az emberiség olyan aljas találmánya, mint a vegyi fegyver, a taposóakna, a láncos bomba és sok más pusztító harci eszköz együttvéve
A hamis állítás retorikájával a történelemben és filozófiában sokan éltek, ezzel kényszerítve a vitázót védekezésre — ez a retorikai a manipuláció egyik legrégebb és a legjellemtelenebb formája. A ókori klasszikus példa
Szókratész pere:
Meletosz, Anütosz és Lükón azzal vádolták meg a filozófust, hogy „megrontja az ifjúságot” és „nem tiszteli az isteneket”. A vádak mögött nem tények, hanem politikai és személyes félelmek álltak. A cél nem az igazság feltárása volt, hanem az, hogy Szókratész védekezésre kényszerüljön, és ezzel gyengébb pozícióba kerüljön a nyilvánosság előtt.
Technika — a hamis állítás mint retorikai eszköz — azóta is gyakorlat:
A hazugságokkal mocskolódó uralja a narratívát. A megtámadott fél csak védekezhet. Fontos leszögezni, nem csak a vád, hanem a védelem is gyakran hamis állításokkal próbálja a másikat védekezésre kényszeríteni. A közönség pedig hajlamos azt hinni, hogy „valami alapos, sötét ok biztos van a háttérben, ha valamelyik védekezésre kényszerül”.
Szókratész a várakozással szemben: nem védekezett, hanem kérdezett. A kérdéseivel visszafordította a mocskolódást, és megmutatta, hogy az ellene felhozott lejárató kampány hamis állításai ellentmondásosak.
Ezért vált a szókratészi dialógus a retorikai legmagasabb formájává — nem támadással, hanem egyszerűen, megválaszolható kérdésekkel segítette a tisztánlátást.
A szókratészi tanmese ellenére a bemocskolás, a ködösítés, a hamis állítás valamilyen mértékben mindig eléri a célját, hosszútávú együttes hatásuk a kétség, az elbizonytalanodás formájában mélyen és nehezen felülírhatóan belevésődik köztudatba.