Kocsmában
− Húszéves, de ragyogó állapotban, első gazdás, alkalmi vétel – mondta egy vendég a kocsmárosnak.
Őrmester a pult mellett múlatta az időt, alkalmi vétel reményében kalkulálni kezdett. Gyermeki naivsággal hitt abban, hogy egyszer őrá is rámosolyoghat a szerencse. Meggyőződése volt, hogy neki is sikerül egyszer előnyös üzletet kötnie.
– Hé! Maga, engem érdekelne a verda − fordult az őrmester az eladó felé.
− Családi okok, a feleségem sürgeti, miatta kell minél előbb áron alul eladnom – kesergett az eladó, majd a bánata hiteléül többször elismételte –, hogy az édesanyja keservét, hogy azt a keserves mindenit − emlegette.
− Mert ugye egyáltalán nem mindegy kinek adom – sok pohár nagyfröccs elfogyasztása közben vonta be az őrmestert a dilemmába − már annyira a családhoz nőtt − búslakodott az eladó. – Az új tulajdonos lesz-e majd olyan gondos, jó gazdája, mint amilyen én voltam.
Az eladót hallgatva az őrmesterben kialakult vágy a Trabant birtoklására, és egyben fellángolt benne az eladónak megfelelés vágya is. Látva az eladó alkalmas médiummal áll szemben, még egyszer kipróbálta az őrmestert.
− Biztosan nem lesz olyan, mint én – siránkozott az eladó a könnyeit törölgetve.
– A gondviselés küldte ezt a páratlan lehetőséget – gondolta az őrmester meg győződve.
− Bátyám! Ne húzzuk az időt! Megkímélem magát az elválás fájdalmas óráitól. Tudom, mit jelent egy szeretett tárgyat elveszteni. Jobb, ha mindketten, minél előbb túlesünk a megtekintésen – javasolta az őrmester – katona vagyok, a tettek embere, egy óra múlva találkozzunk.
Őrmester Stampedlit, a század gépkocsivezetőjét, aki civilben autószerelő volt hívta a szemrevételezéshez, a végső döntéshez segítségül.
Szemrevételezés
− HESS! – HESS! − terelte az eladó kotlósait!
– PÍ, PÍ – hívogatással buzdította a felesége a lábas jószágokat a jármű belső terének elhagyására.
− Látja az úr! – nyúlt a csomagtartóban az eladó – micsoda szép fehérhéjú tojás – szerencsés ember, hadd adjam Önnek ezt a szép tojást.
– Na, mit szól Stampedli, milyen a verda? − őrmester elégedetten nézte a tojást.
– Meg ne vegye főnök − nyögött fel a katona –, ez teljesen le van pusztulva.
– Mennyit kér a szekérért − érdeklődött az őrmester.
– Hát, nem is tudom. Az áron még nem gondolkodtam. Mennyit adna érte? − kérdezte az vissza, hamis mosollyal az orra alatt az eladó.
Alku
– Húsz ezer forintot, egy huncut krajcárral sem adok többet − töprengést színlelve mondta ki az összeget az őrmester − ha jó, akkor meg van véve, ha nem, akkor keresek egy másik járgányt.
– Uram, maga aztán tud alkudozni – vigyorgott az eladó, aki eredetileg ötezer forintot szeretet volna kapni, de az igazsághoz tartozzon, hogy ingyen is oda adta volna bárkinek. A felesége régóta rágta a fülét, hogy tüntesse el valahova, azt a „rozsdahegyet”, és javítsa meg a tyúkólat. A tulaj kissé vonakodva, nem csekély színészi teljesítménnyel rá állt az üzletre. – Legyen a magáé!
Stampedli a bemutató alatt hallgatott, egyszer-egyszer hümmögött a bajusza alatt. Gondolta jobb, ha nem szól semmit. Minek rontsa el az őrmester látható jó kedvét. Majd sokáig tartó habozás után, mégis megszólalt a lelki ismerete.
– Főnök ez egy romhalmaz, szanaszét van rohadva.
– Idefigyeljen Stampedli, maga, vagy irigyli ezt a vételt, vagy nem ért az autókhoz.
– Ne vicceljen! Ez egy roncs. A forgalmija évek óta le van járva. Még be sem indítottuk, egy métert sem mentünk. Ki tudja, mi lehet még a baja?
