A sötét anyagtól a fakerékig

alternatív kozmológia

A a csillagászok állítják, a modern kozmológia egyik legnagyobb rejtélye a világegyetem tömegének nagy részét alkotó sötét anyag, amely nem bocsát ki fényt, nem nyel el sugárzást, és nem lép kölcsönhatásba az más ismert anyagokkal sem. Viszont valószínű, hogy a tömegének gravitációs hatása tartja össze a galaxisokat és hajlítja el a fényt. Ott van mindenhol, mégsem találkozunk vele. Űrhajók sem ütköznek bele, nem érzékeljük, nem mutatják ki a műszerek.

A jelenség sok tudóst arra késztet, hogy új részecskéket, új erőket vagy új dimenziókat feltételezzen.

(A tapasztalat, az ismeret és a kreatív fantázia harcol a kételkedéssel a lehetséges legjobb megoldásért, ahogy valamikor a kerék feltalálásánál is történhetett. Az őskorban a szakiskolák hiányában valószínűleg képzetlen, lelkes amatőr találta fel a gurítás technológiáját. Egy tanárom, azt bizonygatta, a természet egyszerű, gyakori alapelemekből építkezik és azokból hoz létre bonyolult, ám megértve szintén egyszerű élő és élettelen szervezeteket.)

Talán a csillagászati problémák magyarázata a szemünk előtt, a földi környezetben is megtalálható. Feltételezésem szerint a sötét anyag nem más, mint az anyagot alkotó atomok életciklusának egyik állapota, mégpedig az elpusztult széthullott, elporladt maradéka, ami elvesztette a kölcsönhatásba lépő tulajdonságai nagy részét, viszont megtartotta a gravitációs képességét.

A gondolat egy olyan alternatív kozmológiai modellt mutat be, amelyben a világegyetem nem egyszeri robbanás végeredménye, hanem egy élő folyamat, amelyben az anyag három állapoton megy keresztül: aktív, passzív és plazmaállapot. A modell célja nem az, hogy megdöntse a standard kozmológiát, hanem hogy egy olyan szemléletet kínáljon, amely összhangban van a természet ciklikus működésével — a sejtek, a csillagok, a civilizációk és a galaxisok ritmusával.

Kis kitérő a kerék feltalálásának története bizonyítja, a tudás és a tapasztalat, de még a varázslat sem oldja meg a problémát, Mindig egy új szemlélet, egy másik nézőpont kell a korszakalkotó felfedezésekhez, mint a kerékhez is

A kerék születése – avagy hogyan haragítottuk magunkra az isteneket

Olvass tovább

Magányos Csillagok

Magányos, egyedül bolyongó csillagok vagyunk, amolyan pisla fények az intergalaktikus rengetegben.

Téveszmék és a félreértések káosza valamikor régen kivetett bennünket a rendszerből, és azóta sodródunk a minden mindegy légüres térben.

Köszönjük így is jól megvagyunk. Szabadságunk korlátozott, de még maradt benne véletlenszerű, kiszámíthatatlan, meglepő. A világegyetem gigászi erői gyúrják és algoritmusba préselik a valóságot, — ahonnan a nagy szellemi tér, a képzelet, a fantázia kívül reked. A kitaszított törvényteleneken a fizika szigora uralkodik. A vonzás és taszítás bénító. Távoli bolygók, galaxisok szövevényes gravitációs hálócsapdája tart bennünket, kiszolgáltatottakat fogva. Tehetetlenül, látszólag talán ellenállás nélkül, irányíthatatlanul sodródunk, de ennek megítélése csak nézőpont és viszonyítás kérdése. Súlyos teher a súlytalanság. Ami vitathatatlan, de nem vigasztaló, rabul ejtőinkkel együtt száguldunk a véges-végtelen univerzumban a megsemmisülés, (és vagy) az újrakezdés felé.

A világegyetem magányos tanúi, amolyan kívülálló belső megfigyelői lettünk. Az örök éjszakai fagyban vagy plazmahőben izzó lélektelen világban távoli fényekből táplálkozunk, befogadjuk és visszatükrözzük. A múltunk és jelenünk megpecsételődött. Talán a jövőben, egyszer, valahol, egy távoli bolygón felfigyelnek ránk, de ha nem, hát az sem változtat a lényegen.

error: A tartalom védett!