Anyósom olyan lett, mint egy kötött közlekedési jármű, egy sínautó, csak a megszokott napirendben működik, a változásokat nem viseli el, különösen az olyan, ami felboríthatja a megszokott életét.
Egy példa, felszereltem egy pohártartót a kávéfőző mellé, ha reggel kávét főzök kéznél legyen a pohár. Év is eltelt, de mosogatás után még mindig nem sikerült elérnem, hogy a poharakat a pohártartóba tegye, továbbra is a korábbi helyére, a tálalószekrénybe rakja. Először arra gondoltam, a szokás rabja, de ma már inkább úgy gondolom olyan lett, mint a gép vagy egy robot, aki a programot követi, de nem hoz saját döntéseket, a program nem módosítható.
Elgondolkodtam, vajon mi történik ilyenkor belül, amikor valaki mereven ragaszkodik a rutinjaihoz. Érzem a folyamat sokkal mélyebb annál, mint hogy „szokás rabja” lenne.
A merevség a rendszer stabilitás védelme talán – olyan, mintha a személyes belső világa csak akkor maradhatna egyben, ha minden külső inger pontosan ugyanúgy történik, mint korábban?!
