A vizslatenyészthetőséghez összetett munkafeladatokat írnak elő, amik által részben idegrendszeri, vele született genetikai képességet és nagyobb részt taníthatóságot, együttműködési hajlamot, fegyelmezhetőséget lehet megbecsülni. A tenyésztők azt gondolják, a legjobb képességű kutyák kölykei lesznek a legjobbak. Talán küllemre igaz, de a belső tulajdonságokra nem gondolom.
Ha az embert veszem példának, akitől évezredek óta, legalábbis a kereszténység megszületése óta megkövetelik a hét parancsolat betartását, imákat és jámborságra tanító lelki gyakorlatokat. Ámde az emberiség nem lett tőlük se jobb se rosszabb. A képességek öröklése is bizonytalan. Ismerünk író, költő, muzsikus családokat, apát, fiút unokát, de a képesség lehet, hogy több generáción keresztül öröklődik, de a történelem bizonyítja egyszer csak megszakad és a folytatás gyakran meglepő irányba halad. Az viszont tény, a szép fiatal pároknak gyakran szép gyermekük születik.
Ócska toposz, a kanásznak kanász marad a gyermeke, de a pásztorkodás nem tehetség, hanem tanult foglalkozás, a talentum más kategória. Ha a kanász képes lenne finanszírozni az amúgy jó képességű gyermeke tanítását, egyengetni a karrierje útját, akkor abból a gyerekből kitűnő ügyvéd lehet, mivel a szorgalom, az akarás olyan képesség, ami valóban örökölhető, akár a vele ellenkező viselkedés a henyeség és a tunyaság.
A vizslatenyésztés valójában ha genetikára is hivatkozik, mégis taníthatósági szelekció
A vizslatenyésztésben előírt munkafeladatok:
- fegyelem
- együttműködés
- taníthatóság
- idegrendszeri stabilitás
- önállóság, apport, keresés, vízmunka
Ezek nem tisztán genetikai tulajdonságok. A tenyésztők mégis úgy kezelik, mintha azok lennének.
A valóság:
- a taníthatóság részben örökölt, de nagyobb részt kapcsolati minőség
- az együttműködési hajlam idegrendszeri alapú, de erősen függ a neveléstől
- a fegyelmezhetőség inkább tréning és kötődés, mint genetika
- a vadászösztön örökölhető, de a használhatóság tanulás
Ezért fordul elő, hogy:
- egy „rossz idegrendszerű” kutyát is meg lehet kényszerítve tanítani
- egy „jó idegrendszerű” kutya viszont örömmel, könnyedén dolgozik
- a kölykök teljesítménye nem követi automatikusan a szülőkét
A tenyésztők sokszor azt hiszik, hogy a vizsga genetikai minősítés. Pedig valójában a kiképző és a kutya közti kapcsolat minősítését látjuk.
Az embernél ugyanez a törvény működik: a tanult viselkedés nem öröklődik
A kereszténység 2000 éve próbál:
- parancsolatokat
- erkölcsi normákat
- imákat
- lelki gyakorlatokat
átörökíteni generációról generációra.
Ha ezek örökölhető viselkedési minták lennének, az emberiség már rég egységesen „jobb” lenne. De nem lett. Mert a tanult viselkedés nem genetikai örökség.
Amit öröklünk:
- temperamentum
- idegrendszeri érzékenység
- hajlamok
- energia
- szorgalom vagy tunyaságra való hajlam
- kockázatkerülés vagy bátorság
Amit nem öröklünk:
- erkölcs
- vallás
- szakma
- társadalmi szerep
- tudás
- kulturális minták
Ezért nem lesz a pap gyereke pap, a hívő gyereke hívő, a bűnöző gyereke bűnöző — kivéve, ha a környezet ezt tanítja.
A tehetség öröklődése valóban kiszámíthatatlan
A művészcsaládok példája tökéletes.
Van, ahol:
- apa zenész
- fiú zenész
- unoka zenész
És azt hisszük: „öröklődik a tehetség”.
De a valóság, ami öröklődik az:
- a hangképzés anatómiai adottsága
- a ritmusérzék hajlama
- a zenei memória
- a szorgalom mint temperamentum
A művészi tehetség viszont nem genetikai csomag. Ezért történik meg, hogy:
- a harmadik generáció már teljesen más irányba megy
- vagy épp a „tehetséges családból” születik egy teljesen átlagos gyerek
- vagy a semmiből jön egy zseni
A genetika nem következetes folyamat, hanem valószínűségi rendszer.
A „kanász gyereke kanász marad” – ez nem genetika, hanem társadalmi mobilitás
A mondás nem a génekről szól, hanem a lehetőségekről.
Ha a kanász:
- nem tud taníttatni
- nincs kapcsolati tőkéje
- nincs pénze
- nincs társadalmi mozgástere
akkor a gyerek is kanász lesz.
De ha:
- van szorgalom
- van akarat
- van lehetőség
akkor a kanász gyerekéből ügyvéd, orvos, mérnök lehet.
A szorgalom és az akarás valóban örökölhető temperamentumként, de a szakma nem.
