Kijelenthetem, vonzódom a romantikus hangulat iránt, ám a megszámlálhatatlan csalódás távol tart tőle.
Elgondolkodtató, vajon a romantikus ember boldogabb vagy inkább ő a többet csalódott?
Úgy gondolom, a romantikus ember, hisz a sors szerűségben, a szerelem első látásra érzésében. A romantikus nő a fehér lovas hercegben, vagy a férfi az ártatlanság hófehérkéjében.
Mindkét romantikus nem gyorsan esik szerelembe, szívesen mártózik a szentimentalizmus dagonyájában, és idealizál bálványt állít. A romantikus embernek virágornamentikából áll a lelke, mégis ha csalódik, ami igen gyakori, túl szigorú miközben kegyetlen, nem ad második esélyt a a partnerének és önmagának. Az érzelmi hullámok csapongása alighanem a boldogtalanság gyökere. Mind e mellett hiszem, a romantikus érzés olyan, mint az ételben a só, de az arányára érdemes odafigyelni.
A romantikus ember mindkettőt megéli: a boldogságot is, a csalódást is — csak szélsőségesebb amplitúdóval, mint mások. A romantika egy érzékelési mód, amely felnagyítja a világot: a szépet még szebbé, a fájdalmat még fájdalmasabbá teszi.
A romantikus ember
akkor boldog, amikor a világ visszamosolyog rá. Nála a jó pillanat nem egyszerűen jó, hanem ünnep. A szerelem nem csak szerelem, hanem sorsszerű találkozás. A kedvesség nem pusztán kedvesség, hanem égi jel.
Ezért tud olyan mélyen örülni:
- egy első csóknak,
- egy véletlen találkozásnak,
- egy apró gesztusnak,
- egy mondatnak, amit más észre sem venne.
A romantikus ember boldogsága intenzív, de ritkán tartós. Olyan, mint a tűzijáték: gyönyörű, de nem ég sokáig.
Ídealizál, jósol, remél, hisz.
Ezért a csalódás is mélyebb:
- túl gyorsan esik szerelembe,
- túl sokat vetít a másikra,
- túl kevés esélyt ad a valóságnak,
- túl sokat vár a sorsszerűségtől,
- túl könnyen bálványt csinál egy emberből.
A romantikus ember nem a másikban csalódik, hanem a saját álomképében.
A romantika mint só
- Ha nincs, az étel ízetlen.
- Ha túl sok, ehetetlen.
- Ha jó az arány, felejthetetlen.
A romantika nem ellenség csak veszélyes, ha helyettesíti vagy felülírja a valóságot.
Miért lesznek boldogtalanok a romantikusok?
- A valóság lassabb, mint az álom. A romantikus gyorsabban épít történetet, mint ahogy az élet képes haladni.
- A másik ember mindig kevésbé tökéletes, mint a fantázia. A romantikus nem csak szeret, hanem „kitalál”.
- A romantika nem tudja fenntartani önmagát. A hétköznapok nem tudnak minden nap sorsszerűek lenni.
De mégis: miért irigylésre méltó?
A romantikus ember többet él át. Nem feltétlenül többet szenved vagy többet örül — hanem nagyobb amplitúdóval éli az életet.
A romantikus ember olyan, mint aki:
- nem csak nézi a naplementét, hanem hisz benne,
- nem csak szeret, hanem történetet lát,
- nem csak él, hanem értelmet keres.
Ez fárasztó, néha fájdalmas, de lélekben gazdagít. A romantikus nem feltétlenül boldogabb, csak mélyebben emberi.