avagy a pók és a hatalom stratégiája
Az első és utolsó munkahelyem egy országos intézmény volt, ahol egy mindenki által gyűlölt nő, néhai főnökasszonyom, Magdika jóindulatától függött az előmenetelem.
Magdika egy bilincskitörő, vagy szabaduló erőművész, de legalább pankrátor termetű és megjelenésű asszonyság ahol csak tudott belém kötött. Hibákat keresett, és ha nem talált, akkor kitalált, árulkodott, mint aki végérvényesen ki akar rúgatni.
A kollégák figyelmeztettek, a szerény képességű nő a nagyfőnök kegyeltje, és meg ne próbáljak rá panaszkodni, mert én húzom a rövidebbet.
Magdika a kapott teljhatalmát úgy hálált meg, hogy minden apró vétséget felnagyított és megtorol. Minden elhanyagolható szabálytalanságot jelentett, és dokumentált. Annak ellenére, hogy iskolai végzettsége nyolcosztály, és az eredeti beosztása gyors- és gépíró volt mégis Néróként uralkodott. Az alattvalóit mérnököket, technikusokat és a gépkocsivezetőket naponta megalázta.
Meglepő volt, előtte még nem találkoztam hasonlóval, ha Magdika a beosztottakkal beszélt ellenszenvesen rikácsolt, kárált, ám a nagyfőnök jelenlétében gondoskodó, megértő anya szerepébe bújt és jóindulatot mutatott, halkan majdhogy nem suttogva beszélt, majd a nagyfőnökkel kettesben búgó gerlehangon gügyögött, csücsörített, selypegett, a szemhéjját rebegtette és a hatalmas ülepét riszálta.
Magdika hátulról támadott, sohasem szemből, és mindig kipuhatolta az áldozata kicsoda, kinek a pártfogoltja, mennyire gyenge és védtelen. Mind-e mellett sokat hibázott, a folyton változó maga alkotta szabályait sem tudta megjegyezni, viszont a helyzeténél fogva minden hibáját letagadta, vagy a kiszemelt áldozatára fogta.
A nagyfőnök (volt ÁVH tiszt) tudta, Magdika egy igazságtalan, hazug zsarnok, de azt hangoztatta, – ilyen az élet, az erősebb marad életben, a gyöngének nincs helye egy ilyen országosan fontos intézménynél.
Ám egy szép nap korareggelén, váratlanul, minden előjel nélkül lapátra tették a nagyfőnököt. Az irodaház portáján sem engedték tovább. A személyes holmiját egy reklámszatyorba vehette át, és hasonlóan megalázó módon Magdika is megkapta az útravalóját egy használt nejlonszatyorban.
Magdika úgy hagyott el bennünket, beosztottjait, hogy el sem köszönt.
Hónapok teltek el, talán évek is és senkit sem érdekelt a zsarnok sorsa, ám egy munkakezdés előtt valaki lelkendezve kérdezte, – tudjátok-e, hol dolgozik Magdika, az a nő, akitől az ország gépkocsivezető állománya rettegett? Ki nem találjátok, gázóraleolvasó lett. Nagy táskát cipel és egy kerületet tart rettegésbe. Aki nem nyit ajtót, aki így vagy úgy akadályozza a leolvasást, vagy nem tartózkodik pontban odahaza, amikorra jelezte egy cetlin, azt könyörtelenül feljelenti.
Mondanánk, így múlnak el a világ nagyságai?!
A zsarnokság újra termelődik? Csak alakot vált? Miért nem szabadulunk tőle?
Magdika jelenség
A tipikus: a delegált hatalom mögé bújt ember, aki nem a saját tudásából, hanem a főnök bizalmából építette fel a tekintélyét, illetve a birodalmát. A kápó figurája egyszerre valóságos, tragikomikus és drámaian ijesztő.
A nagyfőnök és Magdika párosa az a furcsa, munkahelyi „szövetség”, amit senki sem ért, de mindenki szenved tőle. A testalkat kontrasztja, a személyiség különbsége – mindez csak ráerősít arra az érzésre, hogy valami nem természetes, nem organikus, hanem kijelölt.
