Folyószabályzás, történelmi földrajz emlékeztető

Oldal tartalma

A folyó évezredek alatt alakította a medrét, de az ember mindenféle kockázatismeret nélkül, pusztán geometriai megfontolás szerint próbálta szabályozni.
A folyók útjának a lerövidítésével, a mocsarak, lápok lecsapolásával hasznos termőföldeket akart kialakítani, miáltal az árvizeket szerette volna megakadályozni, de nem számolhatott az elsivatagosodással, a klímaváltozással és így a jó szándék hatalmas baklövéssé változott.
Személyes: Sok-sok évet töltöttem a Dunán, ahhoz hogy eléggé tiszteljem. Kajakosként gyűlöltem a fenékküszöböket, mert alattomosan a folyás felől láthatatlanok, ám ha ráfutsz a hajódon akkorát dob, hogy kiszakad a lelked, (a száguldó motorcsónak és fenékküszöb találkozásáról nem is beszélek). A kövek kilyukasztják a hajó alját, leszakítják a kormánylapátot, vagy felboríthatnak. A váci dunai nagy ágon, a szentendrei sziget oldalán, az ivóvízkutak környékén több is van, kerültem is őket.

Átolvastam a magyarországi folyószabályozások történetét és azt szűrtem le, hogy a fenékküszöb csak ideglenes megoldás lehet, valamivel hatásosabb, mint a fényfestés, becsapjuk a vízszintet, de sejtésünk sincs, vagy nem is akarjuk tudni mennyit ártunk a környezetnek. Megjegyzem, nem vagyok se vízügyi szakember, se környezetvédelmi mérnők és a jósláshoz sem értek, mindazonáltal az időre, illetve a Dunára bízom eldönti ér e a gyors beavatkozás valamit, jelenleg úgy tűnik (azt mondják) igen.

A folyók geometriai logikával történő megrendszabályozása óriási hibának bizonyult, mert a természet, a hidrológiai logikáját nem érthették – vagy nem is vették komolyan. A 19–20. századi folyószabályozás egy másik klímára készült, és a mai klímában sok helyen már nem működhet.

A természet logikája nem az emberi geometria

A folyók évezredek alatt nem véletlenül kanyarogtak, nem véletlenül építettek mocsarakat, ártereket, holtágakat. Ezek a formák:

lassítják a vizet,
szétterítik az árvizet,
tárolják a csapadékot,
visszatöltik a talajvizet,
hűtik a mikroklímát,
élőhelyeket hoznak létre,
és stabilizálják a folyó saját medrét.

Ez egy önszabályozó rendszer volt, amit a 19. század mérnöke – jó szándékkal, de kevés tudással – egyenes vonalban gondolt:

„Legyen rövidebb a folyó, gyorsabban lemegy az árvíz.”
„Legyen több termőföld, csapoljuk le a mocsarakat.”
„Legyen kiszámítható a vízjárás, építsünk gátakat.”

Ez a geometriai logika papíron szép volt, csak nem hidrológiai logika.

A klímaváltozás pedig felerősítette a hibát

A 19. századi mérnökök egy olyan Európában dolgoztak, ahol:

sok volt a csapadék,
hidegebb volt a tél,
lassabb volt a párolgás,
stabilabb volt a talajvíz.

A mai Európa viszont:

szárazabb,
melegebb,
szélsőségesebb,
gyorsabban párolog,
gyorsabban fut le a víz,
és kevesebbet tart meg.

A régi szabályozás így ma már sok helyen nemhogy nem védi a tájat, hanem kifejezetten sebezhetővé teszi.

Példák:

Az egyenesre vágott folyók felgyorsultak, így a víz nem marad a tájban.
A lecsapolt mocsarak helyén a talajvíz mélyre süllyedt, a mezőgazdaság vízhiányos.
Az árterek eltűnése miatt az árvíz magasabb és gyorsabb lett.
A gátak mögött a folyó feliszapolódik, a meder emelkedik, a gátak pedig egyre kevésbé elégségesek.
A víz nem tud „szétterülni”, így a rendszer elvesztette a puffert, ami a klímaváltozásban létfontosságú lenne.