Nem a kor és nem is a magány a borzasztó, hanem a céltalanság, a reménytelenség ami nehezen elviselhető
Hajnali ötkor szólt az ébresztőóra, ahogy negyven éven keresztül mindig. Lámpát gyújtott. Feltette a szemüvegét. Telefonért nyúlt. Nem talált új üzenetet. Az ágy mellett a papucsát kereste, majd a konyhába csoszogott. Közben kiengedte a bejárati ajtóban nyávogó macskát.
Megtömte a kotyogót és alágyújtott. Hangosra állította a rádiót, hogy a fürdőszobában borotválkozás közben hallja a híreket. Fogkefével a szájában futott a konyhába, hogy levegye a fortyogó kávéfőzőt a tűzről.