Nem pipa a pipa
A közbiztonságot és az erkölcsöt nélkülöző nagyvárosoktól távol, a somogyi lankák közt szerényen meghúzódó kisvárosban, olyannyira becsületes és törvénytisztelő emberek élnek, hogy felmerült a városi rendőrség megszüntetésének gondolata.
A felszámolás előtt álló Különleges Bűnügyek Munkacsoport irodájában a tárgyalóasztal körül gondterhelt nyomozók Dudás századost, a parancsnokot hallgatják.
− A földből szivárgó tesztoszteron és adrenalin csökkentő gázok hatására a városi rendőrség pénzbevétele nullára csökkent. − értékelte Dudás az elmúlt közbiztonsági évet − Hiába korlátoztuk a sebesség felső határát ötvenről tizenötre, egyetlen gyorshajtót sem mértünk be, egyetlen közlekedési szabályszegőt sem csíptünk nyakon. Kínos és megmagyarázhatatlan, hogy szabálytalanul parkolót és ittas biciklistát sem fogtunk. Elmaradtak a betörések, a rablások, a tyúkperek, a névtelen feljelentések. A futballstadionban sajnálatos módon csak barátságos meccseket játszanak, így a szurkolók köréből sem számíthattunk garázdaságra. Legalább egy hivatali visszaélést, egy korrupciós esetet kivizsgálhattunk volna. A felsoroltakat tetézi, hogy városunkban nincs hazugsággal, hamis ígérettel kampányoló politikus, és a korábban olyannyira jellemző választási csalás. Tovább súlyosbítja a gondjainkat, hogy a helyi büntetés végrehajtási intézményben raboskodó visszaeső bűnözők körében terjed a mese olvasás szenvedélye. A nehézfiúk kézimunkaszakköre mázsaszám vásárolja és dolgozza fel a színes fonalakat. Leányainknak és asszonyainknak a szomszéd városba kell utazni cérnáért és gombostűért, ha egy nadrágszárat fel akarnak hajtani vagy egy leszakadt sliccgombot visszaszeretnének varrni. Belátható, amennyiben a lakosság törvénytisztelő magatartása állandósul a feleslegessé vált rendőri állomány polgári foglalkozás után nézhet.
A nyomozók köztük Pásztor Judit hadnagy csendben hallgatja a beszámolót, ám Konrád főhadnagy, aki politikai karriert építget hozzászólásra jelentkezik.
− Kiindulva a kriminológia alaptételéből, miszerint a legtöbb ember tudat alatt sikeres bűnöző, hatalmával visszaélő tisztviselő, vagyonát tisztességtelenül gyarapító politikus és vállalkozó szeretne lenni, akkor nem csak az elkövetett bűnt kellene üldözni, hanem az elképzeltet is.
− Azt mondja, hogy például a gondolatban eltervezett gyilkosság is elég indok lehetne egy nyomozás megindításához? − nézett Dudás kételkedőn Konrádra − Úgy hangzik, mintha Agatha Christie, Edgar Wallace, Georges Simenon és a többi nagyszerű krimiíró szintúgy szellemi sorozatgyilkosok lehetnének, és az általuk megírt fikciók után bíróságon kellene felelniük.
− Jogi értelemben a gondolat legbensőbb magánügy, − érvelt Konrád − viszont rablás, terrorcselekmény vagy éppen a gyilkosság gondolata is bizonyos értelemben épen olyan veszélyes a társadalomra, mintha azt el is követék volna. Ki tudja, naponta hány ember játszadozik el a gondolattal, és kap a krimi íróktól útmutatást, szaktanácsot, hogy a számára ellenszenves szomszédját vagy munkahelyi főnökét eltegye láb alól? Felmérte-e már valaki, hogy hány mániákus író örökítette meg a regényében a tökéletesnek vélt bűncselekményét?
− Városunk díszpolgára, a népszerű krimi író Barabás Barna műveiben, − csatlakozott a felvetéshez Tatár szerződéses szöveg és írásszakértő − szép számmal található kivizsgálásra alkalmas bűneset. Mindazonáltal az író munkássága bőséges elfoglaltságot garantál a gyilkossági csoportnak.
− Nevetséges! − szólalt meg elgondolkodva Dudás − Mi módon segítik át Barabás regényei a rendőrséget a nehéz időszakon?
− A javaslatom a következő, − mutatott fel Konrád egy könyvet − Barabás A férfi szerelem című regényében szerepel egy doktornő, akinek brutális körülmények között megölték a férjét. A bűnügyi nyilvántartásban megtalálható az eset, ám felderítetlen, lezáratlan és titkosított nyomozati anyag. Az akciótervem a következő: a modern kriminológia módszerével Barabást a saját eszközével, például egy workshopon csapdába csaljuk, és amennyiben megállapítást nyer a bűnössége, letartóztatjuk.
Barabás Barnabás, a neves krimiíró a konyhában reggeli készítés közben a rádió hírműsorát hallgatja.
− A Parlament nagytermében ünnepélyesen átadták az idei irodalmi díjakat, − közli a bemondó − a kormányfő Barabás Barnabás írót, költőt, esztétát, műfordítót és egyetemi tanárt, díszpolgárt életműdíjjal jutalmazta. Az íróval készült riportunkat a hírek után felvételről közvetítjük. Most pedig az Időjárás-jelentést, majd Sport rovatunkat halhatják.
Barabás lapos tányérra csúsztatja az elkészült omlettet, a Három Fivér erotikus drámájáért kapott szamovárból teát tölt és közben dudorászik − Jaha-diha-dajdl-diga-diga-diha-dajdl-dum, dolgom, gondom másokra hagyom, jaj, ha egyszer meggazdagodom.
Reggeli közben a vécéülőkébe keretezett Fétis Clubtól kapott portréját nézi önelégülten − A legocsmányabb fantáziájú író társunknak szeretettel! − rajongással olvassa − Hát nem imádni valóak?
