Ki tudja, azokban a zűrzavaros években, hogy juthatott valakinek is az eszébe a magyar vizsla kitenyésztésébe fogni.
Megpróbálom a kor eseményeit a magam módján felidézni.
” KRÓNIKÁS ÉNEK 1918-BÓL
S szegény emberek még sem csömörűlnek,
Buták, fáradtak és néha örűlnek,
Szegény emberek mindent kitörűlnek
Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.
Szegény emberek ölnek és csak ölnek
S láz-álmaikban boldogan békűlnek.
S reggelre kelvén megint megdühűlnek,
Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.
Halál-mezőkön bitófák épűlnek,
Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,
Unják a hullát, el- s vissza-röpűlnek,
De az emberek meg nem csömörűlnek.”
Ady Endre írja megdöbbentő hangvételű versét az első világháború borzalmairól. Nem sejthette, hogy a következő években, milyen véres és drámai eseményekkel kell még a magyarságnak szembe néznie.
Az első világháború elvesztését, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követően, Kun Bélaféle szovjetmintájú brutális vörös terrorra, majd annak szintén kegyetlen megtorlása elborzasztotta Európa, de a világ sokat látott és nyugalomra, békére és feledésre vágyó népeit.A testvérgyilkos események nem segítették a világ szimpátiájának a megnyerését.
1920. január 16-án hangzott el gróf Apponyi Albert a Trianoni békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres védőbeszéde;
„- Uraim! – Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire.”
A beszéd ellenére, azaz a magyar nép képviselőinek a semmibe vétele, az elzárása, illetve házi őrizetben tartása mellett meghozták a győztes hatalmak képviselői a világtörténelem, de legalábbis Európa újkori történelmének egyik legigazságtalanabb és leggyalázatosabb békedekrétumát.
Szent István ezeréves országa egy csapásra elvesztette területének kétharmad részét, állampolgárainak több mint felét.
Kevés nép lehetett a világtörténelemben, aki ilyen apátiás beletörődéssel viselte a rája rótt kollektív büntetést, mint a magyar. Miközben, akadtak közülünk, olyanok, akik igazából az ítélet következményivel semmit sem, vagy legfeljebb a láncaikat veszthették el, mégis újra tárgyalóasztalhoz és alkura kényszeríthették vérbíráinkat.
A határok rendezése során az 1921.-es soproni népszavazás nem a sógorok békejobbját, hanem 1921. aug. 28-án Ágfalva térségében 120 alföldi magyar, főként a kecskeméti tanyavilág szegényei nyúltak a fegyverhez és szálltak szembe a bevonuló osztrák csendőrökkel.
Aztán a semmiből előkerülő „rongyosok” serege elfoglalta Burgenlandot, ahol is kikiáltották a Lajtai –Bánságot. Ezek az események előzték meg a velencei döntést a soproni népszavazásról.
Az ország egy igazi véres harapófogóban volt, ami egyrészt abban nyilvánult meg, hogy a főrend bármi áron visszakívánta állítani a feudális államformát, másrészt az országot a kommunista vérbrigádok Lenin fiúi „proletár diktatúrája” tartotta véres terror alatt.
Az események zűrzavarát nem enyhítette Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó „király nélküli királyság” államformában történő regnálása. Horthy kormányzósága 1919. november 16-án vette kezdetét, miután a román hadsereg kifosztotta Budapestet és elkotródott a fővárosból.
1921. október 23.-ai budaörsi csata után az Antant elvárásainak megfelelve november 6-án a Nemzetgyűlés – a magyar történelem folyamán immár harmadszor kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.
”Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.”
Majd a trónról történt lemondó nyilatkozata után IV. (Boldog) Károly száműzetésbe költözött Madeira szigetére.
A kor művészeti irányzatai a kaleidoszkóp sokszínűségét kínálják, mint az avantgárd, futurizmus, expresszionizmus, dadaizmus, szürrealizmus, kubizmus, konstruktivizmus, miközben a keleti háttérben bontogatja már a szárnyait a szocreál.
A magyar túlélési stratégiánk része a humorra való észjárásunk, mi sem tükrözi ezt jobban, mint a 20-as évektől fogva gombamód szaporodnak a kabarék.
A politikai és a gazdasági, a morálisan összeomlott magyarországi, dölyfös, a feudális előjogaihoz foggal-körömmel ragaszkodó arisztokráciája nem volt belátással a fejlődésre, nem volt hajlandó magától megossza a hatalmat és a kiváltságainak egy részét.
