A vadászkutyák képzése
könyv intelmei alapján a fegyelmi munka megkezdése előtt „a kíméletes és gyors tanulás érdekében”, kizártam a zavaró körülményeket. A gyakorlás ideje alatt csak ketten voltunk Bosszúval a lakásban.
A behívásnak két formáját gyakoroltuk, a „Hozzám!” parancsszavast, amikor Bosszú előttem egy lépésre leül, és a „Lábhoz!” parancsot, amikor jobbról a hátam mögött megkerülve a bal lábamnál ül le.
Ha még nem mondtam volna, Hildával és szüleivel egy rákospalotai társas ház hetedik emeletén laktunk. Minden reggel Bosszú nyafogására ébredtünk. Akkor indult a ház legtöbb lakója munkába, reménytelen, és felesleges volt a liftet várni. A lépcsőházban futottunk a térre. Régebben a kijelölt kutyafuttatón időigényes macera volt Bosszúnak egy vécézésre alkalmas helyet találni, de a tanulás kezdete óta hamar elvégezte a dolgát, és futhatunk haza.
A behívást naponta kétszer, reggelinél és a vacsoránál gyakoroltuk. Kivétel volt a szombaton, amikor kiképzésre Hagenhez mentünk, olyankor csak este kapott vacsorát. Bosszú a táp porciózását, mint aki el akarja lesni a módját, érdeklődve figyelte. Síppal magamhoz hívtam. „A képzetlen, fiatal kutyánknak az emberi beszéd bonyolult” emlékeztem, és Hagen javaslatára kétoldalas behívó kutyasípot vetem. Ez a síp az egyik végét fújva szaggatott, a másik végét fújva egybefüggő hangon szól. Hagen azt mondta: „A vezényszó előtt mindig a kutya nevét mondjuk, hogy a kutya figyelmét magunkra vonjuk, még akkor is így kell lennie, amikor éppen ránk néz”.
− Bosszú! Hozzám! – majd a számba tettem a sípot és megfújtam. Mindeközben a széttárt karjaimat többször le-fel lendítem. Bosszúnál hatásosabb volt rogyasztott térdel ismételni a behívómozdulatot, ahogy az általánosban a nyolcütemű gyakorlatokat csináltuk a tornaórán.
Bosszú farok csóválva elém állt, és érdeklődve, kíváncsian fürkészett, neme bolondultam meg, és várta a kaját. De ezzel nem volt még a vége a ceremóniának. Mielőtt ehetett volna, a fenekét lenyomtam és a jobb kezemmel az „Ül” jelzését mutattam és szóban megerősítettem „Ül!”. Előbb a kalcium tablettáit adtam oda, és csak, amikor kitátott szájába és a torkába benézve meggyőződtem róla, hogy lenyelte, akkor kapta meg a tápot. Később a fő étkezések közt jutalomfalattal gyakoroltuk a behívást.
A „Lábhoz!” tanítása azután következett, amikor a „Hozzám!” már kifogástalanul ment.
A „Bosszú hozzám!” parancsra, sípjelre, valamint a karjelzésre az elém érkező kutyának kiadtam a „Bosszú! Lábhoz!” utasítást. A bal kezemmel a bal lábszáramat ütögetve a kutya nyakbőrébe markolva a jobb kezemmel a hátam mögé húztam, és a bal lábam mellé ültettem. Amikor szabályosan ült megdicsérem.
− A tanulatlan kutyák, inkább feküdnének az oldalukon heverészve – summázta Hagen −, vagy esetleg hanyatt széttett lábakkal elterülve, de semmiképpen sem vadászisan, a szabályzat szerint. A fektetés tanítását a kutya fiatal korában kell kezdeni. A fekvés a kutyaféke. Olyan fontos, mint a vonaton a vészfék, vagy hajónak a horgony. A féknek minden körülmények közt működnie kell.
A fektetést kezdetben az étkezés előtt gyakoroltuk.