– Idefigyeljen katona! Mindent meg lehet csinálni. Ezt miért ne lehetne?
– Maga tudja, adta fel Stampedli a reménytelennek tűnő vitát.
– Na, csapjon a markomba, és holnap jöjjenek vissza – zárta az eladó a megtekintést − olyan autót kapnak a pénzükért, hogy csuda.
– Na, jöjjön Stampó ugorjunk be a kocsmába egy pohárkára. Az őrmester szokott helyén a pult mellett telepedtek le. Egy pikoló sört rendelt a katonának, magának meg a szokásos korsót kísérővel. Épp hogy bele kóstolt volna a katona az italba, az őrmester ismét meg kérdezte.
Jó vétel?!
– Na, mi a véleménye, jó vétel mi, vagy mit gondol.
– Ha tényleg kíváncsi a véleményemre és szabad őszintének lennem, itt Stampedli óvatosan egy rövid gondolkodási szünetet tartott. Az őrmester sürgetően közbe vágott, mondja már ki, hogy szerencsém van.
– Hát, akkor azt kell mondanom, hogy maga nem normális. Az őrmestert felbosszantotta a katona elutasító hozzá állása.
– Na, szedelőzködjön katona és menjen vissza a laktanyába, mert úgy látom megártott magának az ital. Nem engedhetem meg, hogy lerészegedjen mellettem, amikor én felelek magáért.
– Egy gyűszűvel rendelt, amennyivel a bajuszomat sem tudnám megnedvesíteni, morogta a katona.
– Igya meg és ha, beért a laktanyába jelentkezzen az ügyeletesnél. Holnap lesz elég dolgunk.
– Értettem! Maga tudja, hogy mit csinál. Őrmesternek egy várakozással teli álmatlan éjszakát kellet átélnie odahaza.
Asszonyka rosszat sejt
Viselkedéséből a felesége hamar megsejtett valamit. A titkolózás nem volt az ő műfaja. Az asszony látva a gondterhes ábrázatát többször kérdezgette tőle, hogy nincs e odabent megint valami baj. Igyekezett a kérdésekre kitérő válaszokat adni, de tudta, hogy ha elakarja kérni kocsira a pénzt sokáig nem titkolózhat. Hamarosan elő kell rukkolnia a farbállal és meg kell osztania vele a várható boldogságát. Lefekvéshez készülődtek, amikorra nem bírta magában tartani tovább a titkát.
– Asszony, holnap veszünk egy autót. Na, nem egy újat, de nem is túl öreget, egy megkímélt állapotú huszonnégy évest. Az asszony meglepődött az ura hirtelen támadt vásárlási szándékán és a jármű kora hallatán.
– Ide figyelj, lehet, hogy kicsit öregecske, de vannak a századnál autószerelő katonák. Egy-két kimenőért, filléres alkatrész költséggel felújítják. A technikai átállások során mindig marad néhány hordónyi felesleges üzemanyag. Még örülhetnek, hogy nem öntjük ki az erdőbe. Majd meglátod, úgy fogunk az autónkkal a telekre repülni, hogy csuda. Ha akarod, anyádat is meglátogathatjuk vele. A szomszédok irigyelni fognak miatta. Ezt elhiheted.
– Mennyit kérnek érte.
– Húszezer Forintot. Hidd el, kitűnő vétel lesz, csak add ide reggel a pénzt és a többit bízd énrám.
Az asszony hitetlenkedve elővette a szekrényből a megtakarított pénzüket, ami éppen annyi volt. Vonakodott a férjének átadni, de az a kép, hogy kocsival mehetnek a telekre és az anyjához is eljuthatnak vele, na meg a szomszédok is irigyelni fogják, levette a lábáról. Oda adta. Elalvása előtt ábrándozgatott magában. Szeretett volna egy új cipőről, egy csinos blúzt. Korábban balatoni nyaralást is tervezgetett. Még bútorokat is kaphatna, ezen a pénzen, de legalább az első részletekre futná belőle.
