Az alkalomhoz öltözött vizslások bizalmatlanul, gúnyosan néztek ránk. Hildával egyforma világoskék, kínai suhogó joggingot, fehér tornacipőt vettünk fel. Nem akartuk túlöltözött városinak mutatkozni. Elértük a célunkat. Bosszú viszont a maga természetes voltában beleillett a környezetbe, olyannyira, hogy birtokba is vette. Mindent és mindenkit lepisált. Az utolsó cseppet is kierőlködte, sőt azon túl is, végül csak a jelzés kedvéért emelgette a hátsó lábát a felé rugdosó anyázók közt.
− Vegyétek fel a kezdő alakzatot – mutatta Hagen a képzeletbeli kört.
Korán volt még, csillogott a harmat a pókhálós lucernán. A kiképzőkörtől távolabb, cuppogó, vizes tornacipőben várakoztunk Hildával. Bosszú vinnyogva, csaholva rángatta a pórázt.
− Mit keresek egy ilyen helyen – csodálkoztam magamon −, sosem volt kutyám, és nem is terveztem, hogy legyen. Eleddig a természetbe legfeljebb a Margitszigetig mentem a kaszinóba, sörözni, és most természetidegenként várakozom, nem sejtve, mire, nem is tudva, minek.
Pár hónappal korábban
Hilda egy idős férfiba karolva érkezett a szalonba, és a kiállított autókat nézegette. A férfit az apjának gondoltam. Értékesítési vezetőként léptem hozzájuk, bemutatkoztam. A vásárláshoz szükséges papírokat kitöltve, tudtam meg, házasok. A szembetűnő korkülönbség ellenére boldognak látszottak. Kellemes bensőségesség, egymás iránti szeretet vagy inkább bizalom érződött rajtuk.
Az átadóhelyiségben tisztogattam a megrendelt autót, amikor a házaspár rám köszönt. Hilda csinos volt és gyümölcsösparfüm-illatú. Átvették a szükséges okmányokat. Elmagyaráztam a kapcsolókat, tanácsot adtam az üzemeltetésre. Felhívtam a figyelmüket az első garanciális átvizsgálás fontosságára. Hilda rajtam felejtett tekintete arra engedett következtetni, hogy talán szimpatikusnak tart, vagy valami ilyesmire gondoltam, már nem tudom. Mindenesetre szóltam a kollégáimnak, a házaspár autójával a jövőben is magam szeretnék foglalkozni.
Az első átvizsgálás ideje alatt, amíg a szerelők elvégezték a munkát, meghívtam kiemelt flottakedvezményes ügyfeleimet egy kávéra a presszóba. Az öreg egy távoli asztalnál ült le, a maga elé teregetett papírok fölött, senkivel sem törődve, telefonon, hangosan intézte üzleti ügyeit. Hildával beszélgettem, illetve beszéltem mindenféle autós dolgokról. Úgy tűnt, kifejezetten érdekli a márka története.
A törzsvevői kapcsolat ápolása,
az új autók értékesítése volt a munkám. A szerviz szinte a nap huszonnégy órájában lefoglalt. A feleségemet dühítette az időbeosztásom, sőt bizalmatlanná és féltékennyé is tette. Válaszút elé állított: vagy a munkám, vagy ő. Gyűlölök veszekedni, hangoskodni, csendben, közös megegyezéssel elváltunk. A válás békésnek és simának indult, de a vagyonmegosztás vitába torkollott. Feleségem mindennek a felét kérte. Jogosnak tartottam az igényét, de ő nem az avult, hanem az új érték felét akarta, egyben, készpénzben. A munkahelyem bizonytalan volt. A szerviz adósságokkal küzdött, lehetetlen volt kitalálni, mi a jó, több autót kedvezménnyel eladni vagy kevesebbet, drágábban. Minden reggel a szőnyeg szélén álltam, és hallgattam a tulajdonos siránkozásait, dühkitöréseit. Hilda bizonyult az egyetlen biztos pontnak az életemben, heti rendszerességgel autós kérdésekkel keresett. Ilyenkor grátiszként lemosattam a kocsiját.
