményét – folytatta Géza.
– Ezért mondom, bazmeg, ne igyál annyit! – tette vissza a poharát egy keserű arcú klubtag – igazad van, az emberekben van a hiba.
– Részeg vagy. Menj haza! – nézett Hagen a közbeszólóra dühösen – Ne cseszd el mások szórakozását!
Géza megmagyarázza
− A kudarc torzítja az ítélőképességet. – folytatta Géza a tagság felé a korábbi hangnemben. − Feszült idegállapotban a versenyző nem a feladat megoldására összpontosít, hanem az eredményre. Döntéseit nem a racionalitás, hanem az emóció vezérli. A szabályok mindannyiunkat egyszerre segítenek és korlátoznak. A szabályok betartását, illetve be nem tartását kettős mércével ítéljük meg: elfogadjuk, hogy a megsértésével versenyelőnyt szerezni tisztességtelen, de jogot formálunk magunknak a felülbírálására, az értelmezésére. Gondoljatok a közlekedési szabályokra, az indokolatlanul kitett vagy ott felejtett sebességkorlátozó táblákra, a túl hosszan vagy röviden világító forgalomirányító lámpákra, a gyalogátkelő helyekre vonatkozó, időnként betarthatatlan szabályokra. A szabályok, illetve a korlátok ledöntése, a társadalmi engedetlenség a mindennapjaink részévé vált. Egy vadászkutyás vizsga vagy verseny, mint cseppje a tengernek, tartalmazza a tenger, illetve a társadalom összes jó és rossz tulajdonságát.
− Térj a lényegre! – szólt közbe valaki hangosan.
− Vadászkutyázás szórakozás – emelte fel a poharát egy másik –, azokkal van a baj, akiknek a kutyázás megélhetés, vagy önmegvalósítás.
– Sokan, sokat fizetünk a felkészítésért, de csak a csókosok nyerhetnek – nevetett gúnyosan egy rekedt női hang.
− Hagen mondjon le! – Skandálták az asztal túlsó végén. – Mondjon le!
− Előre hozott választás véget vethetne ennek a kutyakomédiának – állt fel egy férfi – ezennel lemondok a vezetőségi tagságomról.
− Átlátható, tiszta vizsgákhoz és versenyhez nem kell a szabályzatot vagy a vezetőséget azonnal lecserélni – legyintett egy idős vadászruhás férfi –, előbb mindenkinek magának kellene a saját fejében rendet raknia.
Hagent dühítette a vezetőség lemondott mellőle.
A tagság bizalmatlanságot szavazott ellene. Kudarcának egyik forrását, Bosszút meg akarta törni: éheztette, szomjaztatta, szöges nyakörvvel fojtogatta. Azt tartotta, a kutya szolgál vagy elpusztul. A csont soványra fogyott Bosszú kitartó ellenállása megrémisztette. A „hitvány ebtől” félelem fogta el., Bár ateista volt, nem hitte, de a kutya lázadó öntudatra ébredésében mégis egy túlvilági istenséget, a mennyei igazságszolgáltatás hírnökét látta. Páni félelem fogta el. Egy este kiment megnézni Bosszút, meg akart bizonyosodni csakugyan ördögi lénnyel van e dolga. Bosszú elé térdelt és mint a domináns hím kereste a szemkontaktot. Bosszú hosszan állta Hagen nézését. Hagen úgy érezte megvetés van a kutya tekintetében. A falra akasztott korbácsáért nyúlt, de meggondolta magát, ki nyitotta a ketrec ajtaját és kitárta a kertkaput is. Aznap éjjel eszméletlenre itta magát.