− Barabás Barnabással készült parlamenti riportunkat hallják − konferálja a rádióbemondó. − Kedves hallgatóim, a parlament nagytermében köszöntöm a híres írót, − kezdi izgatottan a riporter − aki éppen most vette át…
− Anyám, ha te megérhetted volna, − érzékenyül el Barabás és könnyezve leveszi a falról édesanyja fényképét. Éppen akkor, amikor megszólalt a kapucsengő. Barabás kikapcsolja a rádiót, megcsókolja a képet és kissé ferdén visszaakasztja a helyére. Mielőtt ajtót nyit a kaputelefon képernyőjére ellenőrzi a látogató kilétét. Egy nő, Pásztor Judit kézirattal kezében és a vállán retiküllel áll az ajtó előtt. − Műhelymunkára érkezhetett, − szól Barabás aggódva a kaputelefonba, majd az előszobai faliórára pillant és kinyitja az ajtót.
− Kis kezét csókolom! − mosolyog nyájasan Barabás.
Judit, mint, aki futva érkezett, kapkodja a levegőt, és hadarva bemutatkozik.
− Fáradjon beljebb, − tessékeli Juditot az előszobába − dobja le a cuccait. − Hú, de nehéz a táskája, − veszi el a ridikült és lesegíti Judit kabátját − túlélő-felszerelés hord benne, vagy többnapi hideg élelmet hozott?
Judit elmosolyodik a megjegyzésen, miközben észrevesz egy előszobafal alatt heverő, az íróhoz nem illő, idegennek ható, zsíros és kopott aktatáskát.
Barabás látja Judit szeme megakadt a táskán és megjegyzi − egy tanulóm hagyhatta itt − és hogy elterelje a táskáról Judit figyelmét, betereli a dolgozószobába.
A dolgozószoba falát könyvekkel és serlegekkel teli polcok, a falat elszórtan fényképek, oklevelek takarják.
− Helyezze magát a fotelben kényelembe − javasolja Barabás, miközben ő maga a fotellel szemközt az íróasztalnál a laptopja mögé ül.
− Más is részt vesz a műhelymunkában? − érdeklődik Judit szemrehányóan − Mintha, azt beszéltük volna meg a telefonban, hogy ketten leszünk?
− Miből gondolja, hogy mást is várok? − csodálkozik Barabás.
− A táska az előszobaszekrényen nem a maga stílusa.
− A kitűnő megfigyelés, jó írói alap adottság.
− A dohányzóasztalra készített két pohárból kikövetkeztethettem volna, ketten leszünk − hárítja el a bókot Judit.
Barabás, amíg italt tölt látja, Judit figyelme a falon függő fotó között egy családi fényképre szegeződik, arra amelyiken kisgyerekként meghajol a cirkusz közönségének, miközben az anyja, a cirkuszi műlovarnő, ostorral a kezében, diadalmasan rálép a frakkot és cilindert viselő apja, a porondmester hátára.
− Bizonyos, hogy Barabás egoista, − állapítja meg magában Judit − nárcisztikus és introvertált. Túl sok itt a róla készült fotó.
− Néhány értékes olajfestmény jobban illene a karakteréhez? − jegyzi meg Judit, miután észre veszi, Barabás figyeli.
− A pályafutásomat akartam dokumentálni. − nyújtja a megtöltött poharat Barabás Juditnak − A képeken szerény társaságomban tábornokok, vezető politikusok, dúsgazdag üzletemberek, tudomány jeles képviselői, a művészvilág prominens alakjai, olimpiai bajnokok, valamint a város híres és hírhedt alakjai láthatók. A főhelyre a parlamenti életmű díjátadón készült fotót tettem, amelyen a dísz egyenruhás rendőrkapitány barátommal az ünneplő közönség gyűrűjében összekacsintunk. Mellesleg a képek helyén valóban egy olajfestmény lógott, de egy tanítványom végett levittem a pincébe.
− Nem túlzás, − csodálkozik Judit − egy idegen miatt?
− Nyers, távolságtartó kimértséggel, az erős drogosok módján rágva a szavakat közölte a tanulóm, nem szokása bemutatkozni és senkivel sem fog kezet. − emlékszik nevetve Barabás − Nyúlánk, darabos mozgású, enyhén hajlott hátú, serdülőkorú, kis fickót jól szemügyre vettem, gondoltam a pofátlan karakterét egyszer felhasználom egy írásomban.
− Tudnál a személyleírásáról bővebbet is mondani, talán tényleg drogos és szüksége lehet segítségre?
− Százhetven magas, legalább két mérettel nagyobb, állig felhúzott, cipzáras, fekete bomber dzsekit és szintén nagy méretű, bő szárú, szürke nadrágot viselt. Vastag talpú edzőcipője sarkát letaposva hordta. Gesztenyebarna hajának egy hosszú hullámos tincse a szemébe lógott, ami láthatóan idegesítette. A hajtincset időnként a fejével hátra lendítette, ám az mindannyiszor visszahullt.
− Feltehetően narkós vagy más szenvedélybeteg − jegyzi fel Judit a noteszébe.
− Amikor a fiú a dolgozószobába lépett ideges lett. − Leonardo Sziklás Madonnája − kiáltotta és gyilkos tekintettel meredt a festményre, úgy, mint, aki azonnal le akarja verni vagy rúgni a falról.
− Az ócskapiacon vásároltam, − avattam be a festmény történetébe − de valójában nem a festményt, hanem a faragott keretet vettem. A vásznat a festménnyel ajándékba adta a kereskedő.
− Ez a Louvre-ban kiállított, jól ismerem, − közölte a fiú − a Londoni Képtár glória nélküli változata. Leonardo egyik titkos üzenete. A pokolba vezető barlangbejáratában Mária megbocsájt a vallást kisajátító Péternek, ahogy anyám annak az átkozott biciklitolvajnak.
− Mária a kis Jézussal, Péterrel és Magdalénával, − jegyeztem meg az unott műértő hangján, pedig valójában akkor vettem először alaposabban szemügyre a festményt, és meghökkentett a fiú asszociációja.
− Kis srác voltam, − emlékezett a fiú − megtámadtak az utcán a gyerekek, és elvették a biciklimet. Az egyik támadó felugrott a bringámra és néhány száz méterre neki hajtott egy villanyoszlopnak. Ripityára tört a bicikli. A gyereket a mentő vitte el. Apa elszíjazott. Gyávának tartott, olyan semmire kellőnek, aki képtelen megvédeni a tulajdonát. A verés nem fájt úgy, mint anyám aggódása, − vajon, hogy lehet az a szerencsétlen gyerek, remélem meglátogatod a kórházban.