Egyik ilyen autómosó napon, Hilda mesélt a nagynénjéről, a példaképéről, aki jóval idősebb, gazdag örökösnélküli, magányos pasikhoz ment férjhez. Az öreg férjek hamar a másvilágra szenderedtek, és a nagynéni vagyonokat örökölt. Egy másik alkalommal elmesélte, hogy a férje közvetlen az esküvőjük előtt, vagyonszerződést íratott vele alá, amelyben kizárta az örökségből. A szülei összevesztek a férjével és annak rokonaival. Hilda úgy beszélt ezekről a dolgokról, mintha gyerekkorunk óta ismerősök, sőt bizalmas jóbarátok lennénk. Meglepett a közvetlensége, nem tudtam, hogyan kezeljem.
Majd hónapok teltek el, még telefonon sem kereste a szervízt. Arra gondoltam, talán megbántottam, vagy megbánta, hogy őszinte és kitárulkozó volt. Egy délután azonban benyitott az irodámba. Amíg az autóját a szerelők átnézték, beszélgettünk. Elmondta, hogy elvált, és visszaköltözött a szüleihez. Érdeklődött a magánéletem felől, nagy megértéssel hallgatta a házasságom, majd a vagyonmegosztás zátonyra futását. Kérte, ha időm és kedvem is van, látogassam meg.
Hilda könnyű vacsorával, salátával várt.
Evés után a kanapén családi fényképalbumot néztünk. Minden rokona nevét elmondta, és kiről mit kell tudnom róla. Amikor azt gondoltam túl vagyunk a családbemutatáson, visszalapozott az albumban és rámutatással elkérdezte a neveket. Untatott a sok ismeretlen arc, mégis érdeklődést mutatva játszottam a kicsoda-micsodát.
− Leszámítva az apám és a férjem közti vitát, alapvetően jó volt a házasságom – merengett Hilda egy félbevágott fotón −, mégis válás lett a vége. Fogorvos vagyok. Új technikát akartam elsajátítani, amit a londoni egyetemen tanítottak. A férjem támogatta az elképzelésemet. Három hónapos volt a tanfolyam. A foglalkozásvezető tanárom rendkívüli tehetséget látott bennem. A szakmai gyakorlatot a privát laboratóriumában folytattam. Elhittem, hogy dúsgazdag gyáros, és a kastély, ahol lakik, a Ferrari, amivel dolgozni jár, az övé. A felesége magánnyomozókkal ránk törette az ajtót. Nincs mit szépíteni, házasságtörés volt. A szócsatából megértettem, nem ő, hanem a felesége volt dúsgazdag. Becsapottnak éreztem magam, és még aznap éjjel hazarepültem. A férjem virággal fogadott Ferihegyen. Úgy tűnt, visszatér az életem a régi kerékvágásba, de a megcsalt feleség ügyvédje ajánlott levelet küldött a férjemnek, amely tele volt túlzásokkal, hazug vádakkal. Össze sem csomagolhattam. A férjem kidobott. Annyira csalódott vagyok − borult Hilda sírva a vállamra.
Ártatlan, nagy kék szeméből patakzott a könny. Ott mertem először hosszabban ránézni. Szép, kedves arca volt. Talán az orra vagy a szája egy kissé szabálytalannak tűnt, de az aszimmetria is jól állt neki. Nem tudom, hirtelen, az első pillanatban vagy egy mostanáig tartó lassú folyamat végén, de annyi bizonyos, beleszerettem. Hilda a vállamra borulva egy darabig pityergett, majd két kézzel megfogva a vállamat, és a szemembe nézett. Arra gondoltam, az ilyenkor szokásos női „szeretsz-nem szeretsz”, „meggondoltam magam” huzavonába kezd. Hilda azonban, mint aki egy odvas fog sorsáról dönt, húzza vagy tömje, gyakorlatiasan a lényegre tért.
– Gyereket akarok tőled! Olyan megértőt, kedveset, amilyen te vagy. Egyedül nevelném, jól keresek, nem kell fizetned gyerektartást.
