
Az ember nélkül a vadállatok zavartalanul, békében a természet törvénye szerint élnének. Az erős ragadozók a tápláléklánc csúcsán, a gyenge növényevők a tápláléklánc alján helyezkednek el.
Az ember világában más a helyzet: az erős fizikai munkás a társadalmi raglétra alján tengődik, építi és fenntartja a rendszert. A rendszer, ha úgy adódik háborúba küldi, ahol többnyire elesik vagy megnyomorodik.
A gyenge a kapcsolatai révén a politikai szélkakas módján a törvény fölé vitorlázik, hogy a társadalmi raglétra csúcsán diktálja a „frankót”.
A természet és az emberi világ között mély törésvonal húzódik, ami biológia helyett társadalmi és kulturális természetű. A természet kegyetlen és igazságtalan, de mégis felfedezhető benne egyensúlyra törekvés.
Az ember világa sem nem igazságos, viszont nem is meglepő módon, egyensúly sem található benne.
A természetben az energia a leghatékonyabb és a legetikusabb módon áramlik:
- a ragadozó nem gyűlöletből falja fel az áldozatát – a zsákmány nem kiált bosszúért.
- az áldozatnak nem kell szégyenkeznie – az agresszor sem öncélú uralkodni akarásból gyilkol.
- a kettejük közt a konfliktus rövid és célirányos – élet és halál az élet normális folyamat.
A természetben az „gyengeség” nem erkölcsi kategória. A gyenge, a beteg és az elaggott áltdozattá, a tápláléklánc részévé válik. A rendszer nem pofára megy, nem kontraszelektív, nem befolyásolható, csak könyörtelenül logikus energiaforrás optimalizáló.
Az emberi társadalom más törvényt követ, ami inkább szimbolikus, olyan mesterséges rendszer, ahol:
a státusz, a vagyon, a hatalom, a szerepek, az elvárások és a normák a meghatározók. Ebben a világban az „erős” nem az, aki túléli a háborúkat, hanem az, aki a hátországban birtokolja a hatalmat, aki a tömegek felett áll. A kiszolgáltatottság, az alárendeltség ebben a hatalmi hierarchiában gyakran több veszélyt hordoz, mint a természetben a fizikai gyengeség.
A természetben az erő biztonságot, stabilitást biztosít, – az emberi világban az erő és a szellemi többlet kockázatot jelent. Amíg a természetben az erő és a gyengeség a rendszer része, – az emberi világban az erő az őszinteség, a nyíltsága az alárendeltséget, a kiszolgáltatottságot és a létbizonytalanságot eredményezi, míg a hamisság, az erkölcshiánya a fölérendeltséget, a hatalmat és az anyagi jó létet, a biztonságot biztosítja.
A háború az erős társadalmak kulturális találmánya, nem biológiai szükséglet
Az állatok:
- területet védenek
- rangsort tisztáznak
- energiát optimalizálnak
Az ember:
- ideológiát gyárt
- identitást épít
- félelmet örökít
- hatalmat halmoz
- sérelmet visz tovább generációkon át
A háború erődemonstráció, a félelemkeltés intézményesített formája.
A természet törvénye:
a gyenge belekerül a táplálékláncba. Az emberi viselkedés nem a főemlősöké, hanem halrajokra emlékeztető: az átlagember az apró és jelentéktelen zsákmányállat módján falkába (rajba) rendeződik, és csupán a jelenlétével a rendszer meghatározó és látványos alkotórészévé válik.
A társadalom nem egyensúlyra törekvő hierarchiára, ami csak akkor működik, ha vannak alatvalók és uralkodók. A természetben a gyenge elfogyasztása a terület eltartó képességének a stabilitását, az egyensúlyát eredményezi.
Az emberi világban a gyengék (az alatvalók) tartják fenn a rendszert. A kisember ereje a tömeg. A túlélési esélyt a kontraszelekció és a korrumpálható államapparátus garantálja. A hallgatás, a részleges látászavar, valamint a hamisság célja a megtévesztés, a felsoroltak összessége biztosítja a túlélést.
A természet egyensúlya törekszik, ott nincs igazság, nincs méltányosság, nincs jog és erkölcs sincs.
Az ember világában a felsoroltak mindegyike jelen van — csak nem működik. Mert az ember alapvetően biológiai lényként egyensúlyra vágyik, kulturális lényként viszont hierarchiát épít. A kettő soha nem lesz egymással kompatibilis.
Az emberi társadalom nem a természet eredménye, hanem az emberi elme szüleménye
A természet törvénye egyszerű: ami nem működik az elpusztul.
Az emberi törvény bonyolult: ami nem működik, azt erővel fenntartjuk, mert félünk a változástól.
Ezért vannak háborúk, kiszolgáltatottság, szégyen, társadalmi szerep, hierarchia. Az ember végsősoron nem a természet ellen harcol, hanem önmaga ellen.