Csirkeolnyugalma
Másnap a motor életre keltése némi bonyodalommal kezdődött, mert az idők folyamán a karburátort vándor darazsak vették birtokba. A méltatlankodó hívatlanokat és a károkozásukat, csak nagy sokára sikerült az eladónak kitisztítania. Amikkor az üzemanyag útjából elhárult az akadály, akkor a gyújtás mondta fel a szolgálatot. Hosszas ide-oda tologatást követően és az akkumulátor többszöri feltöltése árán győzedelmeskedett a kitartó emberi akarat. Többszöri megszakító pár és gyertya csere után, reménykeltő, pufogásokkal, koromfelhővel társuló robbanásokkal lassan-lassan éledni kezdett a techalott. Felzúgott a gép. – A világítást egyelőre ne kapcsolja fel, mert az akksi gyengécske, mivel a télen befagyott és szivárog is belőle valahol a sav.
A dinamó sem az igazi, de bármelyik autó-villanyszerelő egykettőre meg tudja majd csinálni. Az irányjelző kart a csomagtartóban megtalálja, a vizsgáig ráér felszerelni, addig úgyis csak a kertek alatt gyakorolgathat vele. Az ülés alá egy deszkát tettem, hogy véletlenül se eshessenek ki az alján. A fenék lemezek elvékonyodtak, de egy lakatos pikk-pakk kifoltozza, megerősíti, ahol kell. A kormány kicsit szoros, de amint látom maga nem egy gyenge ember. A fékek be vannak szorulva, de gondolom, egyenlőre úgysem kíván a forma I-en indulni. Nem igaz?
Vannak problémák
Mellékesen a kézifék nem működik, de amúgy sem gurul el, kiabálta a motor zaját túlharsogva a volt tulaj a boldogságtól megrészegült őrmesterünk felé. A kaput a gazda szélesre tárta és az újdonsült gépkocsi tulajdonos és jobb kezének tartott Stampedlivel döcögve és csörömpölve elindultak a motorizált álom és a tért ölelő szabadság felé. Az első útjuk a laktanyába vezetett, hogy alulról is megszemlélhessék a járművet. Az őrmesternek az úton szerzett benyomásai nem voltak a legkedvezőbbek a gép műszaki állapotát tekintve. Ennek hangot is szeretett volna adni, de feladta az erőlködést, mert belátta nem sikerül túl kiabálni a jármű zaját.
Az elején kissé túlzónak tűntek neki az eladó szavai. Arra gondolt, hogy talán meggondolta magát a tulaj a jármű eladását illetően. Azt feltételezte, hogy meg akarja őt ijeszteni a sok hiba sorolásával. Most ez után az út után elbizonytalanodott a vételt illetően. Az, hogy az eladó igazakat mondott a kocsi műszaki állapotáról és korántsem túlzott a hibák felsorolásánál, ez a tény meglepő módon megnyugtatta az őrmesterünket.
– Az ember nem szólt arról, hogy tyúkszar szagú a kocsi belseje. mormogta maga elé. Őrmesterünkben ez a tény adott valódi okot az aggodalomra, ettől kezdve merült fel benne az eladó szavahihetőségének a gyanúja.
Ám hősünk nem hátrál meg az első nehézségek után. Az ő harca, csak most kezdődik a felújítás és a vizsgáztatás. Utána jöhet az önfeledt, boldog és szabad száguldás a végtelenbe. Az eladó, amint becsukta a visító motorral is nehézkesen halladó, füstfelhőbe burkolózott Trabant mögött a kertkapuját, kijött hozzá a házból a felesége. A testesebb fajtából való paraszt asszony volt.
Eladó felesége is rosszat sejt
– Mennyit kértél, ettől a szerencsétlentől, kérdezte a férjét. – Én semennyit ő kínált érte húszezret.
– Húszezret, te meg vagy őrülve. Azonnal add ide azt a pénzt. Én visszaadom ennek az embernek. Nem vetted észre, hogy bolond. Baj lesz ebből, meglátod. Ezt a pénzt nem szabad elköltenünk, mert biztosan érzem, hogy itt valami nagy baj fog történni.
– Te tudod asszony, de én, csak annyit mondok neked, ha te lettél volna az én helyemben te is elfogadtad volna a pénzt. Meg aztán arra gondoltam, hogy ennyi pénzből kijavíttathattuk volna végre a tetőt. Szeptemberben az unokádnak is kellene a beiskolázásához valamennyi pénzt adnunk.