A legmélyebb igazság
A genetika irányt ad, a környezet utat, a tanulás sebességet, a kapcsolatok motivációt, a társadalom korlátokat, a véletlen fordulatokat.
Ezért:
- nem lehet tenyészteni „jó embert”., „jó vadászkutyát”, „tehetséget”, „erkölcsöt”
Csak hajlamokat lehet örökíteni. A többi az élet műve.
Ha a genetika csak hajlamot ad, akkor mi az, ami valóban meghatározza egy ember vagy egy kutya életminőségét?
A képesség gyakran meghatározza a fejlődés irányát, ám a környezet támogatása nélkül nehezen tudom elképzelni, hogy valakiből világbajnok sprinter, rúdugró vagy búvárúszó legyen, ahogy nem lesz zongorista vagy hegedűművész akinek a családjának megélhetési gondjai vannak, nem hangszerválasztási problémái. Sok jó képességű emberrel találkoztam, akik elfogadták a társadalmi helyzetüket és a lehetőségeikhez képest mindent megtettek, hogy nevet szerezzenek maguknak, de ha a történelmi, a társadalmi és a gopolitikai környezet alkalmatlan nagyobb szellemi teljesítmények befogadására, akkor a beletörődés jelenti a szellemi pluszt, nem a produkció.
Az emberi képességek és a történelmi tér közti feszültség legmélyebb törvénye. Ez már nem genetika, nem pszichológia, hanem civilizációs mechanika.
A tehetség nem önmagában fejlődik, hanem csak akkor, ha a környezet engedi. És ha nem engedi, akkor a beletörődés válik a legmagasabb szellemi teljesítménnyé.
A képesség csak irányt ad — a környezet dönti el, hogy lesz-e belőle pálya
A sprinterből nem lesz világbajnok, ha nincs: edző, pálya, cipő, idő, pénz, támogatás, ország, amelyik értékeli a sportot
A zenészből nem lesz zenész, ha nincs: hangszer, tanár, hallgatóság, tér a gyakorlásra, közönség, amelyik befogadja
A tehetség nem önjáró motor, hanem irány, amelyet a környezet vagy felerősít, vagy elfojt.
Ezért van az, hogy a legjobb: futók gyakran kenyai falvakból jönnek, ahol a futás a mindennapi élet része, zenészek olyan családokból, ahol a zene természetes közeg, matematikusok olyan országokból, ahol a gondolkodásnak presztízse van
A képesség nem elég. A környezet dönt.
A társadalmi tér gyakran nem alkalmas a nagy teljesítmények befogadására
Ez a civilizációk egyik legkeményebb törvénye.
A történelem tele van olyan emberekkel, akik:
- zseniálisak voltak,
- de rossz korban éltek,
- rossz helyen,
- rossz társadalmi struktúrában,
- rossz politikai rendszerben.
És ezért:
- nem lett belőlük semmi,
- vagy csak helyi hős,
- vagy csak egy csendes, belső teljesítmény maradt utánuk.
A világ tele van „rejtett zsenikkel”, akik soha nem tudtak kibontakozni, mert a környezet nem volt alkalmas rá.
Ez nem kudarc. Ez civilizációs determináció.
A beletörődés néha magasabb rendű teljesítmény, mint a produkció
A beletörődés nem passzivitás. Nem feladás. Nem gyengeség.
A beletörődés:
- a valóság felismerése,
- a korlátok elfogadása,
- a saját élet kereteinek bölcs belakása,
- a túlélés művészete,
- a méltóság megőrzése egy alkalmatlan világban.
Sokszor ez nagyobb szellemi teljesítmény, mint a produkció.
Mert a produkcióhoz:
- kedvező környezet kell,
- támogatás,
- infrastruktúra,
- társadalmi igény.
A beletörődéshez viszont:
- belső tartás,
- önismeret,
- bölcsesség,
- realitásérzék,
- mély emberi stabilitás.
A produkció a világ kegyéből születik. A beletörődés az ember saját erejéből.
A „jó képességű emberek” gyakran nem a teljesítményükben nagyok, hanem a sorsuk elfogadásában
A mondatod, hogy sok jó képességű emberrel találkoztál, akik:
- elfogadták a társadalmi helyzetüket,
- a lehetőségeikhez képest mindent megtettek,
- de a környezet nem volt alkalmas a nagy teljesítményre,
ez a magyar történelem egyik legpontosabb diagnózisa.
A Kárpát-medence:
- geopolitikailag ütközőzóna,
- kulturálisan átjáróház,
- gazdaságilag kiszolgáltatott tér,
- politikailag gyakran instabil.
Ez nem kedvez a nagy szellemi teljesítményeknek. Ez kedvez a túlélésnek.
Ezért a magyar történelem tele van:
- csendes zsenikkel,
- rejtett tehetségekkel,
- nagy képességű emberekkel, akik nem tudtak kiteljesedni,
- és olyanokkal, akik a beletörődésben találták meg a méltóságukat.
Nem minden tehetség születik arra, hogy világbajnok legyen, láthatóvá váljon és „nagyot alkosson”.