− Még jó, hogy azt nem mondta az anyja, fogadják a tolvajt örökbe − hitetlenkedve nevet Judit.
− Tegeződhetnénk! − emeli a poharát koccintásra Barabás − A kollégák Barnának szólítanak.
− Köszönöm Barna, Judit vagyok! − koccint Judit színlelt megilletődöttséggel. Judit gyakorlatból tudja, az életük zenitjén túli sikeres férfiak négyszemközt felajánlják a pertut, és közben aggódnak, vissza ne éljen vele a kitüntetett nő. Az ilyen futó kapcsolatban, a pertu burkoltan, azt jelenti, hogy a nyilvánosság és a feleség előtt kerüljem a tegező megszólítást.
− Mit hoztál verset vagy prózát? − Barabás és az íróasztal mögött, a támlásszéken kényelmesen hátra dől.
Judit a lakásszemináriumra jelentkezés előtt a rendőrség archívumában utána nézett, de Barabás előéletélről semmit sem talált. Elolvasta és elemezte Barabás Gyilkosság a Mennyországban regényét, valamint a Perverz Gondolatok a Könyvtárban című verseskötetét. Az interneten fellelhető cikkekből, kritikákból, valamint videóriportokból tájékozódott. A begyűjtött információból megállapította, Barabás népszerű írótanár, aki a kivételes tehetségű magántanulóit játékos módon tanítja és segíti. Szóbeszédből megtudta, Barabás krónikus betegségei ellenére vonzódik a fiatal lányokhoz és a fiúkhoz. Egy bulvárlapban azt olvasta, a sikeréhes művészpalántáknak érdemes Barabás jóindulatáért áldozatot vállalni, mivel Barabás ajánlására meglágyul a szerkesztők, a főszerkesztők, valamint a rovatvezetők szíve, és szélesre tárul a könyvkiadók és irodalmi szaklapok kapuja. Mind-e mellett Judit első benyomása, jó helyen puhatolózik.
Barabás szokása, hogy a vendége személyiségét a híres mesterségem címerét játszva magában kitalálja. Amíg Judit kéziratára vár, összegzi az ismereteit: − Judit hangja a telefon bejelentkezésekor naiv, csitrinek hallatszott, majd az ajtó előtt kimért, távolságtartó családanya benyomását keltette. Viszont, amikor az előszobában lesegítettem a kabátját, kacér, könnyű prédának mutatta magát. Néhány gesztusából is megállapítható, remekül váltogatja a naiva és a tragika, valamint az áldozat és a ragadozó szerepeket. Hamis és ellentmondásos a szőke-barnára melírozott, borzolt frizurája, a múltszázadi francia kisasszonyok divatját idéző szolid sötétkék kosztümkabát, alatta kacéran, mélyen kigombolt fehér blúz, az állva combközépig érő, ülve a bugyit alig takaró szűk szoknya, a csíptetős nejlonharisnya, és a különösen magas tűsarkú cipő, amely nem lehet hétköznapi kényelmes viselet. Tudom, az elvárásaimnak megfelelni vágyó lánytanítványaim némelyike a kitartást igénylő, fárasztószellemi befektetés helyett inkább préda szerepébe bújik. Felkínálja magát. Azt gondolom, hogy Judittal, aki a női praktikák egész arzenálját felvonultatta, még az ártatlan szemhéj rebegtető, a mesterért rajongó diáktekintetet is bevetette, és indokolatlanul gyakran váltogatja a keresztbe tett lábát, vele igencsak óvatosnak kell lennem.
− Saktervágás − olvassa hangosan Judit az írása címét, miközben titkon reméli, a cím felkelti Barabás érdeklődését.
Barabás a cím elhangzása után egykedvűen rágyújt, füstkarikát fúj és a mutatóujjával a karika közepébe bök. − Talált, süllyedt − mondja unottan.
− Saktervágás! − ismétli meg Judit a címet emelt hangon, és hogy a hatásszünetet meghosszabbítsa kibújik a tűsarkú cipőjéből, vált a keresztbe tett lábán, megigazítja a szemüvegét, összerendezi a kéziratot. Mivel Barabástól semmi féle elismerést, biztatást nem kap tovább olvas − A doktornő kihúzta a sublót fiókot, és elégedetten nyugtázta, az evőeszközök, katonás rendben, az oldalukra fordítva, szorosan sorakoznak a rekeszekben. Valamikor régen a vicces kedvű nagyanya mosogatás közben komoly hangnemre váltott, emlékezett a doktornő, és mint mindig, amikor fontos, megszívelendő dolgot közölt, kis csillagomnak szólította.
– Jó antré! − int a ceruzájával Barabás − De nem elég jó! Szeretem, ahogy messziről közelítesz a történetre. Az evőeszközök részletes elhelyezését kicsit hosszúnak találom. Lassítja a bevezetést, de most még nem baj, majd megvágjuk. Apropó, a doktornőnek miért nincs rendes neve? Tudod, a névadás legalább olyan fontos, mint a mű címe. A neveknek jelenteniük kell valamit, az segíti az olvasót. Ha ragaszkodsz a címhez adhatsz héber nevet, mint például Magdaléna és hozzá teszel még valami ütős bibliai utalást is, attól rejtélyes lesz a történet. Ragadnak majd rá az olvasók, meglátod. Tölthetek még egy pohárkával? − Barabás meg sem várja Judit válaszát, tölt.
– Egészségünkre!
– Kérdezhetek valamit? – a ceruza végével a szájában töpreng Judit.
Barabás az italba kortyol, úgy bólint.
– A Férfiszerelem című regényedben megtörtént esetet dolgoztál fel?
– Kedvesem! A mű, azt jelenti, művi, nem a valóság, − kezd tétován Barabás a magyarázatba − hanem matéria, festék és vászon.
− Mint René Magritte pipája? – tűnődik Judit − A látszat nem más, mint illúzió?
Barabás elérzékenyülten folytatja – szomorú történet, de most folytassuk az írásoddal – és fenékig kiissza a poharát.
– Az idősebb férfi szerette a fiatalt? – erőlteti a témát Judit.
– Nem, azt hiszem, az idős férfi senkit sem szeretett, még saját magát sem.
– És te szereted az embereket?