Laktanyaudvaron
Az őrmester, amint bezötyögött a laktanyaudvarára, azonnal nagy csődület támadt körülötte. – Hívják ki az ügyeletest, kiáltotta az egyik megdöbbent katona felé, miután üggyel-bajjal sikerült neki kifeszítenie a járműve ajtaját. Az ügyeletes kisvártatva előjött és igencsak kikerekedett a szeme.
– Főnök, csak nem megvette ezt a hulladékot, kérdezte leplezetlen vigyorral az arcán.
– Idefigyeljen maga ostoba. Maga, csak ne szólja le a verdámat, hanem inkább segítsen, hogy alulról is átnézhessem, mert úgy érzem, mintha ott valami nem stimmelne.
– Hogyan tudok magának segíteni.
– Úgy terveztem, hogy a kopaszokkal ásat egy lövészárkot, úgyis ráérnek. Hanyatt fekszem a gödörbe és a Stampedli meg fölém gurul. Amikor alulról jelt adok neki, meg legurul. Meg vagyok értve.
– Maga tudjam, maga az iparos, dörmögte az ügyeletes, majd sorakoztatta az újoncokat. Rövid eligazítás után kivezényeltette őket a laktanya melletti domboldalba. A katonák nekiláttak a szabályzatban leírt lövészárok megásásához. A murvás talaj keményen ellenállt a vékony gyalogsági ásóknak. A rajnak a több órás heroikus küzdelem után sem sikerült néhány centiméternél mélyebbre kaparni a gödröt.
Lövészárok mélyén
A terep hadműveletek közben őrmester a kantinba múlatta az idejét. Biliárd volt a kedvenc időtöltése. Amikor valami nyomasztotta, ezzel a játékkal mindig sikerült a problémáról elterelnie a figyelmét. Ezen a napon is megpróbálta ezt a receptet. A kantin vezetésével megbízott katona, aki a játék egyik született antitalentuma hírében állt, őt próbálta legyőzni. Ám hamar be kellett látnia, most nem áll a helyzet magaslatán. Most nem bír a golyókra koncentrálni. A gondolatai folyton-folyvást a Trabant körül jártak. Egy elhibázott lökés után kirohant a munkálatokat ellenőrizni.
– Ez maguknak lövészárok, kiáltott fel dühében, amikor meglátta az eredményt. Agyában gyorsan cikáztak a gondolatok. – Ha mélyebbre ásatom, rám esteledik, ha pedig megelégszem ennyivel, nem lesz elég helyem a kocsi alatt. Végül kénytelen volt az árok méreteibe beletörődni. A helyzete nem rózsás.
– Na, jól van, hagyják abba, holnap majd folytatják, lelépni. Stampedli, akkor, ahogy megbeszéltük, én befekszem a gödörbe, maga meg fölém gurul és ha kopogok, vagy valami jelt adok, akkor legurul rólam. Rendben.
– Rendben, egyezett bele a katona, aki már csodálni kezdte az altiszt elszántságát. Az őrmester a kezébe vett egy elemlámpát és egy csavarhúzót, háttal eligazította magát a és amikor úgy érezte, hogy kitöltötte az alkalmatosság adta teret, parancsot adott.
– Na, akkor kezdjük. Stampedli nekifeszült és nagy nyögdécselés kíséretében rátolta az őrmesterre a járművet. Mivel hosszú ideig semmi sem történt odalent, elővette a zsebrádióját és bedugva a fülhallgatót, majd a lehető legnagyobbra tekerte a hangerőt.
Tánczenei koktél
– Tánczenei koktél, a kedvenc műsorom, dünnyögte, majd megfeledkezve a külvilág eseményeiről a lábával a az ideiglenes fenéklemezt pótló deszkán a ritmust kezdte verni. Az altiszt a szűk helyen egy ideig türelmesen várakozott, gondolta előbb, vagy utóbb hozzászokik a szeme a sötéthez és akkor nekiláthat a vizsgálódásnak. Ám, ahogy telt és múlt odalent az idő, csalódással vette észre, hogy egyre kevesebbet lát és a fenti világ zajai, amit a katona lábának ütemes zaja keltett, na meg az egyre hulló rozsda és mocsok kezdi elborítani. Érezte, hogy a szeme és a szája megtelik rozsdás lemez darabokkal, madárürülékes törekkel.
