Közöny
Amikor a kötelező katonai szolgálatot kijátszót, és a Whiskys rablót nemzeti hősként ünnepelték, és az apaság alól kibúvót a férfiak példaképnek tekintették, anya a sötét iskolaparkban, hosszú és szenvedélyes csókolózás levegővételnyi szünetében boldogságtól remegő hangon apa fülébe súgta − gyermeket várok.
Apa, mint az életéért küzdő horogra akadt hal, vagy mint a megsebzett szarvasbika felugrott, − tudod, hogy ki az apja − kérdezte ideges gúnnyal.
A vérvizsgálat eredménye, anya becsületszava sem lágyította meg apa szívét, viszont a várható bírósági ítélet és a előre jelzett gyermektartási összeg megváltoztatta a véleményét, jegygyűrűt húzott anya ujjára.
Apát az esküvő után elkerülték a haverok. Magányosnak, a férfitársadalomból kivetettnek érezte magát, és ahogy a szabadságától megfosztott vadállat idegesen le-fel járkált, kereste a helyét a lakásban. A méltóságán esett csorbát igyekezett kiköszörülni, betarthatatlan házi szabályokat eszelt ki, amiknek a figyelmen kívül hagyását dühroham és családirtási szándék követett, viselkedésével nyomasztó árvaházi hangulatot teremtett. Miután apa gyilkos hajlamára sokadik névtelen bejelentésemre felfigyelt a hatóság, barátok helyett a család- és gyermekvédelmi szervezetek váltak gyakori látogatókká. Apa a gyermekfelügyelők, védőnők előtt, mintaszerű, gondoskodó családapa szerepbe bújt, de amint tehette, körültekintően, hogy ne maradjon a látlelethez nyom, szem vagy fültanú, csendben és rendszeresen vert bennünket.
Tanáraim a kisegítőiskolában elégedettek voltak a fejlődésemmel, tízévesen kívülről fújtam az ábécét, és jól emlékszem a napra, lehettem tizenhat éves, amikor a szorzótáblát felmondtam, és negyvenen túl, de még az ötvenen innen leérettségiztem.
Apát egy hétköznapi, ártatlan kocsmai verekedésben egy sunyi fickó hátulról megkéselte, és elvágott néhány ideget a gerincében, miután apa tolószékbe kényszerült. Apa ritkábban álmodozott a korlátlan szabadságáról, ellenben, látható öröme telt az alkohol és a drog fogyasztásában, és a korlátozott munkaképességéhez igazítva, nem lábbal rúgta, hanem a mankójával verte anyát, és amíg az ilyen stresszes helyzetben gyakori epilepsziás rohamommal küzdöttem, apa a kerekesszékévél oda-vissza többször is áthajtott a hátamon.
Anya mosás és takarítás keresetéből szerényen éltünk, mígnem anya egy este felkötötte magát. Eltöprengve, csendben néztük apával a kötélen kalimpáló anya haláltusáját. Apa időnként szitkozódott, de csak olyankor, amikor ráeszmélt vagy legalábbis megsejtette, a napi piához hiányozni fog anya keresete.
A temetés után pár hónappal apa a denaturált szesztől besárgulva, mereven ült a tolószékben. Tudtam, meghalt, ha élne üvöltene, töltsem tele a poharát. Apa még életében ki tanított, ne költsd a pénzt, mondta, hagyj csak megbüdösödni, amikor a szomszédok megérzik és bejelentik a szagot, akkor az önkormányzat megkeres és a saját költségén elvitet, de ki is takaríttat, fertőtleníttet utánam, hogy az ingyen hamvasztásról ne is beszéljek.
Apa halála után új életet kezdtem. Megismerkedtem egy lánnyal, akivel sötétedés után gyakran csókolóztunk, és szeretkeztünk az iskolaparkban. Egy alkalommal a lány a fülembe súgta, − gyermekünk lesz. Ahogy a szentek sem lépnek kétszer egy azon folyóba, én is tanultam anya és apa hibájából, nem volt választásom, legkevesebb százszor szíven szúrtam a lányt és elszaladtam.
A papot kiküldtem a siralomszobából, amíg ezeket a sorokat írom ne siránkozzon, ne könyörögjön a lelki üdvömért.
Bátori Szabolcs