– Az emberek, olyanok, mint apró sárkánygyíkocskák, mint a mini tyrannosaurus rexek. A szájuk tele tűhegyes fogakkal és a hátukon mérges tarajokat hordanak. Ha enni adsz nekik, vagy simogatod őket, hálából csúnyán megharapnak. Katona voltam és egy éjszaka az őrség hálószobájába a nyitott ablakon keresztül bemászott egy mókus formájú kis figura, és a függönybe kapaszkodva vadászgatta a bogarakat.
– Mogyorós pele?
– Azt mondják, ha a pelét megfogod szelíden viselkedik. Levettem a kis állatot a függönyről. A tenyeremen tartottam, nem mutatott menekülési szándékot. A mutatóujjamba kapaszkodva vizsgálgatott. Talán mérlegelte, mekkora szerencse érte, ekkora katonából egy jó darabig megél. Én pedig azt gondoltam, az anyatermészet milyen kedves és szelíd élőlényével ajándékozott meg, amikor a körülöttem állók figyelmeztettek, a pele készül valamire. És ekkor, a mutatóujjam begyébe vágta tűhegyes fogait. Csillagokat láttam. A csontig hatoló fogaktól könyékig elzsibbadt a karom. Azonnal továbbadtam a kis szörnyeteget. Természetesen a következő katonatársam kezében is hasonló szelídséget mutatott, majd azt is megharapta. Summa summarum, rövid idő múlva a teljes hatfős őrszolgálatnak ugyanazt az ujját, ugyanúgy kilyukasztotta. Ezek után egyhangúan úgy döntöttünk, ő szelídségét visszaengedjük az erdőbe. Jobb az ilyeneket távolról szeretni.
− Magda nagyanyjának páros fogalmai egyszerűek és érthetőek voltak − folytatja Judit a felolvasást − Isten a rendet, a család a biztonságot, a haza a hűséget, a munka a becsületet jelképezte.
– Állj meg! Mi ez a maszlag? Nem szeretem az istenezést. Pláne nagybetűvel. Na, meg ez a „páros fogalmak”, ezen is változtatunk. Amúgy tetszik. Jó kis történet. Apránként haladsz. Csurgatod az információt. Töltök még, igyunk, aztán folytassuk.
− Magda szerette a rendet, – olvassa tovább Judit – ám, amikor a szülei elváltak, megváltozott a családról és a biztonságról alkotott elképzelése. Majd, amikor munkahelyi sikerei után egyik kollégája, akit tisztelt, és szakmai példaképének tartott, elismerés helyett kijelentette, „egy csinos nő, ha szétteszi a lábát, a férfiak világában mindent elérhet, amit csak akar”, ekkor Magdának a tisztességesen elvégzett munkába vetett hite is megingott.
– Ez a „széttett lábú nő” megbélyegzés nekem sem tetszik – akasztja meg Barabás az olvasást –, majd iszik. – Rágyújthatok? Nem zavar?
– Gyújts rá nyugodtan, sőt, meg is kínálhatsz.
– Magda egy barátnőjének panaszolta, fáj, hogy a kollégám szakmai irigységből kurvának néz, és nem a kitartóan és szorgalmasan dolgozó munkatársat látja bennem.
– Remélem, ezzel a kérdés lezáródott, egy írónő, hamar értékes férfi támogatókat, olvasókat veszíthet.
– Ha gondolod, kihúzom.
– Igen, gondolom! Felesleges.
– Magda régen élvezettel számolta a részeredményeket.
– Ácsi! Mért élvezi a „részeredményeket”, ki ez, matematikus vagy csillagász?
− Belgyógyász. A könyvelés csak szimbolikus, úgy is mondanám metaforikus.
– Magda egy szimbolikus könyvelő? – nevet Barabás − Ezt valahogy fel kell vezetned. Tudod, olyan a szöveg, mint egy soklyukú híd, összeköti az író gondolatait az olvasóéival, nem hagyhatsz ki egy pillért sem, különben elvész az olvasó a szövegben. Ha nem érti, hamar megunja.
Judit egyetértően bólint, és egy hiányjelet rajzol a bekezdés elejére.
− Ámde, ahogy sokasodtak Magda fehér hajszálai, úgy kapott egyre nagyobb hangsúlyt a főkönyv jobb alsó rubrikájában, a végeredmény. − El kell számolnom az életemmel, legalább magamnak − sóhajtott Magda. − Önrevíziót kell tartanom, a házasságom, mint egy viharvert naplófőkönyv sorai, keresztben és hosszában tele kijavíthatatlan hibákkal. Elrontott éveimet, mint a megszámozott lapokat, nem szakíthatom ki, nem írhatom újra. Haragudtam azokra a kollégákra, akik behozták a kórházba a magánéletüket, vagy hazavitték a munkahelyi problémáikat a családjukhoz. Mind a két hibát elkövettem, bevittem és hazavittem. Önsajnálattal nem segítesz, hanem ártasz magadnak, mondta a szemembe egy fiatal medika. Könnyű neki, csinos, mindennap más férfivel randizik. Negyvenen túl, nem mi diktálunk, nem válogathatunk. Nem akarok a koromra hivatkozva bölcselkedni. Nincs is miért osztanom az okost, hiszen ostobán mindenem odaadtam a férjemnek.
– Nem tudom! – húzza el a száját Barabás – Kinek hiányzik a sok siránkozás, szenvedés. Ha megfogadod a tanácsom, ezen is változtatunk, ha hozzám jársz, kigyomláljuk a nyavalygásokat. Tölthetek? Kiszáradt a torkom. Tulajdonképpen miért nincs neve a férjnek? Azon gondolkodtam, talán most még nem nagy baj, de majd kereshetünk valami rá jellemző nevet. Jól van, majd kigondoljuk, most folytasd!
– Magda kivett a konyhafiókból egy hosszú dobozt. Felhajtotta a fedelét. A dobozból kivette a megsárgult pergamentekercsbe csavart, hosszú pengéjű sakterkést. Fekete csontnyél egyik oldalán vésett jiddis felirat, − Kásér − azaz alkalmas. A nyél másik oldalán, − Én vagyok az élet − betűzi Magda.
– Nem értem. Hogy jön ide ez a kóser kés? – háborog Barabás.
– Magda nagyapja kóser mészáros volt, – érvel Judit – a kést örökölte.
– Jól van! Ezt majd jobban ki kell dolgozni. Megjelölöm – javasolja Barabás, és italt tölt.
