closeup photo of gray pet fish

A hínáros iszapba az úszómra támaszkodva tűnődtem a lágyan ringató végtelen mélységéről és azon túli száraz világról.
Gondtalan apró hal koromban milliónyi testvéremmel a melengető felszín közelében a fény és színes világában éltem, ám az idő múlásával a derengő szürkeségbe merültem, ahol a több a túlélési esélyem.
− A fény elhomályosítja a látást, a sötétbe burkolózó magány bölccsé tesz, de meg is keményíti a halszívet − gondolatra szippantottam a fekete iszapból, hogy kopoltyúlemezeim, közt érezzem, az élet és elmúlás édes-kesernyés ízét. Úszóm mélyéről szabaduló keserűség, mint csillámló buborékgyöngysorként lebegett a felszínre.
Tűnődve néztem, ahogy a gyöngyeim egymást kerülgetve felérnek, oda, ahol az árnyékok imbolyogtak.
− Segítség! Segítség! − visított egy nő.
− Engedjétek el! − könyörgött egy férfi.
− Fogd be a pofád! − üvöltött egy erőszakos férfi.
− Rúgd agyon a faszt! − kiáltott egy másik.
− Fogjátok a lányt erősen!
− Ne játszd meg magad!
− Úgy! Úgy! Tudod te, hogy kell ezt csinálni!
− Tudod, mi kell a férfinek! − lihegte egy másik.
− Jöhet a következő!
− Srácok! Ez a csaj kipurcant!
− Dobjátok a vízbe, ott majd magához tér!
− Tűnjünk innen!
− Ihatnánk valamit.
Kerülöm a zajt, indulni készültem, amikor a hosszú hajú nő sötét árnyékként, buborékokkal övezve, mozdulatlanul merült felém. Kisvártatva egy másik, egy férfi úszott a nő után és magához szorította.
− Drágám! Egyetlenem! − könyörgött, amint a felszínre emelkedtek − Ne hagyj itt! Nem halhatsz meg! Nagyon szeretlek!
Sok dolog létezik szárazon és a lágyan ringató kék végtelenben, amit fel nem foghatok, amit meg nem érthetek, gondoltam és tétován a mélybe úsztam, oda, ahol az érzéketlen ragadozóhalak tanyáznak, akik a túlélésért ölnek és sosem hiába.

Bátori Szabolcs