„Bosszú, hozzám!” parancs után, amikor rám figyelt egy rövidet sípoltam. A sípnak azt az oldalát használtam, amelyik sima füttyöt ad. Jobb tenyeremet be és lefelé fordítva magam előtt mell magasságból indítva a kutya fej magasságáig süllyesztem. Úgy mintha leakarnám nyomni fekvő helyzetbe és a „Bosszú! Fekszik!” parancsolom.
Az első gyakorlatoknál a helyes testhelyzetbe igazítottam a kutyát és jutalomfalattal javítottam az emlékezetét.
Amikor a fektetés már jól ment tovább léphetünk az „Ott fekszik!” feladatot tanultuk. A parkban a sétákon gyakoroltuk, amikor meggyőződtem, hogy egyedül vagyunk, és semmi sem vonhatja el Bosszú figyelmét.
A „Bosszú! Ott fekszik!” parancs után néhány lépésre eltávolodtam a fekvőkutyától és a „Fekszik!” kézjellel is megerősítettem a parancsot. Ennek a gyakorlatnak akkor volt vége, amikor visszamentem Bosszúhoz és felszabadítottam a feladat alól alaposan megdicsértem.
− A kölyökkutya is megy az anyja mellett valahogy, – ide-oda legyezve a kezével szemléltette Hagen – úgy, összevissza, rendszertelenül.
Az ember lába mellett a szabályos egyenesvonalú, távolságtartó járás nem a kutya veleszületett képessége, fiatalon kell a pórázhoz, illetve a láb melletti járásra szoktatni. A vezeték könnyű legyen, hogy a kutya észre se vegye.
A „Lábhoz!” paranccsal egy időben elindultam, és enyhe rántással igazgattam Bosszút a bal lábam mellé. Bal kezemmel a bal combomat ütögetve jeleztem a helyét. Bosszú eleinte nem értette, miért jönne hozzám olyan közel. Tiltakozott. Megpróbálta kiszabadítani a nyakát a pórázból. Gyakran meg kellett állnunk, olyankor nyugtattam és dicsértem.
A hétvégi kiképzés után,
otthon Hildának az első dolga volt Bosszút megfürdetni. Szárítás alatt a kutyaszőrt visszafelé fésülte a megbújó kullancsot gyakorlott mozdulattal eltávolította. Amíg a tisztálkodás tartott meghallgatta Bosszú fejlődéséről a részletes beszámolómat. Hamar megtanultam, csak pozitív élményeimet mondhatom el. Mihelyt Bosszú hibázásairól beszéltem Hilda ideges lett és bennem kereste a hibákat. Annyira fel tudta magát pörgetni, hogy hivatásos trénerhez, Hagenhez akarta beíratni Bosszút. Megismerve Hilda érzelmi kitöréseit, a jó dolgokat eltúloztam a rosszakat viszont elfelejtettem elmondani. Az elhallgatás hazugsága olyan jól működött, hogy Hilda ki sem fogyott a Bosszúval kapcsolatos világrengető terveiből.
Egy ügyes szélhámos meglovagolva a kutyások érzelmi vakságát néhány ezer forint fejében felírta a kutyák neveit egy listára. Azt ígérte, hogyha a filmgyárak kutyát keresnek, majd a listáról ajánlj. Hilda azt remélve, hogy a lista elején Bosszúnak több esélye lesz egy filmszerepre, a kért összeget megduplázta.
− Azt mondod, a kutya nem az önmegvalósítás eszköze, és nem akarod tenyészteni, akkor miért kell Bosszúnak levizsgáznia – kérdeztem Hildát egy alkalommal.
− Kinek kell a vizsga? – csodálkozott Hilda apja, aki meghallotta. – A papír a fontos. – nézet rám az öreg megvetően. − A tudás, a teljesítmény önmagában értéktelen, csak a papír, az oklevél, a bizonyítvány, a serleg és az érem igazolhatja az embert, a kutyát, a lovat és mindent. Érettségit, diplomát, doktori címet, a kutyának vizsgát, versenyeredményt vásárolni nem bűn, hanem lehetőség. Mindennek ára van, vagy kijársz a képzésre és dolgozol, izzadsz a vizsgán, vagy a zsebedbe nyúlsz és mindezt megveszed.