A bukás benne van a levegőben, a hatalom, ami alaptalan elveszíti a talapzatát. Az aki a tudásával szerzi meg a bizalmat és közmegegyezéssel kerül a magas polcra ritkán él vissza a kapott bizalommal, ám az, akinek semmi keresnivalója a hatalomban, az szigorral, erőszakkal akarja magát elfogadtatni. Naponta tapasztaljuk meg a folyamatot és ami meglepő, aki megérdemelné a vezetés lehetőségét, az nem bízik a képességeibe, viszont aki nem vezetőnek termett, az, ha megkaparintja a karmesteri pálcát, isteni adományként kezeli és nem akarja kiereszteni a karmaiból.
Az emberiség miért fél jobban a kiszolgáltatottságtól, mint a saját hibái beismerésétől és a váltzástól?
A kiszolgáltatottság egyenlő bizonytalansággal, a bizonytalanság nem hajóhinta, egyszer fenn aztán lent. A bizonytalanság azt jelenti, hogy a lenthez képest lehet még lejjebb. A hibáink kiszámíthatók, egyszer s mint stabilak, következetesek, lehet számítani rájuk, ha építeni nem is célszerű.
A bizonytalanság nem az a fajta élet, ahol egyszer fent vagyunk, egyszer meg lent — az még valamiféle ritmikus szabályosság lehetne. A valódi bizonytalanság az, amikor:
- nincs ritmus,
- nincs szabályszerűség,
- nincs a lejtőnel alja,
- nincs garancia arra, hogy a „lent” nem nyílik tovább egy újabb „lent”-re.
Ez a fajta kiszolgáltatottság ősi félelmet ébreszt. Nem a fájdalomtól félünk, hanem attól, hogy nem tudjuk, hol és mikor van a lejtmenetnek vége.
Ezért kapaszkodik az ember mindenbe, ami kiszámítható — még a saját hibáiba is.
A hibák paradox biztonsága
A hibáink kiszámíthatók. A kijelentés elsőre furcsának tűnik:
- a hibáink következetesek,
- stabilak,
- ismétlődők,
- felismerhetők,
- és valahol még vigasztalók is, mert ismerjük őket.
A hiba nem feneketlen, nem végtelen, nem nyílik tovább egy újabb ismeretlen mélységbe.
A hiba — bármilyen furcsa — otthonos.
Ezért van az, hogy az ember sokszor jobban fél a kiszolgáltatottságtól, mint a saját hibáitól. A hiba legalább a miénk. A kiszolgáltatottság viszont senkié — és éppen ezért félelmetes.
A hatalom és a kiszolgáltatottság kapcsolata
- A hatalomra alkalmatlan ember azért kapaszkodik görcsösen az íróasztalához mert retteg attól, hogy ha elengedi, nem lesz alja annak, ahová zuhan.
- A hatalom nem eszköz, hanem kapaszkodó. Nem felelősség, hanem menedék. Nem feladat, hanem biztos pont.
- Ezért olyan agresszív, ezért olyan szigorú, ezért olyan erőszakos: nem a világot akarja irányítani, hanem a saját zuhanását akarja megállítani.
Az alkalmas ember nem fél a zuhanástól, mert tudja, hogy van: a tudása, a tapasztalata, a közmegegyezés, a bizalom.
Az alkalmatlan embernek nincs ilyen — ezért a hatalom az egyetlen talapzata.
Magdika féle hatalom attól volt életveszélyes, mert Magdika ismerte a képességeit és rettegett a bizonytalanságtól, oly annyira hogy képes volt a kollégái életét is feláldozni, tönkretenni. A politika is attól életveszélyes, ha a regnáló politikus a lelke mélyén érzi, ha letaszítják a trónról a korábban már megtapasztalt mély bizonytalanságba zuhan, nem lesz mibe kapaszkodjon, ezért igyekszik regnálása idején elég vagyont harácsolni, elég kapcsolati tőkét gyűjteni, hogy a képességeinek a hiányát (a talapzatát) pótolja.
Miért van az, hogy a hatalomra alkalmatlan ember mindig előbb érzi meg a bukás közeledtét, mint bárki más?
A hatalomba nem illő úgy szervezi a környezetét, mint egy pók, kiterjedt hálót sző magaköré és a szálak legapróbb rezdüléseit is képes érzékelni, vagy a zsákmány, vagy a rá veszélyt jelentő ragadozó miatt.