Szorít a gödör
A jobb kezét megpróbálta mozdítani, amelyikbe az elemlámpát fogta, de a kocsi kereke alá szorult az inge ujja. A bal kezében tartott csavarhúzó használata is reménytelennek bizonyult a szűk hely végett. A szűnni nem akaró, elviselhetetlen dobogástól kezdett megőrülni. Kiabálni szeretett volna, de amint kinyitotta a száját az azonnal tele hullott porral és szeméttel. A tehetetlenségében életében most először futott végig rajta a halálfélelem. Fogytán érezte a levegőt, hatalmába kerítette a bezártság érzésének pánik hangulata. A szíve hevesen vert, szakadt róla a veríték, a hányinger és a fuldoklással küzdött. Kiáltani szeretett volna, de csak vékony artikulálatlan nyögdécselés hagyta el a torkát. Mihez kezd most, ha jelenlegi szorult helyzetében szíve cserbenhagyja. – Neki akkor annyi! Elvesztette az eszméletét.
– Te Stampó, mi van odalent a főnököddel, régóta nem adott életjelet magáról, szólt egy éppen arra járó őr a Stampedlihez.
– Gyönyörködik a járgánya aljában és nem örülne, ha megzavarnám, felelte Stampedli kajánul.
Hosszú idő telt el. Kezdett bealkonyodni és Stampedli gyomrában megszólalt egy hang. Megéhezett. Gondolta most már véget vet ennek az áhítatnak.
– Mi van odalent főnök? Fejezze már be a csodálkozást, mert hamarosan olyan késő lesz, hogy nem kapok a konyhán vacsorát. Semmi válasz.
Stampedli megunja a tánczenei koktélt
Stampedliben feltámadt a gyanú, talán valami baj lehet. Egy erős lökéssel letolta a gödör fölül a Trabantot. Az őrmester a temetetlen holtak megbocsátó békességével, mozdulatlanul, fehér arccal feküdt. A katona felismerte a helyzetet és néhány kocsisokat megszégyenítő erejű pofonnal élezgetni kezdte.
– Főnök, ekkora élvezet nyújt a verda látványa alulról. Egészen kiakadt.
– Maga egy csúcs marha Stampedli, hát nem vette észre, hogy miután rám tolta, ezt a csirkeszaros talicskát úgy odaszorított, hogy mozdulni sem tudtam, fakadt ki az éledező őrmester. Kiabálni akartam, de a maga dübögése miatt tele lett a szemem, szám a lehulló mocsokkal.
– Idefigyeljen, ezt így nem tudja megnézni, de megpróbálok magának segíteni. Van egy autószerelő ismerősöm a közelben. A haver műhelyében áll egy csápos emelő, azzal fel tudják emelni a verdát és kedvére nézegetheti alulról.
– Ezt, csak most mondj, induljunk azonnal, csak egy kicsit összeszedem magam.
– Nem lesz könnyű, mert ne vegye sértésnek, de tiszta szar a zubbonya.
– Ne a kifogásokat keresse katona. Induljunk azonnal! Én vezetek, maga csak az utat mondja. Stampedli betolta a járgányt, majd bekuporodott a deszkára. A város szélén egy autószervizhez értek. Stampedli heves gesztikulálások közepette hosszan kérlelte az ismerősét. Az látva a járművet, csak nagy nehezen engedett a kérésnek.
– Egyetlen nehézség maradt. Meg kell várniuk a műszak végét, tájékoztatta a türelmetlen őrmestert.
A várakozás közben őrmesterünkben kezdett a rossz vétel gyanújának a csírája kialakulni. Módszeresen nyitogatta, csukogatta a lötyögő, vagy éppen szoros ajtókat. Rugdosta a rohamosan laposodó kerekeket, vakargatta a pattogzó festéket. Nagy sokára elérkezett az igazság ideje. Kevéssel a beállás előtt az önindító felmondta a harcot. Egy halk kattanással adta tudtára a világnak, hogy átadta magát az örökkévalóságnak. Betolták az önálló mozgásra immár képtelenné vált autót az emelőre.
Lehull a lepel
– Most lehull a lepel! – kiáltott stampedli.