– Kellemes fogású, – folytatja Judit – a bosszú eszköze.
– Stop! – állítja meg ismét Barabás a felolvasást. – Vannak tiltott szavaim, amiket nem használok, vagy ha mégis, akkor különösen nagy horderejű indoka kell lennie. Ilyen szavak a sors, a szív, a lélek, a világbéke, és ilyen a bosszú is. A bosszúnak legyen következménye, de ha nincs, akkor húzd ki azonnal!
– Rendben! – bólint Judit és kétszeresen aláhúzza a szót, majd folytatja az olvasást − Amikor először láttam a kést, javában tartottak a mézesheteink.
– Javában tartottak, kifejezés olyan ócska közhely, hogy a hallatán megőrülök! – ugrik fel Barabás – Ezt az egész mondatot cseréld ki! Találj a helyére valami mást! Tele van a szöveg elnyűtt sablonokkal, és akadozik. Mindig olvasd fel hangosan, amit írtál. Vedd észre, így nem beszél az ember. Azt szoktam a diákjaimnak mondani, egy tizenkilencedik századi cipészsegéd a családi levelezéseiben is gördülékenyebben, választékosabban írt, mint egy ma élő diplomás. Az a baj, ha leülsz a papírhoz, vagy a számítógéphez és nézed az ürességet, csőlátásod lesz, vagy bekerülsz az irodalmiság bűvöletébe. Naplót kell vezetni, vagy levelet írni, hogy kiírd a görcsöt, a sémákat. Le kell egyszerűsödni. Kerüld a névmásokat, a birtokos szerkezeteket, a felesleges kötőszavakat, na és a mert és a, hogy szavaktól is fel áll a hátamon a szőr. Amikor írsz, ne gondolj az irodalomra. Ne gondolj semmire. Hagyd a szöveg hadd vezessen. Egyébként mi a foglalkozásod?
– Matematika, rajz szakon végeztem a tanárit.
− Minden meg van bocsátva. Az adóbevallásomat sem vagyok képes kiszámolni, és rajzolni sem tudok.
− Kijavítom, szégyellem és tanulok a hibáimból – nézett Barabás szemébe Judit, majd, kissé elbizonytalanodva folytatja az olvasást. − Emlékszem, ijesztő volt, nem akartam megérinteni. Tíz év elteltével barátok lettünk. Magda végig húzta a mutatóujját a pengeélen, majd a kibuggyant vért lenyalta, és papír zsebkendőt szorított a vágásra.
A kóser metszés olyan, tanította az apám, hogy amikor megvágják az állat nyakát, az nem érez fájdalmat. Nem érzi, hogy elvágták a nyaki ütőerét, egyszerűen és fájdalommentesen elvérzik. Ha az állatnak fájdalmai vannak, sokkot kap, és a vére besűrűsödik vagy megáll a szíve. Az ilyen vágás a − Trefá − a hús fogyasztásra alkalmatlan. A kóser vágás bizalmi munka. Családunk férfi tagjai mindannyian kóser mészárosok voltak, emlegette apám a múltat. Ki tudja, hány generáción át élvezték a hitközösség bizalmát. Apáról fiúra öröklődött a kés. De apám fiú utód híján, a kést azzal a kéréssel ajándékozta nekem, hogy ha fiam születik, adjam tovább neki. Nem szültem se fiút, se lányt. Már nem is tudnék. Józseftől nem, − húzta el Magda keserűen a száját − véget ért a családi hagyomány.
– Hát, nem tudom, kinek kell ez a hablat. Ezen is húzunk majd. A jó írás tömör, olyan, ahonnan egy betűt sem lehet kivenni, de hozzá tenni se. És ki ez a József, talán valami spermadonor?
− Magda férje, azt mondtad adjak neki nevet.
− Ha fontos szerepet kap a történetben, akkor vezesd fel őt is rendesen, de most menjünk tovább, aztán a következő alkalommal kidobunk minden felesleges szót és gondolatot.
− Magda látta a pengén visszatükröződő arcát. − Nem látszom gyilkosnak. − suttogta − A fodrász és a kozmetikus szakértelmét leszámítva egy szarkalábas, életunt nő vagyok. „Édes lányom, negyven felett te vagy a felelős az arcodért” − hallotta visszhangozni a múltból apja figyelmeztető szavait. − Jó, jó, de kollektív felelősség miért nincs, legalább ebben az esetben. Olyan ez az egész, mint a hajóhinta, befizetsz egy határozatlan időre szóló, addig szeress, amíg neked jó, kalandmenetre. Aztán azt gondolod, életre szóló, de ha nem, majd akkor szállsz ki belőle, amikor akarsz. Csak egy a baj, ha megindult a hinta, nem tudod már megállítani, de még csak lassítani sem. A két holtponton, ahol megállsz, talán ki tudnál ugrani, de éppúgy összetörnéd magad, mint lent, ahol eszeveszett gyorsasággal száguld. Csak reménykedhetsz, egyszer megáll a gondola, vagy elfárad az a süketnéma, vak hintáslegény, akinek hiába integetsz, hiába kiabálsz, aki vadul löki, hajtja. Sok elpocsékolt idő telik el, mire belátod, nem vagy ura a helyzetednek, nem te irányítasz. Választhatsz, lekushadsz és szenvedsz, vagy ugrasz egy nagyot. Hét éve tettem a fiókba ezt a kést. Hét éve, de most elhatároztam, használni fogom − fogadkozott mindenre elszántan Magda.
– Sok! Sok! Túl van spilázva. Nincs olvasó, aki ennek a hülye tyúknak a nyavalygását tovább olvasná. Persze, tudjuk, a témaválasztás hozzátartozik az írói szabadsághoz, ebbe nem szólok bele, de a téma lehetne valamivel frissebb, napjainkban történő. Ne keseredj el, megoldjuk. Sok időnk van. Az igazi író, tud húzni a szövegen, ettől válik a története feszessé. Kijavítjuk, azután, ha jó lesz, elküldjük valamelyik irodalmi lapnak. Írok hozzá egy csinos ajánlást.
Judit iszik egy kortyot és közben közelebb húzza magához a retiküljét, és tovább lapoz.