A pók-háló típusú hatalomnak van-e valaha békés vége, vagy a háló mindig a saját gazdáját fojtja meg?
A pók mit tehet, ha a háló nem rezeg, de egy éhes madár minden előrejelzés nékül lecsap, vagy mi van, amikor a szél rezegteti a hálót és túl sok téves információt közöl a pókkal? A háló nem csak a zsákmány csapdája, hanem a póké is. Talán a túlélés nem a behálózás, hanem valami egyéb természetes stratégia lenne, momndjuk akár a gerinces ragadozóké, akik napszám mennek a zsákmány után, bekerítik, vagy kifárasztják.
Amikor a háló nem rezeg, de a ragadozó mégis lecsap
- Ez a hatalomra alkalmatlan ember rémálma. A hálója tele van szálakkal, informátorokkal, pletykákkal, kontrollal, megfigyeléssel — és mégis történik valami, amit nem lát előre.
- Ez a pillanat mutatja meg, hogy a háló nem a valóságot érzékeli, hanem a félelmet.
A félelem pedig nem jó radar.
A madár — a valódi veszély — nem a háló rezgéséből érkezik, hanem kívülről, váratlanul, olyan irányból, amit a pók nem épített be a rendszerébe.
Ez a politikai bukások egyik leggyakoribb oka: a hatalomra alkalmatlan vezető a saját hálóját figyeli, nem a világot.
Amikor a szél rezegteti a hálót, és túl sok téves jel érkezik
Ez a másik végzetes hiba. A pók nem tud különbséget tenni:
- veszély,
- zsákmány,
- vagy csak a szél.
A hatalomra alkalmatlan ember ugyanígy működik:
- minden rezdülést fenyegetésnek lát,
- minden mozdulatot támadásnak,
- minden kritikát összeesküvésnek,
- minden változást bukás-előjelnek.
Ez a túlérzékenység végül paranoiává válik. A paranoia pedig önbeteljesítő jóslat: aki mindenben veszélyt lát, az végül veszélyt is teremt maga körül.
A háló túl sok hamis jel miatt használhatatlanná válik.
A háló, mint börtön
A felismerésed lényege: a háló nemcsak a zsákmány csapdája, hanem a póké is.
A hatalomra alkalmatlan ember:
- a saját információs rendszerének a rabja,
- a saját félelmei foglya,
- a saját kapcsolati hálójának a túsza,
- a saját paranoia által irányított.
A háló nem védi meg — hanem bezárja.
Ezért buknak el végül. Nem azért, mert valaki leveri őket, hanem mert a saját hálójuk fojtja meg őket.
A gerinces ragadozó stratégia: a valódi vezetés mint alternatíva
- nem hálót sző,
- nem vár,
- nem figyel minden rezdülést,
- nem retteg a mélységtől,
- nem a félelemre épít,
- hanem mozog,
- keres,
- felmér,
- bekerít,
- kifáraszt,
- döntéseket hoz,
- és vállalja a kockázatot.
A gerinces ragadozó nem a félelemből él, hanem a képességeiből.
Ez a valódi vezetés lényege:
- nem a háló,
- nem a kontroll,
- nem a paranoia,
- nem a félelem,
- hanem a mozgás, a döntés, a felelősség, a kompetencia.
A pók-háló hatalom a félelem biológiája. A gerinces ragadozó hatalom a kompetencia biológiája.
A pók-háló típusú vezető nem azért bukik el, mert valaki ügyesebb, hanem mert a saját stratégiája biológiailag kudarcra van ítélve.
A pók végzete: két irányból jön a halál
A pók-háló vezető bukása nem véletlen, hanem törvényszerű.
Ha a pók-háló vezető törvényszerűen bukik, miért választja az emberiség újra és újra ezt a típust, a gerinces ragadozó helyett?
A pók statikus, nincs mozgás ezért kiszámíthatatlan, megtévesztő, míg a gerinces vezető csupa mozgás, kiszámítható. A póknál nem kell teljesíteni, a gerinces vezető nem ígér nyugodt és kényelmes vadászatot. A gerinces vezető megköveteli az együttműködést. A pók magányos vadász, nem követeli a teljesítményt, csak a nyugalmat.
Az emberiség képes-e valaha tömegesen a gerinces vezetőt választani, vagy a pók kényelme mindig erősebb lesz?