– Milyen lepel, erről a talicskáról idáig, csak a tyúkszar hullott, semmiféle vásznat nem láttam, dörmögte a gondokkal küzdő őrmester. Egy szerelő fiú a Trabant alá helyezte az emelő csápjait és az emelkedni kezdett.
Hősünk alig bírta kivárni, hogy kellő magasságba kerüljön. Az emelő körül szaladgált és innen-onnan alá-alákukkantott. Úgy mellmagasságba érhetett a folyamat, amikor a csirkeól nyugalmához szokott paripa nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Az is lehet, hogy a méltatlan helyzetében, amit egy menyasszony szoknyája alá tekintés szégyene okozott, váratlanul megadta magát. Halk, diszkréten reccsenéssel összeroppant. Az emelőről kártyavárként omlott le az álom.
Összeomlás
Őrmester inkább saját magát kívánta volna holtan kiterítve látni, mint vágyai netovábbját kettétörve. Kiszáradt a torka, elborította a hideg veríték, a szíve hevesen kalapált, az ájulás környékezte.
– Mit mondok a feleségének, hogy fogok majd a szemébe nézni, amikor számon kéri tőle a megtakarított pénzünket, így rútul pórul jártam. – Egy ostoba civil így rászedett.
Törött szárnyú madárkánt verdestek a gondolatok a zúgó agyában. A csörömpölés hallatára a szerviz vezetője üvöltve rohant ki az irodájából és cifra káromkodások közepette utasította ki az elcsigázott őrmestert és a Stampedlit.
– Tönkre teszik az emelőnket, azzal a hulladékkal! Ezzel keressük a kenyerünket! Az őrmester kitántorgott a helységből. Az ajtóban megcsapta hűvös koraesti szellő. Futásnak eredt. Az agyában rémisztő képek cikáztak.
– Visszakapni a pénzt. – Visszakapni a pénzt. – Mi van, ha nem adják szép szóval. – Mi van, ha nem adják vissza a pénzt. – Becsaptak. – Becsaptak.
Az első útja a kocsmába vezetett. Egy üveg rumot rendelt. Ki sem töltötte az italt pohárba, úgy üvegből szívta magába a bátorságot. Érezte, most gyorsan kell cselekednie. A szesz hamar a fejébe száll és akkor elveszett minden. Haza sietett, magához vette a szekrényből a szolgálati pisztolyát.
Az alkohol megtette a hatását. Egyre bizonytalanabb lábakon, vérbeforgó szemmel, elszántan folytatta útját. A felesége hazafelé jövet, éppen akkor fordult be az utcájukba, amikor a férje és a nyomában loholó katona kilépett a kapujuk ajtaján. Azonnal tiszta volt az asszony előtt a helyzet.
Add vissza a babaruhát!
Az őrmester és Stampedli sietve a Trabant régi tulajdonosának háza felé vették az irányt.
– Adják vissza a pénzemet, kiabált az őrmester az eladó kerítésén keresztül. – Adják vissza a pénzemet. A szándéka komolyságát jelezve és a civilek meggyőzése kedvéért egyet-kettőt a levegőbe lőtt. Az eladó rémülten keresett fedezéket a családi ágy alatt. A felesége bölcs előrelátása és a lélekjelenléte mentette meg a helyzetet.
– Itt a pénze a húszezer forint, vegye el és menjenek innen, hagyjanak minket békén. Az őrmester felesége is oda ért a kapuhoz és azonnal támadásba lendült. A bevásárló szatyrát vadul forgatva a feje felett, hol a férjére, hol pedig az eladó feleségére mért egy- egy jól irányzott csapást. Egy Katonai rendészet feliratú jármű fékezett a verekedőkhöz közel. Fegyveres katonák ugráltak ki a terepjáróból és egykettőre megfékezték a hadonászó asszonyt és a részeg férjét. A pénzt maradéktalanul visszakapták. Az eladó és a vásárló nem tett egymás ellen feljelentést. Talán, mert a jobb körökben ez nem szokás. A harminc nap helyőrségi elzárás után szabadulva, az őrmesterünk életében visszazökkent minden a régi kerékvágásba. A laktanyában az ideje nagyobbik részét a kártya és a biliárdasztal körül múlatta.
Szolgálaton kívüli idejét a kedvenc kocsmájában lelki sebeinek ápolásával, méla italozással töltötte.
