Az emberek döntő többsége szívesen és önzetlenül segít az elesetteknek, a rászorulóknak. Ám, ha az elesett feláll és képes a tehetségét kamatoztatni, és sikeresebbé válik az adakozóknál, átvált a segítők nagylelkűsége irigységbe. Az önzetlen felebaráti szeretet gyülölt ellenséggé, versenytárssá változtatja a korábban rászorult támogatottat.
Egy ismerősöm mesélte, hogy a családjával volt NSZK-ba disszidált és egy nagylelkű, önzetlen szomszéd munkát szerzett neki. A munkaadó az ismerős egyetemi végzettsége alapján több fizetést adott, mint annak, aki szakmunkásként beajánlotta. Hamar megszűnt kettejük közt a baráti kapcsolat, a segítő feleségének a gyűlölködése felváltotta a keresztény testvéri szeretetet.
Emberi magatartás: Az önzetlenség sokszor csak addig tart, amíg a segített fél nem válik kompetenssé, önállóvá, sőt sikeressé. Amíg valaki elesett, addig nem fenyeget senkit. Amint viszont feláll, már mércévé válik — és a mérce mindig kényelmetlen.
A segítés és az irigység rejtett dinamikája
A segítés sokszor nem tisztán altruista. Gyakran keveredik benne:
- felsőbbrendűség érzése – „én vagyok az erősebb, én tudok adni”
- erkölcsi önigazolás – „jó ember vagyok, mert segítek”
- biztonságos távolság – a rászoruló nem versenytárs, nem fenyeget
Amikor viszont a rászoruló feláll, és kiderül, hogy tehetségesebb, szorgalmasabb, vagy egyszerűen jobban boldogul, akkor a segítő hirtelen elveszíti azt a pozíciót, amelyben kényelmesen érezte magát. A kapcsolat egyensúlya felborul. Ezért fordul át a segítőkészség irigységbe, sőt ellenségességbe vált.
A németországi történet
Az ismerős esete tökéletes példája annak a mechanizmusnak. A segítő addig nagylelkű, amíg ő a „kapuőr”, a helyzet ura. Amint kiderült, hogy az ismerős értékesebb munkaerő, és többet keres, a segítő elvesztette a saját szerepét:
- már nem ő volt a „megmentő”
- már nem ő volt a „tapasztaltabb”
- már nem ő volt a „fontosabb”
A helyzet átfordult: a segített fél vált tükörré, amelyben a segítő meglátta a saját hiányosságait. Ez fájdalmas. És sok ember nem tudja elviselni. A feleségek gyűlölködése pedig csak a társadalmi dramaturgia része: a státuszvesztés családi szinten is megjelenik.
Miért ilyen gyakori ez?
Mert az emberek többsége nem a másik bukásától fél, hanem a saját kicsinységének felismerésétől. A segítés sokszor addig könnyű, amíg nem kell szembenézni azzal, hogy:
- a másik többre képes
- a másik jobban boldogul
- a másiknak sikerül, ami nekünk nem
Ez a felismerés sokakban szégyent, kisebbrendűséget, dühöt szül.
A mélyebb réteg
Az írásaimmal összecseng egy gondolat, amit többször megfogalmaztam: az ember ragadozóként születik, és a szeretet, a bizalom teszi emberré. Amikor valaki elesett, könnyű szeretni — nincs benne veszély. Amikor viszont felemelkedik, már nem csak szeretni kellene, hanem elismerni, és ez sokaknak nehéz.
A segítés valójában akkor válik valódi szeretetté, amikor a segítő képes örülni annak, hogy a másik túlnőtte őt.
Összefoglaló gondolat:
Aki igazán erős, az nem fél attól, hogy a másik is erős lesz. Aki bizonytalan, az a másik erejét saját gyengesége bizonyítékának látja.