– Sok van még? – Barabás homlokáról zsebkendőjével letörli a verejtékcseppeket – Szalad az idő. Utánad közvetlenül érkezik egy ígéretes pályakezdő írónő, aztán nyilatkoznom kell két prominens televíziónak. A kulturális minisztériumban most írják össze a következő évi díjazottakat, kikérték a véleményem. A klubban este lesz egy fogadás, én vagyok a díszvendég. Átugorhatnánk néhány részt −, számolta Barabás az olvasatlan oldalakat –, jó, hogy in medias res a közepén kezdted, de egy idő után alap és a tető is kellene. Írtál a regényedhez szinopszist vagy vázlatot? Látni, illetve hallani akarom a teljes cselekményt.
– József, Magda férje tornatanár és az iskola sportcsarnokában vezeti az edzést. A röplabdacsapat tagjai futás közben labdával kerülgetik a bójákat. Egy fiú támolyogva az öltöző felé indult. – Nem érzem jól magam – mondja.
– Mára ennyi elég! − Fújta le József az edzést. – Fussatok néhány levezető kört –, aztán irány zuhanyozni! – majd a fiú után sietett, akit az öltöző padon gubbasztva talált.
– Rendesen eszel? – kérdezte József.
A fiú kibújt a hosszú ujjú mezéből, a karján több friss tűszúrás, és véraláfutás látszott.
A csapat befejezte a levezető köröket lármázva az öltözőbe nyomult.
– Az utcán megvárlak. Mondanék valamit – veregette hátba József a fiút.
A fiú megpróbált egy nagyobb csoport diák között kiosonni, de József észrevette, és a fiú után sietett.
– Láttam a tűnyomokat, – fogta meg József a fiú karját −ha így folytatod tönkreteszed magad!
– Hagyjon engem békén! – tépte ki magát a fiú József kezéből.
− Lépjünk tovább! − kéri Barabás.
A kábítószerkereskedő banda központja a vasútállomás elhagyott rakodóvágányai között veszteglő korhadó, rozsdásodó vagonok egyike egy romos étkezőkocsi. A kocsiból hangos szóváltás hallatszik.
− Kiszállni? – csodálkozott a bandafőnök.
– Megfizettem az árát. Engedj elmenni!
– Tudod mit? − nézett a bandafőnök megvetően a fiúra − Menj! Mielőtt meggondolom magam. Gyorsan tűnj el a szemem elől!
A fiú tétován a peronajtó felé indult, mire az ajtó kivágódott, és két baseballütőt lengető izomhegy lépett a fiú elé, és állta el az utat.
– Máris meggondoltam magam – vigyorgott gúnyosan a főnök. − Ha levered, ezt a két izomagyút, mehetsz, ha nem, akkor elvégzel még egy munkát. Azzal az író fószerrel csinálsz egy utolsó menetet, és aztán hajrá, szabad vagy.
József hiába várta a fiút. Az edzés után felkereste a fiú szüleit.
– Azt mondta, magával megy táborozni − sírdogált az anya –, gondoltuk, jó helyen van.
József a rendőrség információs irodájába érdeklődött.
– Bedrogozva aláesett egy autónak – kapta a felvilágosítást. Lezárt ügy, a kollégák hamarosan értesítik a szülőket.
Józsefet nem hitte, hogy baleset történt, magánnyomozásba kezdett. Az iskolából korábban kicsapott diákját kereste fel, akit korábban kábítószer-elvonó kúrára ítélt a bíróság.
– Tanár úr, higgye el, nem tudok segíteni – siránkozott a volt diák, és búcsúzáskor egy könyvet nyomott József kezébe.
– Nem véletlenül adta a könyvet a srác, – okoskodott otthon József − talán a könyvcíme lehet a megoldás kulcsa, a Férfi szerelem.
– Inkább a könyv írója, Barabás – ötletelt Magda.
– Micsoda-a? – horkan fel Barabás – Ez valóságos, vagy kitalált történet? Hogy kerül ide a nevem és a regényem? Magda talán Sherlock Holmes vagy Dr. Watson lyukas változata? Hallhatnék róla bővebben!
− Magda középkorú, belgyógyász, aki szerelmes a férjébe, és gyereket szeretne szülni, de előbb az álma megvalósításán dolgozik, a magánklinikája beindításán.
– Aha, értem! – bólint Barabás − Mind-e mellett érzek némi áthallást a regényem és az írásod között.
– József író-olvasó találkozóra ment, − olvassa tovább Judit − ahol az író dedikált. József, hogy az író közelébe férkőzhessen megkérte az írót, segítsen a fetisizmusról készülő tanulmányához anyagot gyűjteni. Az író segítőkész, találkozót beszéltek meg az író lakásán.
– Ki ez az író? − horkan fel Barabás − Csak azt ne mond, hogy sajnálatos névegyezés!
– A rendőrfőnökkel közösen irányítanak egy nemzetközi bűnszervezetet − néz Judit ártatlanul Barabásra.
– Kitalálom – legyint beletörődve Barabás – József, azt gondolja, az író mozgatja a háttérből a szálakat.
− Magda ügyeletet tartott a kórházban, amikor egy titokzatos férfi telefonon közölte, azonnal menjen haza, a József nagy bajban került!
Magda taxiba ült, de elkésett. Józsefet meztelenül, levágott nemi szervvel a hasán holtan találta.
– Fújj, de undorító! Hogy lehet egy nőnek ilyen piszkos a fantáziája?
– Abbahagyjam?
– Nem mondtad, hogy korhatáros a történet! − vigyorog kényszeredetten Barabás.
– Magda értesítette a rendőrséget. A rendőrök megtalálták a szennyes tartóban a csonkításra használt kést és néhány adag kábítószer csomagolását. A nyomozás első számú gyanúsítottja Magda, aki a vallomásában elmondta, a gyilkosság idején az orvosi szobában tanult. Magda alibijét a folyosó túlvégében, a nővérszobában tartózkodó ápolónők nem tudták megerősíteni. A nyomozók le akarták tartóztatni Magdát, de a nyomozást vezető százados kevésnek találja az áldozat körül a vért.
– A százados figurája, kapjon hangsúlyt, világítsd meg a karakterét, az jót tesz a történetnek.
– A százados ötvenes, nős, többgyerekes családapa, a kollégái szemében a tisztesség, az igazi rendőr mintaképe. A ranglétrán mégsem léphet feljebb, mivel az igazság kiderítéséért, a bűnösök megbüntetéséért bármilyen eszközt hajlandó felhasználni.