A külső és belső problémáink miatt Európa nyugatabbra fekvő országaihoz képest legalább száz-százötven év lemaradással kezdődhetett el hazánkban a keserves polgári, társadalmi átalakulás.
A mezőgazdaság gépesítése, a földművelés új technológiái, a tulajdonviszonyok változásai, valamint a háború velejárója a természetes vadállomány, illetve a vadászati lehetőségek csökkenését eredményezte.
Kézenfekvőnek látszott, hogy a vadászati lehetőségek bővítése céljából az 1920-as évektől a sportcélú mesterséges fácántenyésztés bevezetése.
A technológia garantált jövedelmezőségéről számos korabeli cikk és értekezés maradt fenn.
Figyelemre méltó Rohoska Soma m. kir. erdőmérnök írása.
„Eltekintve ugyanis a vadászatnak ideális és sportértékétől, vagyis mint a testet és lelket üdítő elfoglaltságtól, ma, midőn minden egyes állampolgárra kétszeres súllyal nehezednek az anyagi gondok, pénzügyi szempontból sem lehet közömbös e téma.”
Mintha, ma íródott volna, azzal a meglepő különbséggel, hogy míg az 1920.-as években, illetve a 29-es gazdasági világválság idején a fácántenyésztés és vadásztatása jövedelmezőségét méltatták, ezzel szemben ma a vadásztársaságok ugyanebben a témában az egyre növekvő veszteségeikről számolnak be.
A tenyésztett fácán vadászata a korabeli vadálló vizslákkal nem volt elég hatékony, ezért felmerült az igény egy többfunkciós a lövés előtti és a lövés utáni munkára, illetve több vadászati módban is egyaránt eredményesen alkalmazható vadászkutyafajta bevezetésére.
A példa már létezett, a tenyésztett fácán vadászati módjaiban már jól bevált német vizslák formájában. Ennek ellenére, (a helyi viszonyok, illetve a magyar ember habitusának a figyelembe vétele mellett) a hazánkban korábban már honos fajták továbbnemesítésével, felhasználásával kívántak a szakemberek a kihívásnak megfelelni, a céljaikhoz egy új, saját nemzeti fajtát megteremteni.
Az 1920.-as években a rövidszőrű német vizsla kitenyésztési tapasztalatainak a felhasználásával hozzáláttak a munkához.
Azt tudták, hogy milyen ne legyen és az is körvonalazódni látszott, hogy milyen legyen az újfajta.
A rövidszőrű magyar vizsla külső és belső jegyeinek a meghatározásával elkezdődött a céltudatos tenyésztés, aminek az eredményeként megszületett a világ egyik legjobb, ha éppen nem a legeslegjobb mindenes vadászkutyája. A teremtő ábrázolás egy sajátos és meghökkentő formája, egy hús-vér kutya, amelynek a karakterén keresztül sikerült a magyar lélek, a magyar sors művészi megfogalmazása.
Az 1929.-es nagy gazdasági világválság következményeként, a hogy József Attila a Hazám-című versében megfogalmazta
„s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.”
Akik nem csak a megmaradt vagyonkájukat, hanem kedves és hű magyar vizsláikat is magukkal vitték a nagyvilágba, aminek a következtében a fajta szinte egy csapásra világhírűvé válhatott.
A fajta egy sajátos üzenet a jövőnek, üzenet a világnak, hogy íme itt van a magyar vizsla a világ egy igazi élő csodája, aki tényleg elmondhatja magáról, hogy a „világra jöttem vérben és mocsokban”.
A nemzeti önérzetünk sebeinek a nyalogatásán kívül kellettek és kellenek a magyar vizslafajták sikereihez hasonló eredmények, amikkel megmutathatjuk, hogy mi magyarok a zsenialitásunkkal, a kreativitásunkkal, az élet többi területén is képesek vagyunk a világot lenyűgöző teljesítményeinkkel elkápráztatni.
Jó lenne, hogy a tenyésztésben résztvevő emberek emlékére, a teljesítményük elismerésére, illetve a magyar vizslafajták dicséretére valahol jól látható helyen emléktáblát, vagy szobrot állítanánk.
Az archív fényképeket Bába Károly unokájától kaptam a Nimród Vadászújságban megjelenő cikkemhez.
