Retusált képek.
A természet tréfás, némelyik embert olyannak formál külsőleg, hogy belül másmilyen már nem is lehetne. Az erőszakost jóságosra, a jóságost erőszakosra, szerencsés kivétel, aki olyan kívül belül amilyen, de érthetően ők sem feltétlenül elégedettek a látvánnyal.
Annak idején számítógép, AI híján a fotósok kívánságra módosítani tudták a természet elfuserálta, az élet megtörte arcait. A dekorációban, ahol nagyon kicsi fizetésért dolgoztam kis mellékes pénzért színes tustintával százával retusáltam, színeztem át a megsárgult fekete-fehér házassági és családi fényképeket.
A vidéki nők kemény vonásokkal metszett arcát idealizáltra festettem. A durva ajkakat kérésre élénkpiros érzéki szív alakú apróra formáztam, a fáradt apró szemet álmodozó nagy búzakékre cseréltem, a nap égette, cserzett arcbőrt pirospozsgás ívelt szabályos jóságos tekintetűre rajzoltam, és a fejkendő alatt semmit mondó hajukat mesebeli aranyszőke, vagy ébenfekete hajkoronára cseréltem, hiányos fogazatukat vakító fehér egészséges és szabályos fogakkal helyettesítettem.
Olyanra színeztem őket, amilyennek látni, láttatni akarták magukat. Örömöt okozott a munka, úgy éreztem az elveszett boldogságukat pótoltam, csak az fájt, hogy az életüket nem szépíthettem kívánságuk szerint.
− Fogalmam sincs kitől, hol hallottam: aki képes a rosszat elfelejteni, akiben megszépül a múlt, annak az idő szépíti meg az arcát?!