– Most tiszta, de az ilyen igazság bajnoka fickót unja az olvasó. A bármilyen eszköz kifejezés viszont homályos toposz, de most folytasd, kérlek, hadd jussunk a végére.
– A százados túl egyértelműnek és mesterkéltnek tartotta a bizonyítékokat. Kételkedett Magda bűnösségében, ezzel a véleményével szembekerült a feletteseivel, és az üggyel érintett politikusokkal. A titkosszolgálat tisztjei megfenyegették, követelték, zárja le azonnal az ügyet. A százados viszont magánakcióba kezdett, ki akarta deríteni az igazságot. Felkereste Magdát, aki sírva panaszolta, József halála óta kisiklottnak, értelmetlennek érzi az életét. Magda elárulta, sejti, hogy az író gyilkolhatta vagy gyilkoltatta meg Józsefet, de nem tudja bizonyítani. Elkeseredésében bevallotta a századosnak, ha tehetné, az írón az ősi „Szemet szemért, fogat fogért” törvény alapján állna bosszút. A százados lebeszélte a bosszúról Magdát, majd megparancsolta egyedül, rendőri felügyelet nélkül, ne menjen az író közelébe. Cserében Magdának megígérte, ha a körülmények úgy alakulnak, együttműködhetnek. A titkosszolgálat nyomozói nem szerették volna, hogy a kompromittált író ügye kitudódjon, átmenetileg leállították a nyomozást, titkosították a nyomozás iratait.
Az államügyész egy nemzetközi kábítószer kereskedelmi banda után nyomozott, de elakadt. Az államügyész szeretne eredményt felmutatni, ezért az írónak, akiről tudta, köze lehet a bűnszervezethez, vádalkut ajánlott.
A százados találkozott egy nyugdíjas nyomozó barátjával, akinek elpanaszolta, az igazságszolgáltatás gépezete akadozik. Az idős kolléga a beszélgetés végén, azt mondta, – a titkosítással lezárt ügy, olyan, mint a csatornafedő, lefedi, de nem szünteti meg a büdös valóságot, viszont a hiányában bele lehet a mocsokba zuhanni. A százados elgondolkodott, mit is akart a volt kollégája mondani, hogy is kell érteni.
A százados úgy döntött, szövetséget köt Magdával. Úgy vélte, Magdát felhasználva sarokba szoríthatná az írót. Tudta, gyorsan kell cselekednie, a rendőrfőnök bármelyik pillanatban utasítást adhat Magda letartóztatására. A százados a rendőrség bejárata előtt két civil ruhás nyomozóval találkozott. A nyomozók elmondták, az író sáros lehet József meggyilkolásában.
A százados tájékoztatta a beosztottjait a tervéről.
Magda telefonon bejelentkezett az íróhoz. Érkezésekor, az író háza előtt parkoló zárt furgonban a nyomozók a Magda blúza alá lehallgató készüléket helyeztek. Magda bosszút akart állni, meg akarta ölni az írót, és nem akarta, hogy a gyilkos tervében megakadályozzák, a lépcsőházi szemetesbe dobta a lehallgató készüléket.
A furgonban várakozó akciócsoport észlelte, Magda lehallgatója elnémult, és azonnal le akarták állítani az akciót, de a százados vállalta a felelősséget, tovább engedte.
– Jó trükk! − ugrik fel Barabás − De nem elég jó! Nem sejthetted, hogy egy igazi profi író, mint jómagam, hamar rájön, ki is vagy te valójában. – sziszegi fenyegetőn – Te vagy Magda, és azt gondolod a férjed, József halálához közöm van. Tudod mit! Benne vagyok a játékban, segítek a történet folytatásában.
– Jó fordulat! – csettint a kezével elégedetten Judit – Bravó! A gyenge protagonista nő és az erős antagonista férfi szócsatáját úgyis untam volna, de a bosszúból levágott hímvessző nélkül, ugye egyetértesz, mit sem ér a befejezés.
− Rossz szöveg, elnyűtt ócska toposz, − nyögi Barabás és a szívéhez kap és fájdalomtól eltorzult arccal, kényszeredetten nevet − kitalálható egyszerű a befejezés! Bosszút akarsz állni!
Barabás a szék karfáját markolja. Remeg a lábal feláll. Verejtékezik. Szédelegve, bizonytalanul lép egyet és az íróasztal mellett összeesik.
– Nem tudom, mit akarsz, − térdel Barabás mellé Judit − komolyan nem értelek, hát az imént nem azt mondtad, hogy benne vagy a játékban.
− Fejezzük be! – nyöszörög Barabás.
− Játsszuk el a drámai befejezést, – javasolja Judit, és úgy tesz, mintha kigombolná Barabás sliccét – szemet, szemért, fogat, fogért.
– Undorító! Színpadias! – nyögdécsel Barabás – Ponyvaregény! Belőled sosem lesz olyan nagy író, mint én.
– Péniszt a péniszért – emlékezteti Barabást Judit.
Barabás a földön fekve erőt gyűjtött, és egy hirtelen mozdulattal Juditot a szőnyegre teperi, és a házi köntöse övvel megkötözi. Eltolja a mozgatható könyvespolcot, és Juditot a polc mögötti titkos helységbe vonszolja, ahol a szőnyegbe csavarja.
– Adná, kérem a rendőrfőnök urat? – szól szenvtelenül Barabás a telefonba. – Szervusz, kedves barátom! Újabb szívességet szeretnék kérni. Megint légy repült a levesbe. Küld a tisztító embereidet a szőnyegért! Az alibi kedvéért, mondom, ma együtt ebédeltünk, és kártyáztunk. Rendben? Köszönöm barátom! Üdvözöllek! Kézcsókom a feleségednek!
Judit a szőnyegből a falon Barabás domina ruhás anyja fényképét nézi. A helyiségben egy ágyon kötöző eszközök, bilincsek hevernek. Az ágy melletti támlásszéken korbács és egy hasonló fekete latexruha, mint amit Barabás anyja a képen viselt.
– Barna, idefigyelj!
– Csupa fül vagyok.
– Ugye nem félsz egy kis játéktól? Felvehetném azt a domina ruhát?