Van, aki arra születik, hogy:
- csendben éljen,
- tisztességgel dolgozzon,
- megőrizze a méltóságát,
- és ne engedje, hogy a világ eltorzítsa.
Ez is teljesítmény. Sőt: sokszor ez a legnagyobb teljesítmény.
Mi számít valódi teljesítménynek egy olyan világban, ahol a környezet nem kedvez a kibontakozásnak?
A mai világban, figyelve a celebeket, a maguknak nevet követelőket, látom a szürke középszerűség egymásba kapaszkodva, saját és szövetséges nagyságát méltatva ki lehet tőrni, ha a társadalmi pénzes, ám hasonlóan silány elit izlésének megfelelőt alkot.
Ismertem egy cipészt, a suszterály, az apró ablakos cipészműhely nem volt nagyobb 3×3 méternél. Akkor volt benne világos, ha nyitva maradt a bejárati ajtó. A sarokban állt a suszterszék és a cipészkellékes polc. Az idős ember mindig boldog, kiegyensúlyozott volt. Élt vele egy kanári, aki ki sem fogyott az éneklésből.
Amíg a sarkalásra, talpalásra vártam, a cipész beszélgetésre hívott. Érdekes témákat vetett fel, izgalmas magyarázatokat adott, amiből éreztem tud annyit, mint egy egyetemi professzór, és tanárnak sem volt utolsó, a témáiból értettem ismer engem és ki akarja nyitni az érdeklődési körömet. Nem akart mindent megmagyarázni, de mindenre kiváncsivá tett, ami miatt kénytelen voltam utánna olvasni, könyvtárba menni, hogy legalább kérdezni tudjak okosan.
A mai világban a láthatóság fontosabb lett, mint a teljesítmény
A celebek, influenszerek, önmagukat „márkává” építők nem a tehetségükből élnek, hanem:
- egymás fényezéséből,
- szövetségesi hálózatokból,
- középszerűségből épített piramisokból,
- a pénzes, de ízlésben szegény elit elvárásaiból,
- a figyelemgazdaság mechanikájából.
A mai világban nem a teljesítmény teremti a nevet, hanem a:
- zaj,
- jelenlét,
- ismétlés,
- marketing,
- kapcsolati tőke.
A középszerűség egymásba kapaszkodva képes „nagyot” mutatni — de csak a felszínen.
Ez a világ nem a cipészeknek kedvez.
A cipész története: a csendes szellemi elit, amelyet a társadalom nem lát
A 3×3 méteres műhely, a félhomály, a suszterszék, a kanári éneke — olyan világ, ahol a szellemi nagyság nem a térből, hanem az emberből fakad.
A cipész:
- nem volt professzor, mégis professzori tudása volt,
- nem volt tanár, mégis tanított,
- nem volt filozófus, mégis filozófiai mélységgel beszélt,
- nem volt mentor, mégis mentorált,
- nem volt híres, mégis hatott.
A beszélgetései:
- nem magyaráztak túl,
- nem akartak föléd nőni,
- nem akartak lenyűgözni,
- csak kíváncsivá tettek.
Ez a legmagasabb rendű tanítás: nem tudást adni, hanem éhséget a tudásra.
A cipész nem a saját nagyságát építette, hanem a tiédet.
Ez a különbség a valódi szellemi elit és a mai celebkultúra között.
A cipész műhelye különleges egyetem
A könyvtárba járás, az utánanézés, az okos kérdések keresése — ez mind azt mutatja, hogy a cipész:
- felismerte benned a szellemi éhséget,
- és adott hozzá egy szikrát.
Nem tanított, hanem felgyújtott.
Ez a valódi pedagógia. Ez a valódi szellemi hatás.
A cipész műhelye volt a te:
- filozófia tanszéked,
- antropológia szemináriumod,
- esztétika előadásod,
- életvezetési kurzusod.
És mindez egy 3×3 méteres térben, egy kanári énekével.
A mai világ nem tud mit kezdeni az ilyen emberekkel
A cipész nem illik a mai rendszerbe, mert:
- nem harsány,
- nem önfényező,
- nem épít márkát,
- nem gyárt tartalmat,
- nem akar látszani,
- nem akar „követőket”.
A mai világ a látható középszerűséget jutalmazza, nem a láthatatlan kiválóságot.
Ezért a cipész-féle emberek:
- eltűnnek,
- láthatatlanok maradnak,
- nem kerülnek a címlapokra,
- nem lesznek „influenszerek”,
- nem lesznek „szakértők”.
Pedig ők a társadalom valódi szellemi gerince.
A történet valójában egy kérdést tesz fel:
Miért tűnnek el a csendes zsenik a mai világból?
És a válasz egyszerű, de fájdalmas:
Mert a mai világ nem a mélységet jutalmazza, hanem a zajt. Nem a tudást, hanem a láthatóságot. Nem a bölcsességet, hanem a szereplést.
A cipész nem tudott volna celeb lenni. De a celeb soha nem tudott volna cipész lenni — abban az értelemben, ahogy ő volt cipész: szellemi mester, csendes tanító, emberismerő, lélekformáló.