– Erős vagyok, mint az úristen! Játsszunk, ahogy utoljára kívánod.
Barabás kiszabadítja Juditot a szőnyegből. Judit belebújik a fekete ruhába és a térdén felül érő fekete csizmába. Barabás is magára húzza a játékhoz használt ülep nélküli fekete frakkot. Judit a kezébe veszi az ostort.
− Ereszkedj négykézlábra! Lovacskázni fogunk! – Judit felült Barabás hátára.
− Anya ne bánts! Jó kisfiú leszek! – visítja gyönyörűségében Barabás.
– Megígéred? Többet nem rosszalkodsz, – Judit a korbáccsal rávág Barabás meztelen hátsójára − és bevallasz minden csínytevést!
– Ígérem! Elmondom, – selypít, affektál Barabás – a vécékagyló mellé pisiltem.
– Komolyabb jusson az eszedbe? – Judit rácsap Barabás ülepére.
– Mit szeretnél hallani? – visítja Barabás gyermeki boldogsággal.
– Tudod azt te jól! − Judit még nagyobbat üt.
− Csúnyán beszéltem, mutogattam a fütyimet, loptam írótársaim szövegéből, − a felsorolás végén hozzáteszi – és levágtam József kukiját.
Judit József csonkítását hallva, döbbenten megáll a keze.
– Látod, látod! Mégiscsak pipa a pipa!
– Rosszalkodott, − pityereg panaszosan Barabás − sokat akart tudni, levágtam, ahogy mondtad, a rossz kisfiúknak levágják a kukiját.
Judit teljes erejét beleadva, dühvel a korbáccsal Barabás seggére vág. Barabás üvöltve felugrik, és ráveti magát Juditra, aki menekülés közben az eltolható könyvszekrénybe kapaszkodik. Judit a felé dőlő szekrény útjából félreugrik, de Barabást a könyvekkel zsúfolt, súlyos szekrény dübörögve és csörömpölve maga alá temeti. A szekrény tetejéről leguruló váza kitöri az ablakot, és az utcára zuhan. Barabás, mint egy csapdába esett bogár vergődik a súlyos szekrény alatt.
– Csak rá akartam ijeszteni, − nyöszörög − nem kellett volna meghalnia. Addig ugrált, kapálózott, hogy végül levágódott.
Barabás elájul.
Judit kihúzta Barabást a szekrény alól. A hímtagjához tartja a dulakodás közben összetörött vizespoharat. Vágó mozdulatot tesz, de a keze megáll.
− Itt a soha vissza nem térő alkalom, – biztatja magát – ítélkezhetnék, de éppen Barabás mondta egy író-olvasó találkozón, ha a történet végére a főhős nem lesz okosabb, nem lesz jobb ember, mint a történet elején volt, akkor a főhős is és a történet is hitvány.
Judit ütőeret keres Barabás csuklóján. Barabás fejét oldalra fordítja, benyúl az író torkába, és előre húzza a nyelvét. Zsebkendőjét Barabás szájára teszi, levegőt fúj a tüdejébe, majd ököllel nagyot csap a szegycsontra, ütemesen számolva pumpálja Barabás mellkasát.
– Barna! Hallasz engem? − szólítgatja Judit Barabást − Nézz rám! Semmi baj! Nyugodj meg, csak játszunk!
Barabás alig észrevehető fejbólintással, halk hörgéssel jelezi, magánál van. – Vádalkut akarok kötni, – nyöszörögi – megnevezem a klienseimet, az alvilági beszállítóimat és tettestársaimat is.
− Barna! − Judit le ken két pofont Barabásnak − Félre beszélsz, vagy beismered a gyilkosságot?
− A nemzetközi kábítószeres és szervkereskedelmi banda felgöngyölítésében hosszú ideje elmaradtak az eredmények, − suttogja elgyötört hangon Barabás − meghiúsultak a rajtaütések. A főkapitány téglát sejtett a rendőri állományban, és a tanácsomat kérte. Beavattam a tervembe a boncmestert, aki a tégla megtévesztésére egy férfi nemi szervet kölcsönzött, majd egy csöves hullájában a fiút azonosította. Kimaradt a számításomból, hogy a párhuzamos nyomozó szervek, és a belső elhárítás egymással rivalizál. Megtudtam, egy ügybuzgó nyomozószázados saját akcióba kezd és aztán Magda, azaz te privát bosszút akarsz állni, így változtattam a haditerven.
− Egy újabb fordulat? − jegyzi meg Judit gúnyosan − Nem tudsz veszíteni, ugye? Úgy ficánkolsz a tények szorításában, mint a horogra akadt hal, jobbra-balra csapsz, az iszapba merülsz, a felszínre úszol, mindent megpróbálsz, hogy a csapdából szabadulj. Ki sem fogysz a végeláthatatlan hazudozásból.
Barabás a zsebében megszólaló mobiltelefonját kihangosítóra kapcsolja − Haló! József vagyok! A tisztítandó szőnyegért jöttünk.
Judit közel hajol a készülékhez és fásultan beleszól − Jöjjenek fel! Finita la commedia − néz szemrehányón Barabásra, ahogy a cél előtt végkimerülésben összerogyott hosszútávfutó a célszalagra.
Barabás, mintha mi sem történt volna felugrik, leporolja a házikabátját, meghúzza az övét. − Jó kis történet kerekedett ki. − közli elégedetten − Megdolgoztunk érte. − tapogatja fájdalmas arccal az ülepét − Megjegyzem, ha minden diákom ilyen vadul és elszántan dolgozna a regénye cselekményén, mint te, inkább a reménytelen szerelmes költészet műfajának a tanítására váltanék.
− Be kell vallanom, − közli Judit száraz érzéketlen, hivatalos hangon, miközben a retiküléből bilincset és rendőrjelvényt vesz elő − félre vezettelek, nem írópalánta vagyok, hanem rendőrnyomozó, a nevem Pásztor Judit rendőrfőhadnagy a Különleges Bűnügyek Munkacsoport nyomozója. Egy veszélyes szellemi sorozatgyilkos leleplezésére indult a nyomozás, ám egy páratlanul megátalkodott, módfelett szenvedélyes írótanárt és játszótársat sikerült elfognom − majd elmosolyodik és megöleli a meglepett Barabást.
Bátori Szabolcs